Térey János

Dal a nagy Pánról

Mondd, nagy Pán, miért lettél te olyan
Magányos, mint egy strandmegafon
A szeptemberi csendben?
Mindig szakasztott ugyanazt kántálva,
Hogy „Kerberosz eltűnt!
Kerberosz eltűnt a helyéről!...”
Keresik a hangosbemondónál
Kétségbeesetten.

A táj még piros
És élénkzöld és boldog.
Nagy Pán, a határaidat rázza
Ez a döbbenetes menekültoszlop.

Vérlázító vagy szívettépő vagy akármi;
De nyakunkon a káosz.
Nem én áhítom, nem! „A Nagy Testvérek
Forszírozzák?” „Igen, ők:
Az Intézményes Összeesküvők!...”
Van erőd ennyi tömény szigorúsághoz?

Nincs, persze. Pihensz, és szinte telelsz már.
Életed elhordatlan avarában
Ellakik ügyesen az aknázó moly,
Meg a gesztenye-glóbuszt
Horpasztó, feketítő gondok.
Birodalmadba bevándorló
Indulatok! Sőt puha, váratlan gyöngédség!

S a szíved közepe felé gomolygó konvoj.

Pályaudvarodon jövevények hálnak.
Biccentesz, és hátat fordítasz
Ennek a vándorló nyomorúságnak;
Bár a magad módján ugyanúgy
„Megélhetési nomád” vagy,
Mint ők, a szavad járása szerint.

Aki jön, jó, ha vigyáz, nyelvét ki ne öltse.
A táj még virulóban:
Fürtje, gyümölcse
Kövéren ing.

Távcső meredez, hegyezed a szarvad.
Acélsodronyt feszegetni
A túléléshez képest nem olyan nagy munka,
S neked kell egyszerre ügyelni
A vándor népekre, vigyázva magunkra.

Magaslesed ormán dideregve
Ez vagy te, deréktól lefelé kecske:
A Nagy Pán, egyedül.
S paravánod, az őszies ország?
Naggyá lesz, vagy végül az is egymaga marad.
Haragtartás. És semmi bársonyosság.
Eléldegél, nem áll ellent urainak –
Válságban, vészben otthonos.

De megállj! Hétágú sípon
Adod le a fürge riasztást:
„Azt a csibészt csípjétek meg
Földön futva! Rohanvást!”

Csak mélyül, tágul ünnepélyesen
A folyó felé ez a szentelt földdarab,
Ártér lesz egyszerre belőle.
A kilátóról látszik
A sötét völgy erdőtömbje.

Magyar Nemzet, 2015. okt. 3., 31. o.

Top