EP-blog
Közös békeprojektünk, az Európai Unió

Közös békeprojektünk, az Európai Unió
Közös békeprojektünk, az Európai Unió | © Mérték Médiaelemző Műhely

Az Európai Unió kapcsán mostanság ritkán kerül szóba, hogy a kontinens számára ez a béke záloga, pedig az alapkoncepció több mint 60 évvel ezelőtt elsősorban az európai béke és együttműködés fenntartása miatt született. Ma már természetesnek vesszük, hogy békében élünk, de Európa történetét korábban szinte folyamatos háborúk jellemezték. Viszont az Európai Unió létezése óta területén soha nem robbant ki háború. Lehet sok mindent kritizálni az EU működésében, de a békés mindennapokat és a biztonságot nem szabad alábecsülni.

A háborúk kora

Az európai kontinensen az ókori kultúrák óta sokszor dúlt háború az itt élő népek között területekért, nyersanyagért, hatalomért. Az európai országok konfliktusaikat szinte hagyományszerűen háború formájában rendezték. Ezt tetézte, hogy Európa a reformációt, majd az ipari forradalmat követően messze előreszaladt a technológiai fejlődésben. Ennek, és a felfedezéseknek köszönhetően az európai kontinens, illetve annak nyugati országai uralmuk alá hajtották világ területeinek nagy részét, gyarmatbirodalmak formájában. Kétségtelenül a legnagyobb a Brit Birodalom volt, de a franciák sem nagyon maradtak el, voltak gyarmataik a hollandoknak, spanyoloknak, portugáloknak, sőt még a belgáknak is. A világ legnagyobb részének „felosztása” után azonban területeket és erőforrásokat már csak egymás kárára szerezhettek. Ráadásul, a 19. század végére két új európai hatalom lépett a színtérre, az egységesült Németország és Olaszország, és nekik is „szükségük” volt gyarmatokra. A feszültség felszínre kerülése csak idő kérdése volt, és erre jó ürügyet szolgáltattak az egyébként tradicionálisan is konfliktusos balkáni események. Kezdetét vette az első világháború: természetesen a harcokba távolabbi hatalmak is belekeveredtek, törökök, japánok, és végül az Egyesült Államok is, de a harcok legnagyobb részét az európai hatalmak vívták életre-halálra.
 
A világháború súlyos véráldozatai miatt a győztesek, Wilson elnök elképzelései ellenére, óriási jóvátételre kötelezték a veszteseket. Az igazságtalan feltételek, a 1929-es gazdasági válság, illetve annak hosszantartó politikai utóhatásai és erőteljes nacionalizmus miatt a béke egy 20 évig tartó fegyverszünet lett csupán, és 1939-ben majdnem ugyanott folytatódott, mint ahol 20 évvel előtte abbamaradt: csak persze más modernebb fegyverekkel, és ha lehet még kíméletlenebbül, nem kímélve a civil lakosságot sem. A II. világháború eredményeként 70-85 millió ember halt meg (50-55 millió civil), amely a világ akkori népességének körülbelül a 3%-át tette ki, Európa nagyhatalmai pedig a végletekig kimerültek.

Az európai integráció gondolata

A háború megelőzésére politikai gondolkodók a konfliktusok és a pusztító nacionalizmus ellenszereként az európai integráció tervét elevenítették fel. Ez először a Római Birodalomban testesült meg, de ideológiája az évszázadokon keresztül gyakran felmerült az európai gondolkodásban. Winston Churchill a háború utáni beszédeiben egészen az Európai Egyesült Államok kialakításának szükségességéig ment:

 "Az Európai Egyesült Államok […] úgy egyesítheti a kontinenst, amire a Római Birodalom bukása óta még nem volt példa. Egy olyan egységben, ahol a népek jólétben, békében és igazságos viszonyok között élnek együtt."[1]
 
A háború utáni romokon az európai politikai elit, főleg saját, de nem kevés amerikai ösztönzésre is nekiállt az elképzelés megvalósításának. Robert Schuman javaslatára[2] 1951-ben elsőként a háborús ipart, a szenet és az acélt vették ki az európai országok kezéből, megelőzendő egy Franciaország és Németország közötti háborút ezekért a nyersanyagokért. A Szén és Acél Közösséget követte aztán 1957-ben az Euratom szerződés, amely a nukleáris energiát és nyersanyagot szabályozta, valamint a Római Szerződés, amely az Európai Gazdasági Közösséget hozta létre. Ez a három szerződés fektette le az Európai Unió alapjait: erre építették fel nemcsak a közös piacot és mai a gazdasági, pénzügyi együttműködést, a közös valutát, hanem a politikai uniót is. Ennek szerves részét képezik mára a demokratikus alapjogok és alapértékek is, a határok nélküliség és a szolidaritás is.
 
Az Európa projekt tehát a kezdetektől fogva több volt, mint gazdasági együttműködés: célja az európai népek békéjének megteremtése és megtartása, az egymással való együttműködés és szolidaritás volt. Ezeket az alapértékeket az idők során tovább bővült egy sor jelképes dologgal: határok lebontása, uniós polgárság, uniós zászló és himnusz, közös valuta, valamint közös kül- és biztonságpolitika kialakítása. A tagországok rájöttek, hogy azt az energiát és feszültséget, amit az egymással való rivalizálás és ellenségeskedés felemésztett, a közös építkezésbe is bele lehet fektetni, és ezzel egész Európa gazdagodik.

