Fenntarthatóság
Klímafelelősség a zene világában

Az ENSZ klímacéljai és a szövetségi kormány klímavédelmi törvénye a zenei életben is megváltoztatta a klímakérdések iránti felelősségtudatot, annak ellenére, hogy ezekben a dokumentumokban nem fogalmaztak meg célkitűzéseket a kultúrára. Ezt különböző kezdeményezések teszik meg nemzeti és nemzetközi szinten.

A koncerttermek és operaházak, a klasszikus, a popzene és a jazz, a fesztiválok, a zene életben dolgozók, a zenehallgató közönség és a zenei egyesületek klímafelelősségének kérdése része annak a széles körű vitának, amelyet az egész kultúra és a kultúrpolitika folytat a maga társadalmi szerepéről a járványügyi, ökológiai és világpolitikai válságok és átalakulások korában. A Föld klímaválságként felfogott felmelegedése sokkal több, mint ökológiai kérdés, az egyben társadalmi, gazdasági és kulturális probléma is, amelyet a fenntartható fejlődés nemzetközileg elfogadott elképzelése és az ENSZ 2030-ig szóló globális Fenntartható Fejlődési Keretrendszere (Agenda 2030) próbál kezelni.

A kultúra nem címzettje a klímapolitikának

A nemzeti és nemzetközi klímapolitika, valamint a fenntarthatósági politika mai keretfeltételei a 2015‑ös év két mértékadó szerződésére vezethetők vissza. A párizsi klímaszerződésben mind a 197 szerződő ország kötelezte magát, hogy a Föld felmelegedését 1,5–2 fokra csökkenti, és ennek érdekében nemzeti szinten intézkedéseket tesz. Az ENSZ szintén 2015-ben elfogadott Agenda 2030 keretrendszerében a 193 aláíró ország vállalta, hogy megvalósít összesen 17 olyan globális fenntarthatósági célt, amely a klímavédelmet szolgálja. Németország számára a szövetségi kormány a 2021-es, módosított klímavédelmi törvényben 2045-re irányozta elő az üvegházhatású gázok zéró emisszióját. Ehhez 65 százalékos csökkentést ír elő 2030-ig 1990-hez képest, 2040-ig pedig 88 százalékost. Németország ezzel túlmegy az európai Green Deal célkitűzésén, amely 2050-re teszi a teljes klímasemlegességet. A klímavédelmi törvény specifikus célokat ír elő meghatározott kibocsátási mennyiséggel hat gazdasági ágazat, az energiaszektor, az ipar, a közlekedés, az építőipar, a mezőgazdaság, valamint a hulladékgazdálkodás számára.

Sem a kultúra, sem a zene nem címzettje a nemzeti klímapolitikának, nem kerülnek elő sem a klímavédelmi törvényben, sem az adatok rögzítésében és monitorozásában vagy a klímavédelmi intézkedések kitűzésében és támogatásában. Az állami klímapolitika számára a kultúra nem játszik szerepet a szektorspecifikus üvegházhatású gázkibocsátás és a csökkentési célok tekintetében. Így a kultúrának nincsenek is előírva célkitűzések a klímapolitika részéről. Ez azt is jelenti, hogy a klímavédelem számára létező finanszírozási és támogatási eszközök, mint például a különböző klíma- és transzformációs alapok vagy a Nemzeti Klímavédelmi Kezdeményezés a kulturális intézményeket célzottan és explicit módon nem célozza meg. Sem a kibocsátáskereskedelemben, sem a Környezetvédelmi Hivatal kétéves környezettudat-tanulmányában nem releváns klíma- és környezetpolitikai téma a kulturális terület. Bár a kulturális szektort eddig még nem vizsgálták a klímaváltozás szempontjából, abból lehet kiindulni, hogy a kultúra elhanyagolása a klímapolitikában főleg arra vezethető vissza, hogy a kultúra kibocsátása elég kicsi. [1] Ez azt is jelenti, hogy a nemzeti klímavédelmi célok elérésében a kultúra klímasemlegességének feltehetőleg nem lenne érzékelhető hatása. Azért amikor a zenészek klímakonferenciákon vesznek részt, ott egész más szerepük van.[2] A tudomány és a politika empirikus-racionális jellegével szemben a kultúrában megvan az a képesség, hogy az embereket képeken, történeteken és zenén keresztül esztétikai és lelki-reflexív módon érje el. A kultúrának az üvegházhatású gázok kibocsátása ügyében való megnyilvánulásait e háttér előtt a kulturális kifejezésformák autentikusságával és hitelességével összefüggésben kell szemlélnünk.
A német fenntarthatósági stratégiában az Agenda 2030 teljes átstrukturálást tett szükségessé a globális fenntarthatósági célokhoz való igazodás érdekében. Akárcsak az Agenda 2030-ban, a német szövetségi kormány mellett működő Fenntartható Fejlődés Tanácsa által felügyelt fenntarthatósági stratégiában sem játszott önálló szerepet a kultúra és a zene.[3] A „fenntarthatóság kultúrájának” vagy egy „kulturális változásnak” az aspektusai azonban keltettek némi figyelmet, és végül hozzájárultak ahhoz, hogy a tanács közreműködésével a „Fenntarthatósági Kultúra Alap” révén létrejött egy első támogatási program, amely a zene és a fenntarthatóság témájában életre hívott bizonyos projekteket.

