Orbán Katalin
Büszkeség, méltóság, Pride. Keretezés szavakkal és kordonokkal

Klartexte, grafika: Ducki Kristóf
© Goethe-Institut Ungarn

A magyarországi Meleg Büszkeség menet az amerikai Pride felvonulások ösztönzésére jött létre, de alapvetően más politikai és kulturális helyzetben. Mi történik, amikor egy ilyen megnevezés, mint a Pride, 4000 kilométerrel és több évtizeddel később landol egy új helyen? Hogyan alakul a jelentése az új társadalmi-kulturális közegben, amikor átveszik vagy lefordítják egy másik nyelvre?

1997. szeptember 6-án, egy szombati napon, a budapesti Capella bárból indult az első magyarországi Meleg Büszkeség menet. Körülbelül 300 ember tett meg elég sietősen egy rövid, nagyjából 800 méteres utat koraeste a festői Duna-parton. Ez az esemény egy sor másik felvonulás mintájára, azokhoz viszonyítva jött létre, belépett egy már létező rendszerbe, ami addigra Pride néven több évtizede formálódott szerte a világon. Ennek kiindulópontja egy 1969-es tengerentúli esemény, a New York-i Stonewall Inn nevű szórakozóhelyen tartott rendőrségi razziából kialakuló többnapos zavargás volt. A rendőrségi zaklatás és a törvény előtti egyenlőtlenség elleni akkori tüntetéssorozat az amerikai, majd nemzetközi meleg jogegyenlőségi mozgalom kiindulópontja lett. A Stonewall júniusi eseményeinek időszakában évente megrendezett Gay Pride, majd Pride felvonulások egyrészt megemlékeznek a Stonewallnál kezdődő ellenállásról, másrészt nyilvánosan mutatják be a nem heteroszexuális emberek sokszínű társadalmi csoportjait. Ezek a felvonulások tárják a nyilvánosság elé, hogy kik tartoznak ehhez a kisebbséghez, és azt is, hogy hol vagyunk: a felvonulások megrendezhetősége, jellege, betiltása, a hozzájuk kapcsolódó vidám, erőszakos, vagy éppen kommersz körítés gyakran egy-egy ország társadalmi állapotainak, értékválasztásainak és ezek változásainak fokmérője.
 
Mi történik, amikor egy ilyen megnevezés, mint a Pride, 4000 kilométerrel és több évtizeddel később landol egy új helyen? Hogyan alakul a jelentése az új társadalmi-kulturális közegben, amikor átveszik vagy lefordítják egy másik nyelvre? Hogyan keretezi újra az ottani média, azaz milyen összefüggésbe helyezi és milyen retorikai csomagolással alakítja a tények megjelenését? A magyarországi felvonulások átnevezési története sokat elárul a megnevezés és a keretezés vélt és valós szerepéről.

Büszkeség és előítélet

Az 1997-ben indult Meleg Büszkeség Napi felvonulás a legegyszerűbb módon, szó szerint lefordította a Gay Pride kifejezést magyar nyelvre. Ez tizenegy évig maradt az esemény neve, noha már az első pillanattól kezdve fölmerült, hogy a büszkeség nálunk talán nem ugyanazt jelenti, mint máshol. A felvonulás előtt Nádasdy Ádám nyelvész fel is sorolta a kétkedők lehetséges kifogásait:
  • egy adottságra, ami nem teljesítmény, és „olyan, mint szőkének vagy 44-es lábúnak lenni”, miért kellene büszkének lenni;
  • a büszkeség túlzó, „kihívó és provokatív” fitogtatása valaminek;
  • Amerikában a büszkeség „sokkal megszokottabb szó a politikai-polgárjogi életben”, és a „magyar megfelelője inkább az volna, hogy ’vállalja’, ’nem szégyelli’, ’méltósággal viseli’”.

