Interjú Horváth Zsolttal
A Gyűlölet Mosolya | Romano Teatro

A gyűlölet mosolya
A gyűlölet mosolya | © Romano Teatro

A Romano Teatro „A Gyűlölet Mosolya“ című legújabb darabjában a magyarországi romagyilkosságokra reflektál. Az előadás a Goethe Intézet Unzivilgesellschaft projektjének része, amiben az európai jobboldali erőszak motívumait vizsgáljuk az áldozatok, az érintett közösség perspektívájából.

A Romano Teatro munkásságáról és legújabb darabjukról Horváth Zsolt színészt, a társulat alapító tagját és vezetőjét kérdeztük.

A Romano Teatro már több mint 15 éve visz színpadra társadalmi és kisebbségeket érintő kérdéseket. Mi a fő célkitűzésük?
 
Tulajdonképpen pontosan az, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a problémákra, amik jelen vannak a társadalomban. Ez irányul a cigány kisebbség és a többségi társadalom felé is.
 
Miért a színházat választották eszközül?
 
A Romano Teatro nemcsak színházzal foglalkozik, hanem körülöleli a kultúra minden színét és szegmensét – tehát képzőművészeti kiállításokat is szervezünk, író-olvasó találkozókat, sport hétvégéket. Nagyon fontos, hogy közelebb hozzuk egymáshoz az embereket, a romákat és a nem romákat, és hogy áthidaljuk azokat a szakadékokat, amik az utóbbi időben létrejöttek a társadalomban. Olyan hidakat építünk, emelünk, amik átjárhatóak, és ehhez hívjuk segítségül a kultúra, a művészet eszköztárát, tehát mindent, ami emberi és érték.
 
Milyen különleges szerepe lehet ebben a folyamatban a színháznak?
 
Sokszor a drámákon kersztül tudjuk legjobban érzékeltetni a dolgokat. Mi zenés darabokat viszünk színpadra, hiszen a közönség szereti a zenét, muzikális, és pontosan ezért a megfelelő dalokkal, zenékkel próbáljuk becsalogatni és megérinteni a közönséget.
 
Kik alkotják a társulatot, kik a színészek?

 

Horváth Zsolt
Horváth Zsolt színész, a Romano Teatro alapító tagja és művészeti vezetője | Goethe-Institut Budapest
2005-ben volt egy tehetségkutató verseny Miskolcon. A női kategóriát Horváth Adrienn nyerte meg, én a férfi kategóriát, Szegedi Dezső, Jászai Mari-díjas színművész pedig a zsűriben foglalt helyet. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy cigányokkal, cigány fiatalokkal színpadra kellene állítani a La Mancha lovagja című musicelt Rom Quijote néven. Így elkészült az első olyan színdarab, amit a Romano Teatro játszott, és megalakult a társulat, toboroztunk fiatalokat, romákat és nem romákat. Így kezdődött el tulajdonképpen a Romano Teatro pályája.
 


Ahogy említette, roma és nem roma fiatalok is részt vesznek a társulat munkájában. Miért fontos ez?
 
Azért, hogy lássa a többségi társadalom és a cigányok is, hogy milyen értéket tudnak teremteni romák és nem romák közösen, és lehet együtt élni békésen egymás mellett, kéz a kézben. A zászlóra pedig mindig a szeretet van kitűzve.
 
Legújabb előadásuk a Goethe Intézet Unzivilgesellschaft projektjének egyik legfontosabb állomása, amiben a szélsőjobboldali erőszakot vizsgáljuk az áldozatok szemszögéből. Hogyan jelenik ez meg „A Gyűlölet Mosolya” című darabjukban?
 
Ez egy fiktív történet, tehát nem a valós eseményeket vittük színpadra, hanem azt a folyamatot dolgoztuk fel, hogy miért kell eljutnia addig egy attrocitásnak, hogy emberi életet követeljen, miért nem lehet leültetni a feleket egy asztalhoz és megbeszélni a konfliktusokat.
Számunkra fontos az, hogy több oldalról mutassuk be az ellentéteket. Ne csak a mi oldalunkról, a cigányok oldaláról, hanem a másik oldalról is, és legyen a végén egy „hoppá”, hogy ezt meg lehetne állítani, és nem kellene eddig eljutni.
 
Minden színdarabunkban használjuk a humort is, hiszen fontos üzeneteket tudunk kódolni a humoron keresztül. A dalokban megjelenik a problémáknak egyfajta megoldása és a szerelem is - ahogy Shakespeare is mindig a szerelmet használta a feszültségek oldására, ez nálunk is megjelenik.
 

Sokszor van úgy, hogy az ember beszél a másikról. De abban a pillanatban, amikor egymással kezdünk el beszélni, és nem egymásról, elkezdenek közeledni egymáshoz az emberek. (...) De addig, amíg sztereotípiákon keresztül látunk dolgokat és népcsoportokat, addig nem lehet pálcát törni egy népcsoport fölött.

Horváth Zsolt



Mire utal a „A Gyűlölet Mosolya” cím?
 
Kettős a cím. Hiszen az egyik oldalon könnyek vannak, a másikon pedig gúny és mosoly. Tehát fontos az, hogy ezeket a könnyeket felszárítsuk. A dalokban is elhangzik majd, hogy miért fontos az, hogy ezek a könnyek felszáradjanak. Mert attól indulnak el a könnyek, amitől elindul a gúny és a mosoly. Ezért lett ez a cím, és a főcímdal is ezt mutatja be.
 
Hogyan folytak az előkészületek és a próbák?
 
Mi saját készítésű darabokat viszünk a színpadra, mi írjuk meg a darabokat és mi csináljuk meg hozzá a zenét. Nem úgy születnek meg a darabok, hogy elkészül a a szövegkönyv, és olvasópróbát tartunk, stb., hanem folyamatában. Készülnek a dalok, jönnek a színészek felénekelni őket, és mire elkészül a darab, már mindenki tudja a szerepét, és egy pár próbából színpadra tudjuk állítani az előadást.
 
Ahogy mondta, roma és nem roma fiatalok közösen hozzák létre ezeket a darabokat. Volt a próbafolyamatok során olyan szituáció, ahol ez különleges hangsúlyt kapott? Hiszen az áldozatok a roma közösség tagjai voltak.
 

Természetesen, ez elhangzik a színdarabban is, és tudatosan lett így felépítve: aki például azt a központi figurát játsza, aki nem tud azonosulni a szélsőséges eszmékkel – annak ellenére, hogy fiatal korában teljes mértékben azonosult ezekkel – elmondja, hogy miközben felnőtt, kinyílt a szeme. Tehát rájött arra, hogy a gyűlölet nem visz sehova.
Fontos az, hogy legyen valamilyen megoldás, hogy valaki kimondja, hogy "Mire kell ez?", és ez egy olyan ember legyen, aki már korábban önmaga is benne volt és részese volt az ellenséges oldalnak.
 
Mi a fő üzenetük, mi az a lehetséges kiút a konfliktusos helyzetekből, amit a darab bemutat?
 
Sokszor van úgy, hogy beszél az ember a másikról. De abban a pillanatban, amikor egymással kezdünk el beszélni, és nem egymásról, elkezdenek közeledni egymáshoz az emberek. Tehát megismerjük egymás kultúráját, egymás szokásait. Innentől kezde mindenki és minden egyes népcsoport szerethető lesz. De addig, amíg sztereotípiákon keresztül látunk dolgokat és népcsoportokat – olyan sztereotípiákon keresztül, amiket a médiában vagy másoktól hallottunk –, addig nem lehet pálcát törni egy népcsoport fölött.