A klíma- és környezetpolitikától függetlenül már a 2015 előtti években voltak kezdeményezések a klímavédelem és a fenntarthatóság ügyében zenei és kulturális területen. Németországban ide lehet sorolni a 2009 és 2010 között létrejött Green Music Initiative platformot és a NaturTon alapítványt, amelyből a „Változás Zenekara” kezdeményezés alakult ki. Nagy-Britanniában a Julie’s Bicycle tartozik azok közé az intézmények közé, amelyek 2007-től projekteket indítottak zenei területen a klímaegyensúly érdekében. Míg a Green Music Initiative szabad platformként Németországban kezdetben fesztiválokkal és klubokkal vitt végig projekteket, a „Változás Zenekara” közhasznú egyesület a maga klasszikus koncertjeivel klíma- és természetvédelmi projekteket támogatott. A Julie’s Bicycle szervezet is közhasznú egyesületként működik 2013 óta, és a klímaszámlálón alapuló projektjeit a zenéről fokozatosan kiterjesztette más kulturális területekre is, például a színházra és a múzeumokra. 2012 óta a Julie’s Bicycle az Arts Council England partnereként egy olyan úttörő környezetvédelmi programot gondoz, amely minőségbiztosítási javaslatokkal és tanácsadással támogat kulturális intézményeket klímavédelmi ügyekben.

A 2015 óta előbb Svájcban, majd Németországban tevékenykedő Fenntarthatósági Hálózat a Művészetben és a Kultúrában jelenleg olyan, a Gazdasági és Klímavédelmi Minisztérium által támogatott kezdeményezést visz a klíma- és fenntarthatóságcélok megvalósítása érdekében a kultúrában (Culture4Climate), amelynek keretében a zenei és rendvényszervezési ágazatokban működő szövetségek és intézmények is elkötelezhetik magukat egy kötelezvényvállalás formájában megvalósított fenntarthatósági deklarációban a klíma- és fenntarthatóságcélok mellett. 2020 óta szintén három évig a kulturális és médiaügyek kormánymegbízottja által támogatott Fenntarthatóság a Kultúrában és a Médiában Akcióhálózat transzformáció- és fenntarthatóság-menedzsereket képez kulturális területen, és a legkülönbözőbb kulturális intézményeknek teszi lehetővé klímaegyensúlyi tervek készítését. A zenei életben a több mint 6000 szervezettel, művésszel és magánszeméllyel rendelkező Music Declares Emergency a legnagyobb kezdeményezés.[4] 2021-ben nyilvánosságra hozott deklarációjával és a kormányokhoz intézett követeléseivel a Music Declares Emergency elsősorban kampányszerű mozgalom környezetpolitikai irányultsággal.

További ágazatspecifikus hálózatokkal és pilotprojektekkel együtt a nemzeti és nemzetközi kezdeményezések nemcsak a különböző kulturális és zenei területekre dolgoztak ki ajánlatokat, hanem fontos impulzusokat is adnak a kultúrában dolgozóknak, a kulturális egyesületeknek és a kulturális politikának. Ugyanez érvényes a kulturális és zenei szövetségek tevékenységére is.

