Balla Zsófia

Salve

A tieitek viszik a tieiteket.
Mentsétek meg, akiket visznek,
akiket közületek visznek el.
Mentsétek a menekülőket,
a szabadulókat, az elveszetteket.
Mentsétek meg a szekeret, a lovat,
az ablakokat és a lámpaüveget.
Mentsétek meg a kövezetbe fogózót,
a meggörbülőket, a cipekedőket,
a csónakot, a tutajt és a fejszét.
Mentsétek a kapukat, a padokat és a zászlókat.
Mentsétek a polcokról lehányt könyveket, mentsétek
a gyöngyöket, a képek szélén az utolsó arctöredéket.
Mentsétek a földből előmerészlő szárat.

Mentsétek a magatokféléktől a közületek valókat,
a poroszlóktól a lajstromra-vetteket, menekítsétek
abból, amit építettetek, mentsétek meg a hiszékenyen
s önként odavetetteket, a későbbi megbánásból
és bűnhődésből előre menekítsetek
ama tíz kemény parancsolathoz;
mentsétek meg a látványtól a némákat és a beszédtől
a tudatlanokat, mentsétek meg a nyüszítést
a kibomlástól, a nevetést a röhögéstől,
mentsétek az elhunytakat,
mentsétek a körmöket, a gödröket,
a térdeket, a kontyokat, az uszályokat. Mentsétek
meg ezt a repülőgépet.
Salve animam meam.

In: Balla Zsófia: A páncél nyomai. Bukarest, 1991.
 

Korunk háborúi

Isten az egyik háborúban elesett.
Segíthetett volna mindünknek, s nem is keveset.
Mert sehol se volt, lassan megteltek a temetők.
Tömött föld előtt tisztelgünk s egy üres név előtt.

Csak Rá gondolni – maga volna a Vigasz.
Mint egy Interneten át nyújtott ragtapasz.
Isten arra kell – noha nincs és nem segít–,
hogy strómanként elrejtse szörnyű tetteink.
                        
Zug, 2014. június 3., kedd

Top