Elvándorlás
Mi az, hogy messze?

A lehetőségek beszűkülése sok fiatalt elüldöz: van, aki egy közeli városba költözik, más külföldön köt ki, de meglepő módon néhányakat nagyon is vonz a falusi környezet.

A sosem volt aranykor

Szentlászlót nagyjából 820-an lakják. A népessége a rendszerváltás óta 100 fővel csökkent, de a népességfogyás már az 1950-es évektől kezdve elindult, és a nem is az elmúlt évtizedekben volt a legnagyobb ütemű, hanem a múlt század hatvanas éveiben.

Ehhez képest az arany időket a helyi emlékezet a 70-es évekhez köti, amikor a település erejét mutatta, hogy „közel ezren” laktak a faluban. Reggelente 4-5 busz vitte a megállóban hosszú sorokban várakozó munkásokat Pécsre, a Baranya megyei Építőipari Vállalat és a Mezőgép telephelyeire, vagy Szigetvárra, a konzervgyárba és a cipőgyárba.

Akkoriban helyben is több munkalehetőség volt: a termelőszövetkezetben szinte mindenki tag volt, és a falu határában működő cipőkészítő üzem is körülbelül hatvan nőnek biztosított megélhetést. A 2000-es évek elejére mindkét vállalkozás megszűnt.

A 260 helyi családból ma már csak harmincegy tart állatokat. Akik Szentlászlón élnek, azok ma is a környező nagyobb településekre ingáznak. A faluban limitáltak a lehetőségek: a legnagyobb munkaadó az önkormányzat és az Aqua-Híd Kft. Mellettük néhány kisebb vállalkozásban lehet elhelyezkedni.

Reggelente messze nincs akkora csúcsforgalom, mint akkoriban.

Nincs pénz, nincs munkás

Szentlászlón a lassú fogyásánál csak a lakosság elöregedése és kicserélődése szembetűnőbb: sokan már az iskola elvégzése után sem térnek vissza a szülőfalujukba, vagy családalapításkor választanak inkább egy másik települést.

Nem feltétlenül mennek messzire. De az tény, hogy míg például egy autószerelőt a közeli Szigetváron minimálbér körüli összegért alkalmaznak, Pécsen megkeresheti ennek a másfélszeresét, Pesten pedig akár a négy-ötszörösét is. Így aztán elég gyakori, hogy a szülők magukra maradnak, és betegségük vagy haláluk esetén a gyerekek nem tartják meg a szülői házat.

A KSH adatai szerint Szentlászlóról 1990 óta évente átlagosan 33-an költöztek el, helyükre 32-en érkeztek, miközben – szintén átlagosan – évente 11-en haltak meg és 9-en születtek.

Járulékos költségek

Gergő a szentlászlói általános iskola és a szigetvári gimnázium után Budapesten lett kollégista: annál a piac- és közvéleménykutató cégnél kapott állást, melyet diákmunkában már kipróbált.

Budapesten ismerkedett meg Szolnok mellől származó feleségével. Miután kiderült, hosszú távon egyikük sem Budapesten képzeli el a jövőt, elkezdődött a matek, hova költözzenek. Ebben a körben pedig Szentlászló gyorsan kiesett.

„Egy rövid ideig eljátszottunk a gondolattal, hogy falura költözzünk, de ha onnan egy közeli városba járunk dolgozni, az útiköltség és a járulékos költségek bőven kiadják azt a pénzt, mintha egy városban bérelnénk lakást.”

Így költöztek először Szolnokra, ahol Gergő régiós vezető lett egy munkaerő-közvetítő cégnél. Miután a munkája miatt egyre többet járt Északkelet-Magyarországon, következett egy újabb költözés, ezúttal Egerbe. Két lányuk született, miközben munkahelyet is váltott: jelenleg termelési vezetőként dolgozik egy gépipari cégnél.

„Ha Szentlászlóra költöznék, és találnék is ilyen munkát, húsz-harminc százalékkal keresnék kevesebbet, ami olyan nettó 300 ezret jelentene. Az már nem érné meg. Budapesten meglenne a nettó hét-nyolcszázezer is, ott viszont nem érezném jól magam.”

