Kiss Judit Ágnes

Kitántorgott

Kitántorgott Amerikába. Vagy Németországba. Az Egyesült Királyságba, Norvégiába, Kanadába, ahová csak tudott, ahová lehetett, ahol befogadták, ahol lakást kapott, ahol állást tudott szerezni. Kitántorgott jobb fizetésért, emberibb körülményekért, szociális biztonságért. Nyelvet tanulni ment, de aztán ott ragadt. Ösztöndíjat kapott, és szerelmet is talált, ott alapított családot. Egyetemre ment, és ott épített karriert. Ez mind rendben van így.

Katalin, frissen végzett orvos Ausztráliába, férjhez, doktori végzettségét nem fogadták el, recepciósként dolgozik. Gábor, művészettörténész, Angliába raktárosnak, hogy törleszteni tudja a tartozását. Balázs Németországba ugyanezért. András a szociológus diplomájával Olaszországba kőművesnek, Gergő ugyanezzel a végzettséggel Angliába felszolgálónak. Gyula vendéglátósként Ausztriába, mert ott ebben a szakmában is jóval többet kereshet, mint itthon. Helga a férje munkája miatt Angliába, Emese Németországba ugyanezért. Marcell Amerikába, mert itthon senki nem értett igazán a kutatási szakterületéhez. János Hollandiába ugyanezért.

Úgy döntött, hogy nem jön vissza. Mert jobb a fizetés, a lakáshelyzet, az időjárás, az oktatás, kedvesebbek az emberek, mert ott szerzett vagyont, barátokat. Vagy mert nem tudott már visszajönni. Mert nem várta már itthon senki és semmi, felégette a hidakat, vagy fű nőtte be az utat hazafelé. Ez mind rendben van így.

Eszter az Egyesült Államokba, Virginiába, hogy önmaga és az anyja közé egy egész óceánt tudjon ékelni. Veronika és Csaba egy másik államba, Georgiába, hogy a gyerekeiknek majd jobb lehetőségek adassanak, mint nekik. Sára és Géza Kanadába ugyanezért. Dániel Franciaországba a felesége és a gyerekei elől. Márk Angliába, ki tudja, miért, de egyszer csak már nem volt miért vagy hová visszajönnie. Evelin és Nikolett Hollandiába táncosnőnek, aztán már csak pénzt keresni, Barbara és Klaudia Svájcba ugyanezért. Ők azóta sem tudnak visszatérni.

Még néhány évtized, és itthon nem marad nyomuk. Utódaiknak, ha lesznek, ez az ország már semmit nem jelent majd. Sem nyelvet, sem kapcsolatokat, sem újra meg újra bejárható tereket. Valamiféle meghalás ez is. Legalább harang szóljon értük, a kitántorgottakért.

Szilvi Ausztriába, mert egy zenész számára Magyarországon nincsenek távlatok. Tibor Amerikába, mert egy sportoló számára Magyarországon nincsenek távlatok. István Angliába, mert egy természettudós számára Magyarországon nincsenek távlatok. Szilárd Belgiumba, mert kapott egy nagyon jó ajánlatot, Dezső a Emirátusokba ugyanezért. Gábor és Edina Norvégiába az itteni orvosi fizetésük többszöröséért. Ildikó és Tamás Angliába ugyanezért. Julianna az itteni tanári állását feladva Franciaországba házvezetőnőnek, Endre, a kollégája ugyanoda, szobafestőnek. Márton, költők leszármazottja Amerikába, hogy tanárként is megélhessen.

Nem így tervezték, aztán egyszer csak elfogyott körülöttük a levegő. És ha tovább maradtak volna, a tüdejükből is elfogy. Csócsálták még magukban a lelkükre kötözött szót, hogy „rendületlenül”, aztán megrendülten tántorogtak tovább kifelé, mert önmagukhoz hűségesebbek akartak lenni, mint egy megfoghatatlan eszméhez.

Kriszti, a jólmenő újságíró Angliába, mert a bőrszíne miatt az utóbbi években egyre kevésbé érezte magát biztonságban. Gyurka Svájcba, mert a származása miatt az utóbbi években egyre kevésbé érezte magát biztonságban. Erzsi és Péter Izraelbe ugyanezért. Imre Dániába, mert megiszonyodott az itthoni politikától. László Norvégiába ugyanezért. Erika Svédországba, hogy az, akit szeret, ne csak az élettársa, hanem a házastársa lehessen. Jocó Hollandiába, ugyanezért.

Kitántorogtak, mert látták, hogy mások így tesznek, mert ez látszott válasznak mindenre, és nem akartak azon gyötrődni, hogy milyen lehetőség adatott volna még. Vitte őket a lendület.

Klárit Spanyolországba, mert itt folyton fázott. Évát Finnországba, mert nem bírta nyáron a szörnyű kánikulát. Emesét Olaszországba, mert imádja a tengert, Dénest Franciaországba, mert imádja a bort. Pétert Amerikába, mert ott az igazi a dzsessz, Norbertet ugyanoda, mert ott az igazi a film. Mónikát azért, mert ott az igazi az üzlet, Sándort azért, mert ott az igazi a sport.

Néhány évtized, és elvesznek számunkra. Nem itt élnek, nem ezt a nyelvet beszélik. Már nem lesz kiért szólnia a harangnak. Ide pedig jönnek majd mások, bevándorlók vagy menekültek, mindegy, és letelepülnek mellénk. És nem fog érdekelni, mire utal a családnevük, a szemük metszése, a bőrük színe, milyen rasszról árulkodna a géntérképük. Néhány évtized, és ide tartoznak, velünk élnek, a mi nyelvünket beszélik, az ő kincsük lesz Arany János, József Attila és Csokonai.

Ha megmarad a nyelv. Ha lesz, aki beszéli. Ha lehet még rajta verset írni. Ha lesz kinek.

Élet és Irodalom, 2013. dec. 20., 14. o.

Top