Kiss Noémi
Szülőgépek

Miközben  átnéztem a magyar statisztikai hivatal, a KSH utóbbi évben kiadott népesedési adatait, egy régi március 8-a járt a fejemben. A férjem nőnapra virágot hozott, a szőnyegre tette mellém. Ott feküdtem hulla fáradtan, magzatpózba kuporodva. Az arcomat a tenyerembe temettem. Semmit sem szerettem volna jobban, mint kirepülni a saját életemből.
 
Ekkor voltak az ikreim négy hónaposak. Mi tagadás, az anyaság eddigi életem legnehezebb és legboldogabb periódusa. A legtöbb nő, anya azt szeretné, ha minden nap nőnap volna, és a virágátadás rítusa áttevődne a mindennapok apró cselekvéseibe is. Úgy általában, virág nélkül is több figyelmet kapnának a modern női szerepek. Különösen, ha „népesedés politikáról” vagy a „nőkkel kötött szövetségről” beszélünk.
 
Az anyaság sosem egynemű érzés, az anyákban össze-vissza kavarognak az érzelmek, a racionális döntések a szeretettel egészülnek ki, a vágy a napi gondokkal korlátozódik. Miközben folyton ott kaparászik két apró gyerek melletted: az intimitás által hétköznap is véletlen csodák sora követi egymást. Tudjuk, hogy ezt milyen nehezen lehet rámontírozni a népesedés politikájára. Viszont azokban az országokban, ahol semmiféle odafigyelés, hatásvizsgálat, szembenézés nem történik az anyák és a nők napi gondjaival, ott elég nehéz női politikáról beszélni. Hisz nem lehet a szülésről és a születésről érzelmek, test és gyerekek jelenvalósága nélkül értekezni. Tulajdonképpen pont ezek a kettősségek köszöntek vissza a statisztikákban is: kevesebbet és idősebb korban szülnek a nők, mint az államszocializmus idején; Magyarországon a rendszerváltás óta alacsony a születési ráta, a nők később szülnek és kevesebb gyereket; évek óta nem igazán mozdul előre ez a szám, így a társadalom elöregedő; nincs matematikai reprodukció; a gyerekek jelentős része külföldön születik a munkaerő elvándorlása miatt.
 

A nők képviselete: deficit

 
Budapesten gyakorlatilag nincs női képviselet a parlamentben. Így teljesen hiányzik a megváltozott női szerepek iránti érzékenység. Felülről nézni az anyaságot lehetetlen. Attól nem lesznek fiatalabbak az anyák, hogy van az anyaságnak statisztikája és kampánya. És nem is lesznek többen. Egyetlen kormány, politika, vagy állam sem tud bebújni a nők méhébe a magzatok helyett. Személyre szabni szinte teljesen lehetetlen feladat a népesedés politikáját. A méregdrága kommunikációs stratégiák sokszor épphogy ellenérzést, dacot váltanak ki a fiatal nőkből.
 
Megoldások azonban vannak. Méghozzá nagyon sikeres és hatékony állami stratégiák formájában. Európa térképe ellentmondásos ebből a szempontból, délen jóval kevesebb gyerek születik jelenleg, mint a skandináv északon vagy Franciaországban. Kelet-Európában, a volt szovjet tagállamokban is jelentősen csökkent az utóbbi években a születések száma. Azok az országok sikeresebben görgetik el az anyaság elől az akadályokat, ahol odafigyelnek a modern női szerepekre. Egy 2015-ös ENSZ vizsgálat szerint ott emelkedett a születési ráta Európán belül, ahol kevesebb munkaórát dolgoztak a nők, jó a szülészeti és egészségügyi ellátás, erős a női politikai képviselet, megvalósul a nemek közötti egyenlőség és az oktatás igazodik a családok igényéhez a modern világban, a tanárok jó körülmények között tudnak dolgozni. Nem egy rég letűnt kor szereplőivé akarják automatizálni az anyákat, utópisztikus szülőgépekké. Így elég fonák érzés, amikor „születéspolitikáról”, „népesedésről” vagy „elvárt gyerekszámról” beszélünk. Hisz nem ugyanaz a szülés és az anyaság intimitása, mint a szülés és az anyaság rendszerszintű, reproduktív kényszere.
 