„Egy falunak az a halála, hogy bármikor autóba lehet ülni”

A pénz mellett mérlegre kellett tenni egy másik fontos tényezőt is: a szabadidőt. Szentlászló itt ismét meccset vesztett: a falu, ahol a mai napig egy könyvtár, egy konditerem és a két helyi múzeum nyújtja a kikapcsolódási lehetőséget, nem tudta felvenni a versenyt a nagyobb városok gazdag kulturális színterével. “Az én korosztályomnak már fontos volt, hogy el tudjon menni egy moziba. Oké, hogy Kaposvárra elmegy az ember, de az már 25 kilométer.”

Szentlászló ma már csak egy távoli, kellemes emlék számára, ahol évente három-négy alkalommal meglátogatja az édesanyját a lányaival együtt. Felnőttként viszont már üresnek érzi a falut. "Nem találok már olyan dolgokat, amik lekötnek. A gyerekkori barátaim nagy része már nincs is a faluban, az osztályból is legfeljebb öten-hatan maradtak. Nem érzem, hogy oda kötne valami" - fogalmazott.

Aki elhagyta Szentlászlót, az szerinte mind a jobb munkalehetőségek miatt tette.

„Egy falunak az a halála, hogy bármikor autóba lehet ülni. Reggel úgyis mész munkába Kaposvárra. Vagy ha csak a szomszéd faluba, akkor is el tudod vinni a gyereket is egy másik iskolába - és innentől mindenki a jobb lehetőségeket keresi.”

De Szentlászló azért adott is. Gergő például nagyon jól megtanult németül, amit a falusi általános iskolának tulajdonít: az ott töltött nyolc évnek köszönhetően el tud beszélgetni németül. Emellett a falu nevelte belé azt azokat a képességeket is, amiket manapság előszeretettel emlegetnek soft skillekként:

„Ha egy kis faluban nő fel az ember, ahol nem kolbászból van a kerítés, és látja, hogy meg kell küzdeni mindenért, az helyre rakja az értékrendjét. A városban sokkal közönyösebbek az emberek, nem érdeklődnek úgy egymás iránt. Nekem ez egy nagy előnyöm a mai napig, hogy jól tudok kapcsolatot teremteni, jól tudok másokkal beszélgetni.”

Hetedhét határon túl

Gergő számára egy osztálytalálkozón derült ki, hogy a külföldre távozó volt osztálytársakat nem minden esetben egy vonzó lehetőség, az ambíció vagy a kalandvágy hajtotta, hanem a puszta kényszer: nevezetesen a svájci frank hitel.

„Kettőről biztos tudok - az egyik egészségügyi dolgozó, a másik szakács -, akik egyszerűen nem voltak képesek fizetni a törlesztőrészleteket. Ők ott is maradtak. Ha egyszer valaki kiszabadul Ausztriába, és keres 4000 eurót, nem fog visszajönni. Azért voltak kénytelenek elhagyni az országot, mert különben mindenüket elveszik, még a család, a szülők ingatlanját is, mert arra is jelzálogot terheltek. És volt olyan, aki a több ezer eurós havi fizetése mellett öt-tíz év alatt még mindig nem tudta kifizetni a részleteket, annyira elszállt a hitel.”

Szentlászlóról többen is kimentek Ausztriába, ahol építőiparban vagy vendéglátásban dolgoznak leginkább. Zoltán legtöbb idejét szintén a falujától távol, az országhatáron kívül tölti. Fűtés és gázszerelő végzettsége van. Egy pécsi épületgépészettel foglalkozó cég alkalmazottjaként általában Ausztriában, olykor Németországban van kiküldetésen. Nem tősgyökeres szentlászlói, de itt nőtt fel, és itt él családjával.  A hét napból csak három napot tölt itthon, minden vasárnap útra kel és következő péntek hajnalban jön haza.A cége már a kezdetekkor is kivezényelte külföldre, akár két hétre is, de csak az elmúlt pár évben lett a külföldi munka heti rendszerességű. A cég mindent biztosít dolgozói számára a határon túli munkához: szállást, ellátást, fuvart, covid teszteket, korrekt fizetést és a hazainál jobb munkakörülményeket.

