Vikár Anna
Álhírek és hitelesség az újságírásban

Arkagyij Babcsenko orosz ellenzéki újságíró halálhíre 2018 májusában, melyről utóbb kiderült, hogy az ukrán titkosszolgálat hadműveleti hazugsága volt, a korábbiaknál is élesebb fényt vetett az álhírek és az újságírószakma viszonyának kérdésére. A bizalom helyreállításának igénye nem csak a szakmát, hanem a közönséget is feladatok elé állítja.

2018. május 29-én az a hír járta be a világsajtót, hogy Arkagyij Babcsenko orosz ellenzéki újságírót lelőtték kijevi otthonában. A hír, melyet az ukrán rendőrség közölt, sokkolta a világot, ugyanakkor egyáltalán nem volt elképzelhetetlen. Az elmúlt években több orosz ellenzéki politikus és újságíró halt meg gyanús körülmények között. Mások, így Babcsenko is, biztonságuk érdekében elhagyták Oroszországot.
 
A haditudósító azután menekült el Oroszországból, hogy címét nyilvánosságra hozták és halálos fenyegetéseket kapott. Ukrán politikusok és a nemzetközi sajtó is egyből célzásokat tettek arra, hogy az oroszok állhatnak a gyilkosság hátterében. Az oroszok pedig azt mondták, lassan Ukrajna lesz a legkevésbé biztonságos hely az újságírók számára (Kijevben több Oroszországból elmenekült ellenzéki is meghalt az utóbbi években).
 
Másnap azonban az ukrán titkosszolgálat vezetője sajtótájékoztatóján behívta a terembe a nagyon is élő és sértetlen Babcsenkót. Mint kiderült, halálát azért rendezték meg, hogy elkapják azokat, akik az életére törnek. Az ukránok értesülése szerint az orosz titkosszolgálat egy ukrán állampolgárt bízott meg a gyilkosság megszervezésével, aki annak elvégzéséért fizetett valakinek. Utóbbi az ukrán titkosszolgálatokkal együttműködve segített lebuktatni megbízóját, akit aznap le is tartóztattak.

Kétes eszköz egy jó ügy érdekben?

Az egész szituáció olyan volt, mintha egy kémregénybe csöppentünk volna. Nagyon ritka pillanat, hogy állami szervek ilyen jellegű akciót úgy hajtsanak végre, hogy abban a nyilvánosság is szerepet kap.  Az újságíró-szervezetek, a nemzetközi sajtó egy része és nyugati politikusok is felháborodásukat fejezték ki. Elítélte az akciót a Riporterek Határok Nélkül: elszomorítónak és sajnálatosnak nevezték, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat játszadozott az igazsággal. A Bizottság az Újságírók Védelméért nemzetközi szervezet felszólította az ukrán hatóságokat, hogy fedjék fel, mi tette szükségessé a végletes intézkedést.
 
Az ukrán hatóságok nyilvánosságra hozták a videót a letartóztatásról. Azt is közölte az ukrán ügyészség, hogy további 30 orosz ellenzéki meggyilkolását tervezték Ukrajna területén, de az akcióval sikerült megszerezni a nevüket tartalmazó listát, így őket is meg tudják védeni. A heves bírálatok ennek ellenére folytatódtak, még az Európai Biztonsági és Együttműködési Szolgálat (EBESZ) is elítélte az akciót.
 
Didier Reynders belga külügyminiszter szerint az eljárás ellentétes a hiteles sajtóinformációk terjesztését rögzítő európai elvekkel. Hozzátette még: „Nem harcolunk hamis hírekkel hamis hírek ellen”.
 
A Babcsenko-ügy az álhírek egy igen ritka és csavaros példája, mégis – az akcióra adott válaszok miatt – nagyon jól tükrözi az újságírószakma és az álhírek viszonyának problémáját. Azt, hogy az ukrán titkosszolgálatnak lett volna-e lehetősége más, kevésbé drasztikus eljárásra, leginkább ők maguk vagy felügyelő szerveik tudják megállapítani. Amit tudunk: a potenciálisan akár 30 ember életét is megmentő akció sikeres volt, az igazság pedig rövid úton napvilágra került. Mégis, a nyugati sajtó nagy része saját hitelességének aláásása miatt aggódott. Ki fogja ezek után elhinni, hogy a nyugati sajtó megbízható?