A zenei szövetségek állásfoglalása és projektjei

A Fridays For Future-mozgalom tüntetéseivel párhuzamosan 2019-ben a kulturális és zenei szövetségeknél is előtérbe kerül a klímavédelem és a fenntarthatóság. A Német Kulturális Tanács és a Kultúrpolitikai Társaság állásfoglalásait, amelyek a kultúrában megvalósítandó fenntarthatóságért szálltak síkra, az unisono, a Német Zenei és Zenekari egyesülés nyilatkozata követte, amelynek fontos üzenete volt a zenei élet számára. A 2021-es „Fenntarthatóság a Zenekari és Koncertüzemben” című állásfoglalás a zenekarok, színházak, koncerttermek és operaházak számára orientációt is jelent, és egyben felhívást, hogy vegyék napirendre a klíma- és környezetvédelem kérdéseit, és lépjenek a következetes cselekvés mezejére. A Német Zenei Tanácsnál egy két éve életre hívott Jövőműhely Szövetségi Szakbizottság többek között a fenntarthatóság témájával foglalkozik.

Az utóbbi két évben európai szinten is fenntarthatósági projektekbe kezdtek zenei területen az olyan szövetségek, mint például az Európai Zenei Tanács (EMC) és az európai független zenei kiadók szövetsége (IMPALA). Az Európai Zenei Fórummal összefogva az EMC más európai hálózatokkal együtt vitte végig a kétéves „SHIFT-projektet”, amelynek keretében a kulturális élet szereplői számára fenntarthatóságra vonatkozó képzési ajánlatokat és útmutatókat fejlesztettek ki. Az IMPALA által a tagvállalkozásai számára kifejlesztett fenntarthatósági program tartalmaz egy klímachartát, egy széndioxid-számlálót és további ajánlatokat a tagok számára.

Kultúrpolitikai jelzések a zenei ágazatban
az éghajlatvédelem érdekében

Míg a kultúra eddig nem volt címzettje a klímapolitikának, a klímavédelem és a fenntarthatóság újabban mint lényegi tevékenységi terület jelenik meg a kultúrpolitikában. Ez ugyanúgy érvényes a szövetség kultúrpolitikájára, mint a tartományokéra és a településekére. Nemzetközi szinten is arról tanúskodnak az aktuális konferenciák, deklarációk és beszámolók, hogy a fenntarthatóság kulturális feladatként megérkezett a kultúrpolitikába. Ennek megfelelően az Európai Unió 2022-ben rögtön két munkaanyagot is nyilvánosságra hozott a klímaváltozásnak a kultúrára gyakorolt hatásáról és a fenntartható kulturális politikára irányuló ajánlásokról; ezenkívül a fenntarthatóság kultúrpolitikájának kérdése állt a MONDIACULT címmel megrendezett UNESCO-világkultúrakonferencia középpontjában is. Az intézményesülés és ezzel a kulturális fenntarthatóság erőforrásokkal ellátott alakításának legbiztosabb kifejeződése a kulturális és médiaügyek kormánymegbízottjának szervezetén belül létrehozott „Kultúra és fenntarthatóság” nevű új referatúra. Itt a koalíciós szerződés alapján egy olyan Green Culture Desk létrehozása is napirenden szerepel, amely a kulturális területet fogja támogatni. Tartományi szinten máris működnek hasonló referatúrák, illetve a klímavédelem és a fenntarthatóság már beépült a kulturális törvénykezésbe.[5] Így például Észak-Rajna-Vesztfália kulturális törvénye szerint a klímasemlegesség és a kompenzáció része a kulturális támogatásnak. Mind szövetségi, mind tartományi szinten vannak ehhez hasonló kezdeményezések a kulturális területen megvalósuló klímavédelemre, és a támogatói programok feltételei közé további ökológiai követelményeket is felvettek.[6]

Ezeket az új kultúrpolitikai jelzéseket a zenei életre vonatkozó sarokpontokként és keretfeltelekként is értelmezhetjük. Igaz, a kultúrpolitika súlypontjai eddig inkább más kulturális területekre helyeződtek, olyanokra, mint a filmipar vagy a múzeumügy, és a zenei területet csak ritkán vették figyelembe a beszámolókban, például a kulturális és médiaügyek kormánymegbízottjának fenntarthatósági jelentésében vagy a baden-württembergi „Green Culture-útmutatóban”. A jövőben minden bizonnyal tovább lehet fejleszteni az olyan célzott programokat és pilotprojekteket, mint a Goethe Intézet „Zöld úton” nevű támogatása koncertturnék fenntarthatósági terveire, a „Hamburgi dialógus a zeneiparról és a klímavédelemről” vagy a „Fenntarthatóság a kortárs zenében” című legújabb konferencia a berlini Művészeti Akadémián. Klímafelelősség a zenei területen a klímakompenzáción túl

2012-ben egy gleccser-expedíció a kazah Almati közelében kiindulópontja lett egy olyan zenei projektnek, amelyben a létrejött „gleccsermuzsika” mellett a művészek, tudósok és különböző kultúrák hagyományai közötti párbeszéd állt a középpontban. Tíz évvel később a berlini Staatskapelle mint a Változás Zenekara jótékonysági koncert keretében mutatta be a Ferenc pápa „Laudato si” című környezetvédelmi enciklikája által inspirált oratóriumot.