Az Európai Unió üzenete

Az európai közösség közben az alapító hatokból[3] 1973-ban kilencre[4] nőtt a tagok száma: 1981-ben csatlakozott Görögország, 1986-ban Portugália és Spanyolország. 1995-ben csatlakozott Ausztria, Svédország és Finnország, a 21. században pedig kiegészült Közép-Kelet-Európával5] és Dél-Európából Máltával meg Ciprussal. Kelet-Európa csatlakozása a berlini fal leomlása után azért is vált jelképpé, mert megvalósította a háborúkban szétszabdalt Európa egységét.
 
A közösség bővülése során is megőrizte alapértékeit, sőt bővítette azokat a demokratikus alapértékekkel, és az alapjogok kartájával is. De nem csak a szavak és deklarációk szintjén volt az európai közösség szolidáris tagországaival és a tagjelöltekkel, hanem politikailag, sőt pénzügyileg is. A Kohéziós Alapok támogatásai, vagy a tagjelöltek esetében a PHARE támogatások kifejezetten arra szolgáltak, hogy segítsenek a szegényebb, rászorulóbb régióknak, országoknak, hogy egy igazságosabb és egyenlőbb közösség tudjon együttműködni. Az európai közösség ugyanakkor nem csak saját tagjaival szolidáris, hanem a szegényebb harmadik országokkal is: fejlesztési támogatásaival világelső a rászoruló országok támogatásában. Igaz, ebben valószínűleg szerepet játszik az a tény is, hogy számos rászoruló régió korábban valamilyen európai tagország gyarmata volt.
 
Az Európai Unió számára nemcsak a szolidaritás fontos, hanem a klímaváltozás elleni küzdelem is: a klímacélok elérésében, a megújuló energiaforrások fejlesztésében és használatában is élenjáró. A globális szolidaritás és a klímavédelem a jövő békéjének a záloga. A globális szegénység, az éhezés, a globális felmelegedés miatt területek túlmelegedése, élhetetlenné válása egyaránt konfliktusokhoz és háborúkhoz vezethet világszerte.
 
Ugyanakkor nem lehet állítani, hogy az Európai Unió mint békeprojekt csak sikerekkel büszkélkedhet. Az utóbbi időben több olyan kudarc érte, amelyek veszélyeztetik azokat a nemes célokat, amelyekért létrejött. Leginkább ilyen veszély a szélsőségek, a nacionalizmus újbóli megerősödése: a 2008-as gazdasági válság előtt is voltak már erőteljesebb nacionalista/bevándorlóellenes hangok Nyugat-Európában, de a gazdasági válságot követő társadalmi utóhatások még ma is tartanak. Európa-szerte növekszik az ebből táplálkozó erőteljes populizmus, amelynek egyik leglátványosabb és legszomorúbb hatása a Brexit. A Brexit annak ellenére történik, hogy annak bármilyen előre látható pozitív gazdasági vagy társadalmi hatása lenne akár az Egyesült Királyságra vagy az EU-ra. Hasonló válságtünet az erőteljesen nacionalista, unióellenes, Brüsszel-ellenes populizmus térnyerése Közép-Kelet-Európában, ahol a demokratikus intézményrendszer még nem erősödhetett meg annyira, hogy kiállja egy óriási válság próbáját. A populista politika természetesen fel-feldob valóban létező problémákat az uniós szintéren, de azokra ésszerűtlen, irreális válaszokat ad.
 
Noha az Unió céljait e fejlemények valóban veszélyeztetik, de a logika és az ésszerűség szintjén az Unió közös céljainak érvényessége, és béke megőrző szerepe, illetve a világpolitikában és a világgazdaságban betöltött pozitív érdekvédő szerepe megkérdőjelezhetetlenek: a világ és Európa az Európa Unió nélkül sokkal rosszabb hely lenne.


Jegyzetek
[1] Churchill ezt az elképzelést 1945. november 16-án Brüsszelben, a belga szenátus és képviselőház egyesített ülésén elmondott beszédében vetette fel, majd megismételte a holland nemzetgyűlés előtt. Ezek után került csak sor a híres zürichi beszédére, amelyben részletesen kifejti az Európai Egyesült Államok koncepcióját, hogy békés módon kezelhetőek legyenek az európai nemzetek közötti ellentétek. A teljességhez hozzá tartozik, hogy Churchill javaslata szerint Kelet-Európa és a Szovjetunió integrálását is meg kellene valósítania, ugyanakkor ennek az egységnek az Egyesült királyság nem lett volna része, hiszen, annak már “megvolt” a maga együttműködése a saját volt gyarmataiból álló Nemzetközösséggel.
[2] Schuman 1950. május 9-én kelt deklarációjára Konrad Adenauer német kancellár gyorsan és pozitívan reagált, s ezzel megalapozták a további együttműködést.
[3] Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxembourg, Németország és Olaszország
[4] Csatlakozott Dánia, Írország és az Egyesült Királyság
[5] 2004-ben csatlakozott Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Észtország, Lettország, Litvánia, 2007-ben pedig Bulgária és Románia