Weiss János
Digitalizáció és demokrácia
A digitalizáció folyamata korunk meghatározó technológiai fejlődése. Megítélése azonban nem olyan egyszerű. Ebben a rövid áttekintésben a demokrácia perspektívájából szeretnék néhány megjegyzést tenni.
Kezdetben – nagyjából a századfordulóig – eufórikus hangulat uralkodott, ugyanis úgy tűnt, a digitalizáció alátámasztja a haladásban való hitet. Ez a hit az utóbbi években egyre inkább megrendült. A digitalizáció a kommunikáció olyan új formáját teremtette meg, amelytől sokan azt várták, hogy új élettel tölti meg a demokráciát. A virtuális tér kétségtelenül új lehetőségeket kínált a demokratikus folyamatok reformjára annak érdekében, hogy a társadalom tagjai meg tudják vitatni egymással a problémáikat. Remélni lehetett, hogy minden fontos kérdésben olyan véleményformálási folyamatok indulnak el, amelyeket egyfajta népszavazásnak lehet tekinteni.
Ezek a várakozások nem teljesültek; a haladásba vetett naiv hit nem igazolódott. Van ugyanis a digitalizációnak egy árnyoldala, amelyet a „felügyelet” fogalmával ragadhatunk meg; Michael Foucault már 1975-ben írt erről egy fontos könyvet Surveiller et punir címmel (bár a digitalizáció témája akkor még nem került ennyire előtérbe). Ez azt jelenti, hogy mindinkább egyszerűbbé válik életünk legkülönbözőbb területeinek a „felügyelete”. Gyűjtik, feldolgozzák és tömegesen áruba bocsátják személyes adatainkat. A felügyelet legalább két szempontból veszélyes a demokráciára. (1) A demokráciában elvileg mindenki egyenlő; és igaz, hogy ez a követelmény soha nem teljesülhet egészen, de a felügyelet a meglevő egyenlőtlenségek mellé újakat hoz létre. Az a személy, akit felügyelnek (vagy akit intenzívebben felügyelnek), kiszolgáltatottá válik, és egy társadalmi kontextusban jelentősen meggyengül. (2) Egy demokráciában a nép a hatalom birtokosa. Ezt a hatalmat a nép a modern társadalmakban képviselet révén gyakorolja. A nép szerepe azonban meggyengül, ha növekszik a vállalatok és a felügyeleti intézmények hatalma. – Mindebből még nem következik, hogy a felügyelet alapvetően lehetetlenné teszi a demokráciát, de annyit máris elmondhatunk, hogy a demokrácia további nehézségekkel kénytelen szembenézni. Mondhatnánk, hogy egy „erős” demokrácia ellenáll a digitalizált felügyeletnek. Ez azonban, úgy tűnik, nem olyan egyszerű; hogyan lehetne felügyelni a felügyeletet? A kérdés megtévesztő: nem egy újabb felügyeletről lenne szó, hanem a felügyelet kontrolljáról. De van-e értelme a megkülönböztetésnek?
A digitalizációval együtt járó veszélyek ellen csak egy magasan fejlett nyilvánosság képes védekezni. Csakhogy kiderült, hogy a digitalizáció a nyilvánosság terét is eltorzíthatja. Ebben a térben az azonos álláspontot valló emberekkel kerülünk össze; csökken az esély a különböző vélemények ütköztetésére, stb. Mégis azt gondolom, hogy csak egy biztonságosan strukturált nyilvánosság nyújt védelmet. (Bár vannak olyan szerzők [például Sarah Spiekermann], akik azt állítják, hogy a veszélyek ellen csak egy erős értékrendszer védhet meg minket.) A nyilvánosság alapja egy magasan fejlett civil társadalom, de Kelet-Közép Európa országaiban ilyen civil társadalom nem fejlődött ki. Ezeknek az országoknak egyikében-másikában három vagy négy évtizeddel a rendszerváltás után hasznosnak bizonyulhat a digitalizáció, amikor részben újra diktatorikus módszereket vezetnek be. Akár azt is mondhatnánk, hogy a digitális felügyelet felerősíti a diktatorikus tendenciákat. Ezt az állapotot lehet, de nem kell véglegesnek tekinteni; ugyanis a digitális technika újfajta társadalmi szerveződésformákat is lehetővé tesz, amelyek szintén a sokféleség talaján jönnek létre. A digitalizáció hatásai azonban eddig csak töredékes formában érvényesültek. Az elmúlt két évtized tapasztalatai alapján elmondhatjuk: az új digitális kommunikáció fontos szerepet játszhat a demokratikus mozgalmak keletkezésében. A digitalizáció ugyanis lehetővé teszi a demokratikus mozgósítást intézményi kereteken kívül is. Ez némi reményre ad okot.
Felhasznált irodalom:
- Andreas Reckwitz, Das Ende der Illusionen. Politik, Ökonomie und Kultur in der Spätmoderne, Suhrkamp Verlag 2019.
- Petra Grimm, Tobias O. Keber und Oliver Zöllner (Hg.), Digitale Ethik. Leben in vernetzten Welten, Reclam Verlag 2020.
- Csepeli György: Ember 2.0. A mesteréges intelligencia gazdasági és társadalmi hatásai, Kossuth Könyvkiadó 2020.
- Sarah Spiekermann: Digitale Ethik. Ein Wertesystem für das 21. Jahrhundert, Droemer Verlag 2019.
- Detlef Horster (Hg.): Angewandte Ethik, Reclam Verlag 2013.