Interjú
Csató Kata

Interjú Csató Kata bábművésszel, bábrendezővel és a Freeszfe egyesület alapítójával.

A nemzetközi művészeti munka kapcsán nagyon fontos a képzésről, a képzés nemzetköziségéről beszélni. Neked nagy rálátásod van arra, hogyan nézett ki 2021 előtt az SZFE nemzetközi kapcsolatrendszere. Mennyire volt előtérben a nemzetköziség, a nemzetközi képzés? 

Az SZFE 2021 előtt, pontosabban 2021 márciusáig tagja volt az E: UTSA (Európa: Színművészeti Iskolák és Akadémiák Uniója) nevű szövetségnek, amelyben sok európai művészeti intézmény tag, többek közt a salzburgi, a ludwigsburgi, a varsói egyetem és a svájci Accademia Teatro Dimitri. A szervezeten belül kialakuló kapcsolatok projekt alapon működtek, olyanokban testesültek, mint pl. az egyetem által életre hívott FACT, a nemzetközi egyetemek találkozója, ahova meghívták ezeknek az egyetemeknek a vizsgamunkáit, és kisebb közös projektekben is lehetőség volt részt venni. Illetve a bolognai rendszernek köszönhetően lehetőség volt ezeken az egyetemeken ösztöndíjas hallgatóként féléveket hallgatni. A projektekkel párhuzamosan a dokumentumfilmeseknél indult el először egy közös MA képzés, a DocNomads. Itt három egyetem kapcsolódott össze, és az ő hálózatukon keresztül a két évet úgy hallgattak a nemzetközi hallgatók, hogy utaztak: tehát egy szemesztert itt töltöttek, a következőt egy partneregyetemnél. Ez egy Erasmus program keretében történt, és ezen felbuzdulva az egyetem beadott több ilyet képzési programot. Ilyen volt többek közt a Viewfinder, ami egy operatőri képzés, illetve PuppeTry, ami pedig bábos képzés volt, ezen az elven alapulva: több európai egyetem közösen dolgozta ki a struktúrát, a kreditrendszert, amit minden helyen elismertek és így akkreditált képzés jöhetett létre, nyitva az egész világra. Ezzel nemzetközi hallgatókat vonzottak az országba, míg az egyes helyekről a szaktudást a hallgatók vitték tovább, és ami talán a legfontosabb, az itt végzett hallgatók mérhetetlen nagy kapcsolati tőkével rendelkeztek a képzés végére, sokan mind a mai napig ebből élnek. Itt fontos megemlíteni, hogy az ilyen képzések európai szempontból is fontosak, hiszen olyan erővel szippantja el az amerikai egyetemi hálózat a nemzetközi hallgatókat, hogy nagy erőfeszítéseket kell tenni azért, és az EU sok pénzt is áldoz erre, hogy Európába csábítsa a másik négy kontinensről a hallgatókat. A tapasztalat azt mutatja, ehhez leginkább ilyen specifikus, mégis nyitottságot mutató képzésekre van szükség.

Úgy tűnik mára ezekből a képzésekből egyedül a DocNomads él túl.

Igen, amikor mi kiléptünk, illetve hát elfoglalták az SZFE intézményét, ezek a kapcsolatok is inkább velünk jöttek, mint ott maradtak. Egyedül a filmes képzés maradt, de láthatóan a mai SZFA dolgozói nem sok energiát fektettek a nemzetközi kapcsolatok megtartásába.

A Freeszfe egyesület viszont nagyot nyitott nemzetközi irányba.

