Veress Anna

Anna Veress  © © Bodó Viktor  Anna Veress © Bodó Viktor

Dramaturg, fordító, szerkesztő

Budapesten született 1951-ben. 1974-ben szerzett építészmérnöki diplomát, először néhány évig várostervezőként, majd fordítóként és szerkesztőként dolgozott.
   
1992-2000 között a Katona József Színház dramaturgjaként, olyan rendezők mellett dolgozott, mint Ascher Tamás, Gothár Péter, Halász Péter, Jeles András vagy Lukáts Andor. Emellett a színház nemzetközi referenseként is működött, 1993-ban ő volt a budapesti U.T.E. nemzetközi színházi fesztivál fő szervezője.
2000-2007 - a Krétakör színház tagjaként, dramaturgként dolgozott Schilling Árpád szinte valamennyi produkciójában.
   
2007 óta szabadúszó, Magyarországon elsősorban független produkciókban vesz részt. 1994 óta dolgozik rendszeresen dramaturg-tolmácsként magyar rendezőkkel német nyelvterületen, többek között Ascher Tamással (Burgtheater-Akademietheater, Berliner Ensemble) és Schilling Árpáddal (Burgtheater-Casino). Bodó Viktorral 2006 óta dolgozik együtt, német, osztrák és svájci színházak előadásain (többek között: Deutsches Theater Berlin, Schauspielhaus Graz, Schauspiel Köln, Staatstheater Mainz, Theater Heidelberg, Stadttheater Basel, Bühne Frankfurt, Schauspiel Zürich, Deutsches Schauspielhaus Hamburg, Volkstheater Wien, Staatstheater Stuttgart). Ez alatt az idő alatt Bodó Viktor több mint harminc előadásának létrejöttében vett részt.
   
2007-ben a Bálint-Lajos-gyűrűvel, 2009-ben Jászai-díjjal tüntették ki.
          

Aktuális nemzetközi munkái (2022. november):
Luis Buñuel: Az öldöklő angyal, Schauspiel Stuttgart, rendező: Bodó Viktor, dramaturg: Veress Anna (2020/21)
Erich Kästner: Fabian oder Der Gang vor die Hunde, Schauspiel Stuttgart, rendező: Bodó Viktor, dramaturg: Veress Anna (2021/22)