Az első felvonulás előestéjén Nádasdy mindezen kétséggel és kritikával szemben végül arra jutott, hogy arra lehet büszkének lenni, ha „valaki nyíltan vállalja egy olyan tulajdonságát, amit a többség – előítéletből – szégyennek, takargatnivalónak tart.” De térjünk vissza a kétségekhez. Az, hogy mi a „fitogtatása” valaminek, az természetesen attól a kulturálisan eltérő normától függ, hogy mennyi az elég és mennyi a túl sok. Túl sok, amikor helyzetünkkel kérkedünk, amikor az önteltség és mértéktelenség – akár az egyik bibliai főbűn, a kevélység – helyzetünk vagy eredményeink túlértékeléséhez vezet. Nem túl sok, sőt szükséges viszont a megalapozott pozitív önértékelés, elégedettség és örömérzet.
 
Ha egy társadalomban például nagyon erős az elszenvedett sérelmekre épülő identitás, a panaszkultúra, nincs erős hagyománya a saját eredmények és sikerek kommunikációjának, akkor a büszkeség – a nemi identitás és szexuális orientáció kérdésétől teljesen függetlenül – sokkal valószínűbben jeleníthető meg mértéktelenségként, kérkedésként. Innen már csak egy egyszerű, bár indokolatlan lépés, ha a kérkedést mint túlzó megjelenítést azonosítják a nyilvános megjelenítéssel, megmutatással: így egyszer csak a magánszférába zárva találja magát a megfelelően mértékletes személy. Más szóval, ha a büszkeség kulturálisan „nem megszokott szó”, ahogy a cikkíró nyelvész fogalmazott, akkor átvétele másféle értelmezési keretet hívhat elő.
 
Ebben az értelemben újrakeretezési kísérletnek tekinthetjük, amikor 2008-ban átnevezték a felvonulást Meleg Méltóság Menetnek, amivel egyrészt az egyetemes emberi méltóság emberi jogi felfogásához kötődő egyenlő és abszolút méltóság fogalmához kapcsolták, másrészt eltüntették a büszkeséget. Ennek a változásnak a közvetlen előzménye a szélsőjobboldali csoportok szervezett erőszakos fellépése volt a 2007-es felvonulás ellen, ahol a rendőrség nem védte meg kellőképpen a közösség tagjait, azaz a közvetlen fizikai támadás kiélezte a jogrend és jogegyenlőség kérdését. Ezzel egy időben a büszkeség korábban „nem megszokott” kerete új életre kelt a megerősödő etno-nacionalista öntudatban, etnikai alapú nemzeti büszkeségben, különösen a szélsőjobboldali tömegkultúrában.
 
Ezért kellett a megnyitón elhangzott nemzeti himnusszal szimbolikusan bemutatni „az LMBTQ közösség… magyarsághoz tartozását” – ahogy a szervezők fogalmaznak a magyar Pride történetét ismertető oldalukon – az olyan kirekesztő nemzetértelmezésekkel szemben, amelyek szexuális kisebbségek létét és főként politikai törekvéseit nemzetellenes, idegen, a nemzet túlélését veszélyeztető jelenségként ítélték el. (Az LMBTQ rövidítés a Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transzszexuális, Queer identitások felsorolását jelöli. Az utóbbi években inkább az LMBTQ+ rövidítés a használatos, ahol a plusz a szexuális kisebbségek sokféleségére utal.)

Keretezések vitája

Egy kutatás, amely a 2009–2017 közötti budapesti Pride médiareprezentációját vizsgálta, többféle keretezést azonosít a tudósításokban. A negatív keretezések között szerepel a tisztaság kerete, mely szerint az erkölcsi-testi tisztaság alapértékét veszélyeztetik a felvonulók, és a konzervatív-nacionalista hazafias keret, mely szerint külföldi támogatású idegen erőt képviselnek. A pozitív keretezések között szerepel az egyenlőség kerete, azaz a mindenkit megillető szabadságjogok védelme, a felzárkózás kerete, amely szerint a melegjogok elismerése terjed a világban és ennek hiánya lemaradás a fejlettebb mintától, valamint az ártalommentesség kerete, melyben a mások bántásának kerülése alapérték. Ha innen nézzük a névcserét, akkor a büszkeség felcserélése méltóságra az erősebb egyenlőségi (egalitariánus) keretezést célozza, a felvonulás ártalmait hangsúlyozók vagy betiltását szorgalmazók pedig a tisztaság keretét használják. S amikor az utóbbiak az etnikai alapú nemzeti büszkeséget is hangoztatják, akkor a hazafias keretet használják és a felzárkózás keretét utasítják el.