Mióta a Julie’s Bicycle 15 évvel ezelőtt első alkalommal mérte fel egy nemzeti zeneipar széndioxid-lábnyomát, azóta – és különösen az utóbbi években – különféle szabad kezdeményezések és hálózatok, valamint egyesülések és szövetségek is sokat tettek azért, hogy a kultúrpolitika felismerje a cselekvés szükségességét a „kultúra és fenntarthatóság” területén. A kultúrpolitika kulturális úttörői mind művészi-esztétikai munkásságukkal, mind a klímamenedzsment különböző formáival mintát és cselekvési felhívást adtak. Bizonyos értelemben itt a kultúrpolitika kitölti a környezetvédelmi és klímapolitika hiányait, és a maga részéről környezetvédelmi és klímapolitikai szereplőként cselekszik. Itt azt kell felismerni, hogy a központi klímapolitikai feladat az lenne, hogy csökkentsük az üvegházhatású gázok kibocsátását, és a klímasemlegesség értelmében enyhítsük a gazdaság és a társadalom ökológiai mellékhatásait. Ezt a klímapolitikai feladatot a kultúrában dolgozók és a zenészek időközben már felvállalták.

A zenei élet egyes szereplői mindenféle törvényi vagy politikai előírás nélkül vállalják már évek óta a klímafelelősséget. A globális felmelegedés kihívására adott saját válaszként fogják fel szerepüket, céljaikat és projektjeiket. Ebben lassanként most már a kormányok is igyekeznek a segítségükre lenni a keretfeltételek kialakításával. A kulturális tevékenység mindazonáltal nem a negatív hatások kerülésében áll, hanem a kulturális tapasztalatok és alapozások lehetővé tételében, reflexiójában és megújításában. A zene életben vállalt klímafelelősséghez feltétlenül hozzátartozik a klímavédelem, a klímaalkalmazkodás és a klímakompenzáció. A kultúrára szabott sajátos feladat azonban ennél többet jelent. Legfőképpen ott megragadható, ahol a zenészek, rendezvényszervezők és koncertterem-üzemeltetők a mindennapok domináns racionalitásán túlmutató, bensőséges élményben részesítik a közönséget, és így „korrelátumot képeznek a domináns világviszonyok növekvő eldologiasodásával szemben”.[7]


[1] A zenei szektor klímahatásának eddigi egyetlen kalkulációja alapján 2007-ben Nagy-Britanniában a zenei szektor részesedése a nemzeti összkibocsátásból 0,08 százalékot tett ki; vö: Bernhard König: Musik kann mehr. Warum Schadensbegrenzung zu wenig ist, in: Franz Kröger [és mások] (szerk.): Jahrbuch für Kulturpolitik 2021/22. Kultur der Nachhaltigkeit, Bielefeld 2022, 337. old.

[2] Így például a 2017-es klímakonferencia (COP23) résztvevőit a megnyitón Bernadett La Hengst „I’m an Island” című klímadalával üdvözölték.

[3] Az ENSZ Agenda 2030-ban a kultúra hozzájárulását lényegében csak a bevezetőben és a 4.7-es al-célkitűzésnél említik meg, a zene explicit módon nem szerepel a dokumentumban.

[4] A nemzetközi kezdeményezés Music Declares Emergency Germany néven Németországban is aktív.

[5] Vö: baden-württembergi Tudományos, Kutatási és Művészeti Minisztérium, valamint Észak-Rajna-Vesztfália kulturális törvénykönyve.

[6] Vö: Klímamérlegek a Szövetségi Kulturális Alapítvány kulturális intézményeiben c. pilotprojekt.

[7] Martin Pfleiderer, Hartmut Rosa: Musik als Resonanzsphäre, in: Musik & Ästhetik, 24. kötet, Stuttgart 2020, 27. old.