Versenyfutás a hazugsággal

Egy Churchillnek tulajdonított mondás szerint „A hazugság már félig megkerülte a világot, amikor az igazság még csak a nadrágját húzza.” Fokozottan igaz ez az internet és főképp a közösségi média korában. Egy 11 éves időszakot felölelő kutatás szerint a Twitteren 70%-kal valószínűbben küldték tovább az álhíreket, mint az igazakat. Az elmúlt években számos eszközt fejlesztettek a tényellenőrzés meggyorsítására, sőt automatizálására. Miközben ezek nagyon fontosak és valóban segítik az újságírók munkáját, be kell látni, hogy az igaz és hamis hírek közötti versenyt nem lehet megnyerni gyorsasági alapon.
 
Az álhírek és az egyéb megtévesztő információk nem semmisülnek meg attól, ha cáfolják vagy árnyalják őket. Egyrészt mert nem biztos, hogy mindenkihez eljut a cáfolat, akihez eljutott az álhír. Másrészt mert az álhír a lelepleződése után is vígan tovább tud terjedni.
 
Ezért a közönséget érdemes segíteni abban, hogy maga is el tudja dönteni, hiteles-e az előtte álló információ. Természetesen nem lehet az újságírószakmától elvárni, hogy egyedül ők fejlesszék a társadalmak kritikai médiaműveltségét. Mégis fontos, hogy az újságírók szem előtt tartsák, hogy kételkedő alapbeállítódásukkal és praktikus, gyakorlati tudásukkal sokkal inkább képesek az álhírek és egyéb megtévesztő információk gyors kiszűrésére, mint bárki más. Sokat segíthetnek tehát azzal, ha ezt a tudást megosztják. Vannak is ilyen kezdeményezések, Magyarországon például az Átlátszó.hu és a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete fejlesztett közösen egy oktató jellegű online játékot Álhírvadász néven, és iskolai workshopokat is tartanak a témában.

Az újságírószakma és a közönség közös felelőssége

Mióta nagyobb befektetés nélkül lehet híreket közzétenni az interneten, óriási lett a verseny a közönség figyelmének megtartásáért. A közönséget számtalan új hírforrás éri el és ez a klasszikus médiumoknál, főleg a nyomtatott sajtó esetében, komoly finanszírozási gondokat is okozott. Sok lapot kellett megszüntetni, máshol a leépítések miatt ugyanannyi munkát kevesebb újságírónak kell elvégeznie. A küzdelem a közönség megtartásáért így minőségi problémákat is eredményezett, gondoljunk csak az online sajtó kattintásvadász címadásaira.
 
Ezek a folyamatok mind rontottak a média hitelességén. A sokféleségben már nem egyértelmű, mi számít megbízható forrásnak és mi nem. A szakma határai kezdtek elmosódni, megjelentek például a bloggerek, míg végül a közösségi média elterjedésével minden felhasználó potenciálisan tartalom-előállítóvá is vált. Egyrészt demokratizálódott a tájékoztatás, a szakmai tudás, a szelektálás és a szerkesztés képessége, illetve az ezekhez kötődő felelősségvállalás jórészt megmaradt a szakmán belül.
 
A jelen hitelességi krízisben fontos lenne, hogy az újságírószakma jobban beavassa a közönséget saját működésébe és jobban felfedje szerkesztési elveit. Így elő lehetne segíteni, hogy a közönség tudatosabban válogasson a hírek között, és talán a hírfogyasztók bizalma is visszanyerhető lenne. Ezt az utat járja például az akadémikusok, szerkesztők és közösségi médiavállakozók által indított nemzetközi The Trust Project (Bizalom Projekt).
 
Az újságírószakmának tehát vannak válaszai az álhírproblémára, de ezek csak akkor fognak jól működni, ha a közönség is felülvizsgálja a saját hírfogyasztási szokásait: vajon mennyire választja meg tudatosan a forrásait és mennyiben hajlandó a saját világnézetének ellentmondó információk befogadására?
 
 
Olvasnivaló

Álhírvadász – az Átlátszó és a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete játékos bevezetése a kritikus hírolvasásba alhirvadasz.hu
 
The Trust Project – Hírszolgáltatók nemzetközi együttműködése a hiteles tájékoztatásért (angol) thetrustproject.org
 
Kutatás az igaz és hamis hírek terjedéséről az online térben (angol) ide.mit.edu/sites/default/files/publications/2017%20IDE%20Research%20Brief%20False%20News.pdf
 
The Guardian (angol) theguardian.com/world/2018/may/29/russian-journalist-arkady-babchenko-shot-dead-in-kiev

Index index.hu/kulfold/2018/05/31/babcsenko_megrendezett_gyilkossag_nemzetkozi_visszhang