A mikor és a hol szerepe a keretezésben

2009-ben újabb fordulat történt: a szervezők visszahozták a büszkeséget, de angolul. A Pride először csak a fesztivál neve lett, majd 2012-től a felvonulásé is, és így a Budapest Pride neve látszólag teljesen azonossá vált a többi ilyen eseményével. A szervezők az újabb névváltoztatást azzal magyarázták, hogy egy „nemzetközi szintéren is érthetőbb” nevet akartak az eseménynek, de ha pontosabban akarunk fogalmazni, akkor nem egy valamilyen érthető nevet választottak, hanem a nevét, mint globális márkát, mint egy bárhol felismerhető üdítőital-nevet vagy sportcipő-logót. Ha 1997-ben azt kérdezhettük, hogy a büszkeség Magyarországon ugyanaz-e mint a pride egy másik országban, például az Egyesült Államokban, most az a kérdés merül föl, hogy az egyik pride biztosan ugyanaz-e, mint a másik pride. A keretezés szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy az elnevezés nemzetköziessége a felzárkózás politikai keretébe, az országhatárokon felülemelkedő emberi jogi keretbe vagy a globális márkák üzleti keretébe fog-e illeszkedni.
 
Azokon a helyeken, ahol a felvonulás nem jár komoly veszéllyel és minimális a megtűrt vagy jogilag szentesített erőszak, a békés, népünnepély jellegű és sok többségi résztvevőt is vonzó Pride-okat az évek során egyre több kritika érte az elüzletiesedés miatt. A céges szponzorok promóciós eseménye elsősorban fogyasztókat és nem állampolgárokat szólít meg, s ennek megfelelően nem a veszélyeztetettebb, aktuálisan peremre szorult csoportokra fókuszál, hanem a fizetőképes középosztályra (az LGBTQ+ közösség globális vásárló erejét 2015-ben 3700 milliárd dollárra becsülték.) A 2016-os New York-i Pride költségvetése például kb. 2,4 millió dollár volt. Az előző hét év során a költségvetés háromszorosára dagadt, a szponzori támogatás megtízszereződött, miközben a résztvevők száma csak harmadával nőtt meg. Az ehhez kapcsolódó üzleti kommunikáció kritikusai szerint a középosztály fogyasztóira hangolt buli elhanyagolja azoknak a képviseletét, akiket – helyben vagy globálisan – továbbra is veszélyeztetnek az előítéletek és diszkriminatív törvények, ahelyett, hogy szolidaritást vállalna velük. Ilyen látszattámogatás példájaként híresült el az egyik gyorsétteremlánc promóciója, amelyben a szivárványszínű csomagolást kibontó vevő a közönséges hamburger mellett a „belül mindenki ugyanolyan” szlogent találta, csakhogy a „büszke” hamburgert egyetlen helyen és rövid ideig árulták, és amúgy a vállalat mindennapjaiban keveset tesz az egyenlőségért.
 