Kidolgoztunk egy olyan keretszerződést, aminek köszönhetően az EmergencyExitben résztvevő hallgatók nemzetközi diplomát kapnak, bár a képzés Magyarországon történik. Azt még nem látjuk, milyen módon lehet őket esetleg intenzívebben a nemzetközi platformra átemelni, de fontos ebben az
irányban haladni, mert a hallgatóink itthon nehezen, vagy egyáltalán nem kapnak munkát. Ez komoly
kérdés, és foglalkozni is kell vele, hogy ők hogyan tudnak majd művészi pályát befutni a jövőben. De ez irányban is vannak már természetesen kísérletek. Futott egy program a nyár folyamán Volker Lösch személyéhez kapcsolódóan, amelyben salzburgi és magyar rendező és színész hallgatókat vegyítettünk. Sajnos a próbafolyamatot egy ponton a Covid elmosta, így majd februárban fejezik be, és aztán utazik majd az előadás. És van egy Goethe Intézet által támogatott programunk, amiben pedig egy ludwigsburgi rendezőhallgató, magyar dramaturg és svéd színészek dolgoznak együtt egy teljesen szabad asszociációkon alapuló művön. Ezt Svédországban fogják bemutatni, és ez is turnézni fog.  Közben pedig elkezdtünk egy nagyon komoly nemzetközi oktatási rendszert kidolgozni az EmEx programban résztvevő egyetemek segítségével. Azt térképezzük föl, milyen módon lehet egy olyan nemzetközi képzési struktúrában gondolkodni, ami 21. századi kompatibilis. Nagyon sokan látjuk a bolognai rendszer, illetve az akkreditációs rendszer találkozási metszetében azokat a hiányosságokat, melyek főleg a művészeti felsőoktatás területén, nem szolgálják azt, amire egy mai 20 évesnek igazából igénye lenne. Fontos például mindaz az elméleti tudás, amit át szeretnénk adni, de milyen módon és hogyan lehetne ezt sokkal érzékletesebbé tenni? Ez az együttműködés ilyen szakmai gondolkodást is elindít.

Tehát a képzési reform, az oktatás 21. századivá tétele az egyik fontos eleme a tevékenységeteknek?

A nemzetközi együttműködés fontos szakmai kérdéseket is felvet, pl. a mester-központú és a projekt/kurzusközpontú oktatási formák tekintetében. Nem véletlen, hogy egy Tarr Béla workshopra rengeteg külföldi is jelentkezik, és a kultúrkörnyezetétől függetlenül tudja a hallottakat hasznosítani. Tehát igenis vannak olyan mesterek, akik tanítását, még akkor is, ha nem az egy az egyben veszi át, a hallgató beépíti a saját rendszerébe. Ugyanakkor a nyugat-európai gondolkodás – ebből következően az oktatás és a támogatási rendszer is – erősen projekt alapú, tehát nem az intézményi kereteket stabilizálják, mint a magyarországi struktúrában. Nyilván mind a két oldalnak van jó és rossz oldala, de nagyon sok kérdés merül fel, amikor a kettőt próbálod összehangolni.

Te magad is külföldi egyetemen tanultál. Mért tartottad fontosnak akkor és miért tartanád fontosnak ma a külföldi tanulást?

Az én esetem egyszerű volt: akkor még nem létezett Magyarországon ilyen képzés.

De az, amit ott megtanultál, túl a konkrét bábos képzésen, egy bizonyára teljesen másfajta színházi gondolkodás, amit aztán hazahoztál. Szerinted ez mennyire hatott megtermékenyítőnek a színházi környezetedre?

Sokan végeztünk akkor, hárman jöttünk haza Lengyelországból, egy lány pedig Németországból. Ezzel egy elég erős hullámot hoztunk a magyar bábos szakmába, pezsdítően hatott. Nagyon jó lenne, ha több ilyen vállalkozó szellemű fiatal lenne, aki akármilyen irányba is, de elindul, mert az is érdekes, mit kezd a fogadó ország közege az általunk képviselt nagyon komoly kulturális hagyománnyal. Minket Lengyelországban szinte ufóként kezeltek, annyira máshonnan indítottuk a megoldást vagy a gondolatot, ráadásul idősebbek is voltunk az osztálytársainknál, több éves színházi gyakorlattal a hátunk mögött. Aztán amikor hazajöttünk, akkor meg azért, mert mi színész- és rendezőszakot is végeztünk, így teljesen máshogy instruáltunk. Tehát gyakorlati oldalról is nagyon sok hasznát láttuk. Azt is fontosnak gondolom, hogy ennek a képzésnek köszönhetően lett még egy nyelv ilyen magas szinten a birtokomban. Én relatíve többet vagyok a kollégáimhoz képest külföldön, és egész más mondjuk egy lengyel, vagy orosz vagy épp egy szibériai színházban rendezni. Olyan rálátást kapok erről a szakmáról, és olyan tapasztalatokkal leszek még gazdagabb, amit aztán a következő előadásaimban és természetesen az oktatásban be tudok építeni. Nagyon sok mindent viszek a diákoknak, ami nekem fontos, hogy ők is lássák, és értékeljék, érezzék át, hogy ez nyelvtudás nélkül nem lett volna lehetséges.