Ki ne szeretne azonnal segíteni egy anyának a metróban, aki felszáll négy gyerekkel? Ki nem akarja, hogy minden vágyott gyerek megszülessen? Csakhogy egy gyerek sosem állami kérdés. Érzelmi, belső, a nő / anya saját testéhez tapadó döntése, szabad választás, ami meg ezer szállal kötődik az említett kettős érzelmekhez és így a népesedés problémáinak megoldásához is. A születési ráta a statisztikák szerint nagyban függ a nemek közötti egyenlőségtől, vagyis azokban az országokban magasabb az arányszám, ahol van modern nőpolitika.
 

Elvándorló anyák
 

Érdekes fejleménye az utóbbi tíz évnek, hogy a családok jelentős részének nem is Magyarországon születik meg az első gyereke. Hivatalosan a KSH mintegy 175  ezer emberre becsüli a 2010 óta külföldre vándorolt magyarok számát, nagy részük fiatal család vagy családfenntartó. Az adat azonban csak becslés, a külföldön élő magyarok statisztikája évek óta bizonytalan, mert csak más országok adataiból dolgoznak, ennél a számnál feltehetően jóval többen vándoroltak ki.
 
Hol jó családot alapítani? Bárhol, végülis mindegy. Hol jó szülni és babákkal körbevenni magunkat? Ott, ahol jó a szülészeti ellátás, elég a felkészült gyerekorvos, minden kis tér gyerekbarát, anyabarát, stb. - sorolják a nők a preferenciáikat. Vagy: ahol a láthatatlan, gondoskodó munkát elismerik. Ahol nem a piaci érdekek és a multinacionális (Kelet-Európában elsősorban a német) ipar igényei szerint születnek a csecsemők. Vagyis a nőpolitika nem deficit. Ma a női érdekképviselet sajnos elég hatástalan, amiért egyértelműen mind a baloldali mind a jobboldali pártok felelősek. Pszeudofeminizmus, az elit, belvárosi akciói léteznek ugyan, de hatásuk nulla. Magyarországon egyetlen pártnak sincs a parlamentben anyabarát programja.
 
Évek óta köztudott, hogy a külföldi munkavállalók gyerekei nem egyszer nagyszülőkkel nőnek fel. Nem csak Ukrajnában, Moldáviában és a Havas-alföldön Erdélyben, hanem bizony Borsodban és a Hajdúságban is. A saját gyerekeiről és szüleiről nem gondoskodó anya nyugati időseket ápol. Nagyszülők, nagynénik nevelik a kicsiket, miközben apa és anya Itáliában szedi a paradicsomot.
 

„Asszonynak szülni kötelesség, lánynak dicsőség”

                                                
Magyarország kormánya február elején ismertette a népesedést ösztönző politikai pontjait. Ez nem társadalom- vagy életszínvonal segítő program, hanem a születésszámot ösztönző, közvetlen juttatás. Azoknak a nőknek jár, akik sok gyereket vállalnak. Különösen a fiatal, 40 év alattiakat támogatják, aki négy gyereket szül. Az állam gyakran pont úgy és azokkal a hibákkal nyúl tehát a népesedéspolitikához, mint a Kádár-rendszer, vagy a Rákosi-rendszer az 1950-es években. Nem veszi figyelembe a családok szerkezetét és a női szerepek radikális átalakulását. A magyar társadalom, úgy mint a többi volt szovjetizált ország, elöregedő. Az idős kor viszont nem „szépkor”, ahogy a magyar nyelv mondja, gyakran nyomorúságos, nincstelen; rövid, beteges. A kampányoknak lehet verbálisan pozitív hozadéka, de a népnyelv már most viccet csinál belőle, gúny tárgya lesz. A szülés vagy az anyaság szinonimái: a totális anyagi csőd.
 
Az egészségügyben, oktatásban, szociális munkában - különösen a női pályákon - nettó 550 EUR fizetést visznek haza a dolgozók. Azokkal a keretekkel, amik között megvalósulna a „népesedés”, megállna az elvándorlás és elismert lenne a női munka (fizetés + otthoni munka), tökéletesen szemben áll egy velejéig patriarchális parlamenti demokrácia. Nincs női képviselet és női politika. Ha döntésre jutnak, azt rendre férfiak beszélik meg egymás közt protekcionista állásaikból. Így a családpolitika jó szándéka végül pusztán állami propaganda marad. Nincs dialógus a társadalom és a döntéshozatal szervei között, ahogy a gyerekeket övező konzum, piaci, liberalizált elvek végképp kiszolgáltatottá és gyakran idegenné teszik az anyákat. Ha ma bárki valóban külön paktumot szeretne kötni a nőkkel, akkor ahhoz előbb szóba kellene állnia velük.