A magyar közegben a Budapest Pride megnevezés nemcsak a büszkeséget és a nemzetközi márkát hordozza, hanem az angolt mint idegen nyelvet is. Az angolszász tömegkultúra-export által is erősített világkommunikációs nyelv nem feltétlenül ezt az üzleti keretet képviseli, hanem mint idegen nyelv külföldiként „lepleződik le”, s így felkínálhatja magát ellenségként a hazafias keretezés számára, amely a függetlenség és (nemzeti) szólásszabadság értékeit az idegen befolyással állítja szembe. Azokban az országokban, például Oroszországban és Kelet-Európában, ahol erős konfliktusokkal jár, amikor a résztvevők a felvonulással megkérdőjelezik a heteroszexualitás normáját, az angol névválasztás a felzárkózás pozitív keretezését szolgálhatja. Még akkor is, ha esetleg jelentős szponzori támogatás társul az eseményhez, ami a világ nyugati felén inkább a nemzetközi üzlet keretezést erősítené.

Nyitottság és kordonok

Ezek az eltérő keretezési lehetőségek testesülnek meg a budapesti felvonuláson 2013 óta meghatározó szerepet játszó Nyitottak vagyunk kezdeményezésben és a felvonulás évről-évre vitatott kordonos biztosításában. A három cég által alapított Nyitottak vagyunk! kezdeményezés olyan vállalatokat (és ritkábban más szervezeteket) egyesít, amelyek alapértékként vállalják, hogy munkatársaikat és partnereiket kizárólag tetteik és teljesítményük alapján ítélik meg, sőt ezt a nyitottságot tekintik gazdasági sikerük zálogának. A kordonokra pedig a rendőrség szerint azért volt szükség több évben is, hogy a békés tüntetőket meg lehessen védeni az erőszakos ellentüntetőktől. A vaskerítések közé zárt nyitottság abszurditása a sikeres márkák vidám seregszemléjét a nyilvános térért való harcként is megjeleníti, ami a Pride idegen nevével mindhárom keretezési lehetőséget egyszerre mozgósítja.
 
A médiában egy adott jelenség keretezését természetesen nem egyetlen szóra, hanem képek és szavak bonyolult és gyakran ismételt együttesére építik. Vannak kísérletek, amelyek azt bizonyítják, hogy a közbeszédben régóta ismert témáknál a szavaknak nincs mágikus jelentősége, és a szóhasználat néha csak minimálisan változtatja meg az emberek vélekedéseit. Ezzel együtt igaz, hogy a jelenségek és csoportok bizonyos megnevezései – gyakran ismételve, tudatosan felhasználva – megkönnyíthetik ugyanazoknak a tényeknek különféle pozitív vagy negatív retorikai csomagolását, ezért fontos, hogy felismerjük, mire használják őket.
 
 
Olvasnivaló
 
Nádasdy Ádám: „Mire is vagyunk büszkék?” A vastagbőrű mimóza. Írások melegekről, melegségről. Magvető, 2015. 25-29. Eredeti megjelenés: Graff Miklós [Nádasdy Ádám]: „Mire is vagyunk büszkék?” Mások, 1997/9., otkenyer.hu/m7-9-3.php
 
A Budapest Pride honlapja, budapestpride.hu/
 
A Budapest Pride története, budapestpride.hu/rolunk/hazai-hagyomanyok
 
Janky Béla – Kmetty Zoltán – Naszályi Natália – Tamássy Réka: „Médiakeretezés és LMBTQ+ emberek iránti attitűdök. Egy survey- és természetes kísérlet eredményei”, socio.hu/uploads/files/2018_3/29_janky_etal.pdf
 
Az LMBTQ és az LMBTQ+ rövidítés jelentéséről, qlit.hu/hu/mit-jelentenek-a-betuk-lmbtq-gyorstalpalo/
 
A Pride üzleti oldaláról: India Ross: „The business of gay pride”, ft.com/content/228207c6-5f46-11e6-ae3f-77baadeb1c93
 
Kit és hogyan képvisel a Pride?: Why we need to reconsider how we view LGBTQ Pride Festivals”, dailyedge.ie/politicize-pride-3451448-Jun2017/
 
A Pride Whopperről: Jeffrey Self: „How Proud is the Proud Whopper?”, advocate.com/print-issue/current-issue/2014/09/01/how-proud-proud-whopper

Nyitottak vagyunk közösségi kezdeményezés, nyitottakvagyunk.hu/hu/