Zoltán ugyanakkor alig van jelen a család mindennapjaiban, felesége szerint „volt, hogy kis gyermekük nem ismerte fel édesapja hangját, annyit volt távol”. Pont ezért a férfi sem ajánlaná senkinek ezt az életet. „Persze anyagilag megéri valahol. De annyival nem jobb, mint régebben, csak nehéz kiszállni a mókuskerékből, ha már benne vagy.”

“Szentlászló már túl nagy”

Miközben Szentlászlóról elmennek a fiatalok, a környéken beindult egy csendes visszaköltözési mozgalom. Bernadett a faluban nőtt fel, itt tanult, és innen járt gimnáziumba, majd első munkahelyére Pécsre. Már férjezett volt, amikor egy üzleti út során elvetődött a Szentlászlótól tíz kilométerre fekvő Terecsenybe, hogy megmutassa kollégájának nagyapja szülőhelyét - egy apró, erdő szélén megbújó falut, amelynek ma alig több mint harminc lakosa van.

Itt szeretett bele egy üresen álló, vadrózsabokorral szegélyezett, 1906-ban épült kovácsműhelybe - olyannyira, hogy a férjével megvették hétvégi háznak. Mire felújították, eldöntötték, odaköltöznek.

„Kicsit próbáltam vidékibb lenni: kecskéket, birkákat tartottunk, kecskesajtot készítettem, biokertünk volt. Aztán amikor a kisfiam is megszületett, és másfél éves lett, jött egy lehetőség. És az az igazság, hogy egy picit azért unalmas tud lenni a vidéki élet. Vagy legalábbis nem az a fajta kihívás, amire nekem szükségem van.”

Így kezdett el Bernadett pályázatírással és pályázati tanácsadással foglalkozni, de Terecsenyről nem szeretne elköltözni. A kisfiát sem a városba, hanem a szentlászlói óvodába hordja, néhány perc sétára az egyedül élő nagymama házától. "Isten ments, hogy innen elköltözzünk, tudjuk egymást segíteni, és a gyerekeknek is megvan a nagymama-élmény.” De azt, hogy ők maguk is Szentlászlóra költözzenek, egyelőre elképzelhetetlennek tartja.

„Nekem Szentlászló már túl nagy. Itt kinézek, és nincs szomszéd semerre, itt vagyunk az erdő közepén. Ez egy egészen más hangulat, és azt gondolom, ha az ember ezt egyszer megtapasztalja, és bejön neki, akkor egy Szentlászló nagyságú település nagyvárosnak számít. Ott már sok az ember.”

Multikulti

Terecseny kis mérete ellenére több nemzetiségnek is otthont ad: Bernadett szomszédai közt meglepő módon többségben vannak a belgák és hollandok, akikkel szoros barátságba került. "Én németül beszélek, ők hollandul válaszolnak. Segítjük egymást, összejárunk, vigyázunk egymás házára, ha a másik nincs itthon."

Magyar családból csak négy-öt akad az egész faluban, de Bernadett szinte őket is mind ismeri gyerekkorából, mert a terecsenyi gyerekek is a szentlászlói általános iskolába jártak. Terecseny már nem magyar többségű, de Szentlászlón is él öt-hat holland család.

„A volt osztálytársaim közül szinte mindenki falun él, ha el is ment innen. De egyébként sokan maradtak Szentlászlón: huszonegyen végeztük az általános iskolát, és szerintem a fele Szentlászlón van. Külföldön talán nincs egy sem, ideig-óráig voltak az utóbbi években, nem fiatalon, hanem már felnőttfejjel, még úgy is, hogy nagyobb gyerekeik voltak. Elmentek, szerencsét próbáltak, hazajöttek. De állandó kiköltöző biztos, hogy nincs.”