Digitális szakadék
Decolonize the Internet!

Az internetet hatalmi struktúrák alakítják. A digitális gyarmatosítás rávilágít arra, hogyan szilárdulnak meg már kialakult és rögzült hierarchiák a világhálón is. Ám az aktivisták és a művészek körében egyre nő az ellenállás.

Von Ina Holev

Az interneten mindenki egyenlő, gondolták sokan reménykedve az évezred elején. Amikor az 1950-es évek végén fokozatosan utat tört magának a katonai elemzőközpontoktól a tudományokon át egy kezdetben még igencsak szűk körű nyilvánosságig, az internet utópiának tűnt. A névtelenség álarca mögött, így tűnt és így remélték, minden felhasználó egyenlő lesz, és így mindenki egyenlő jogokkal is fog rendelkezni. Nem lesznek hierarchiák – még a különböző országok felhasználói között sem.
 
Ám az internet mint egyfajta megkülönböztetésektől mentes tér reménye mind a mai napig illúzió csupán. Éppen ellenkezőleg: a hatalmi struktúrák már szilárdan beépültek a technikai infrastruktúrába. A virtuális szférában is folytatódik a gyarmatosítás története: „digitális” vagy „elektronikus gyarmatosítás” formájában.

A mesterséges intelligencia számos algoritmusa rasszista tehát. Számos arcfelismerő program nem képes arra, hogy felismerje a „színes bőrű embereket”. Különösen a fekete nőket szokták ezek a technológiák helytelenül beazonosítani. Ez pedig főleg azoknak a lelkén szárad, akik ezeket az alkalmazásokat programozzák: legtöbbjük fehér férfi nyugati környezetből. Számukra sokkal nehezebb megkülönböztetni egymástól a „színes bőrű embereket", mint a fehéreket. Ez többé-kevésbé öntudatlanul meghatározza világnézetüket, és így az általuk fejlesztett technológiákat is.

Minden marad hát a régiben. Még ha a világszintű hálózatosodásról van is szó, globális megosztottság áll fenn „észak” és „dél” között. Azok a gyarmati struktúrák, amelyek a XVI. századtól alakultak ki, ma új formában jelentkeznek. A csúcstechnológiát alkalmazó iparágak rá vannak szorulva a déli nyersanyagokra. A rabszolgahajók egykori útvonalain ma ritkaföldfémek vándorolnak északra. Ezeket a déli országokban néha szörnyű körülmények között nyerik ki – mint például a kobaltot a közép-afrikai bányákban.
 
A globális vállalatok mobiltelefonjait, számítógépeit és egyéb elektronikus berendezéseit alacsony munkaerő költségű országok gyáraiban szerelik össze, ahol a munkakörülmények gyakran rosszak.

Egyébként nem csak javak előállításáról van szó: pl. a Fülöp-szigeteken a „content moderator”-ok, vagyis a durva tartalmak szűrésével megbízott személyek minden nap erőszakos videók után kutatnak a közösségi hálózatokon – a nagy közösségi médiavállalatok megbízásából és mindennemű pszichológiai támogatás nélkül.

Konkurens versenytársak (Amazon, Facebook, Google…) kartelljei

Ám a digitális gyarmatosítás még ennél is sokkal tovább megy. Szinte teljesen átjárja az internetet, és „egy új, kvázi-birodalmi hatalmi struktúrát” jelöl, „amelyet domináns hatalmak kényszerítenek emberek millióira, azok beleegyezése nélkül” – legalábbis így határozza meg Renata Avila emberi jogi ügyvéd a gyarmatosításnak ezt a folytonosságát.
  Avila guatemalai aktivista, és a digitális gyarmatosítás egyik legismertebb kritikusa. A hivatalosan nonprofit szervezetként működtetett Mozilla Foundation Alapítvány „Internet Health Report” nevű projektjében mindenekelőtt a politika és a technika szoros összefonódását kritizálja. 2019 őszén például a venezuelai zavargásokra válaszul az amerikai kormány azt az utasítást adta az Adobe nevű amerikai cégnek, hogy szüntesse be a felhőalapú szolgáltatásokat a dél-amerikai országban. Avila ezért a kartellek erőteljesebb szabályozását szorgalmazza, és egy olyan technikát, amely mindenki javát szolgálná. Alternatívákat követel olyan, a globális hálót uraló vállalatokhoz, mint az Amazon, a Facebook, a Google és még sorolhatnánk. Bátorítani kellene a helyi kezdeményezéseket. „Decolonize the Internet!” – követeli.
 
Ám a helyi alternatívák gyakran már azért is hamvukba halnak, mert a világ számos területén egyáltalán nincs internet-hozzáférés, vagy a kapcsolatok túl lassúak. Ez dilemmát jelent, hiszen a világpiaci szereplők szolgáltatásait természetesen a déli fejlődő országok számos régiójában is igénybe veszik. És az internetes óriások ott is igencsak előzékenyen kínálják fel szolgáltatásaikat – de természetesen nem ingyen. Mivel itt azonban a pénz jellemzően hiánycikk, e szolgáltatások ügyfelei elsősorban személyes adataikkal fizetnek. 2014-ben a Facebook például így indította el „Free Basics” elnevezésű internetes szolgáltatását Afrika és Dél-Ázsia egyes országaiban. Egy olyan alkalmazásról van szó, amely az internet lecsupaszított változatát biztosítja. Főleg a rossz infrastruktúrájú régiók számára készült, és bizonyos kiválasztott oldalakat ingyen mutat, sok másik azonban egyáltalán nem érhető el. A „Free Basics” használatának előfeltétele azonban a Facebook-fiókkal történő bejelentkezés - vagyis a személyes adatok megosztása.

India 2016-ban betiltotta ezt a szolgáltatást, és más országokkal együtt a digitális gyarmatosítás ezen formáinak egyik legfőbb kritikusa. Rendszerint ezek olyan államok, amelyek gyarmati múltra tekintenek vissza, és amelyek viszonylag jól fejlett infrastruktúrával rendelkeznek. Képesek erősíteni saját nemzeti szolgáltatásaikat – és ezáltal a helyi gazdaságokat is. Sok helyi aktivista azonban ezt a tendenciát is bírálja, mert nem látják benne a javulást az adatvédelem terén. A (többnyire) amerikai vállalatok helyett így a helyi kormányok és vállalatok férnének hozzá a felhasználók adataihoz. Így pedig a digitális gyarmatosítás narratívájával saját politikai programjaik javára élnének vissza.

E keretfeltételek fényében nem meglepő, hogy az interneten rendelkezésre álló összes felhalmozott tudásanyag fényévekre van attól, hogy szabad hozzáférésű és objektív legyen. Vegyük például a Wikipédiát: A szerzők többsége (csakúgy, mint a hozzá kapcsolódó nyílt Wikimedia nevű hálózaton) férfi – és közülük megint csak sok fehér; gyakran kiváltságos és egyoldalú perspektívából írnak. „A Wikimedia szerkesztőinek csupán 20 százaléka származik a déli fejlődő országokból” – szögezi le Anasuya Sengupta indiai internetes aktivista és szerző a Deutsche Welle-nek adott interjújában. Ő alapította meg a „Whose Knowledge?” („Kinek a tudása?”) elnevezésű csoportot, épp azért, hogy a Wikipédiát változatosabbá és objektívebbé tegyék.

A „Wikimania”-ra, a wikipédiások éves találkozójára 2018-ban Fokvárosban került sor, és ezzel először Afrika szubszaharai térségében. Különösen az afrikai kontinens tudástára alulreprezentált: a világ 70 000 aktív Wikipédia-szerzője közül csak körülbelül 14 000 származik a déli fejlődő országokból. Dumisani Ndubane, a dél-afrikai Wikimedia munkatársa szerint Afrikában még 1000 körül sincs a számuk. Ezen kellene változtatni.

A mesemondás hagyományai nem digitalizálhatók

De vajon csak az a tudás ér valamit, amit az interneten archiválnak? Karaitiana Taiuru, új-zélandi aktivista a maorik szempontjából válaszolta meg e kérdést, és rámutatott, hogy nem minden tudás van írásba öntve, ezért azokat nem is lehet digitálisan archiválni. Taiuru például külön kiemeli számos őshonos kultúra szóbeli mesemondási hagyományait.

A digitalizálás során az ismereteket gyakran csak a nyugati és a már bevett narratívák alapján öntik írásba. Taiuru úgy véli, hogy az interneten minden felhalmozott tudás mindig csak valamilyen hierarchikus kultúrába ágyazva jelenik meg, ez pedig nem más, mint „technikába csomagolt gyarmati perspektívák tárháza”.

A digitális gyarmatosításról való gondolkodással összefüggésben egyre több ösztönző ötlet érkezik a képzőművészet területéről – különösen, ami a médiaművészetet illeti. „Kiberfeministaként” sok művész kritizálja az internet gyarmati hatalmi struktúráit úgy, hogy közben pontosan ugyanazokkal a digitális eszközökkel dolgozik. A Francia Guyana-i videoművésznő, Tabita Rezaire például a 2000-es évek elejének nyers internetes esztétikájával mutatja be munkáit. Ezzel az internet utópikus gyökereihez tér vissza. Rezaire „Deep Down Tidal” című művében vibráló képekkel, torz hangokkal és zavaros hatást keltő animációkkal dolgozik. Videói a tengeri világ fenekén játszódnak, ahol azok az internetkábelek tekeregnek, amelyek elsősorban a világ északi részének fejlett országait kötik össze egymással, és szereplői a digitális térben uralkodó előítéleteket panaszolják.
 
A guatemalai Renata Avila emberi jogi ügyvéd azt szeretné, ha a digitális gyarmatosítás kritikusai összefognának és egyesítenék erejüket. A cél pedig az lenne, hogy az internetet minél több helyen apránként átalakítsák. Tisztában van vele, hogy egy dekolonizált, tisztességes és megkülönböztetésektől mentes internet örökké csupán utópia marad. A digitális világ ebben mit sem különbözik az analóg világtól.