Blog
Méltóság, egyenlőség, nyitottság

Az idegenekkel, a tőlünk különbözőekkel szembeni bizalmatlanság az evolúció folyamatában előny. Segíti a közösség önvédelmét és önmeghatározását, azaz végső soron a közösségként való fennmaradást. Csakhogy az evolúciós előny könnyen csap át civilizációs hátrányba: a bezárkózó, a környezetével ellenséges közösség magára marad, szövetségesek nélkül, és saját gyengeségeivel nem néz szembe, hiszen minden bajra és hibára ott van magyarázatként, hogy a tőlünk különbőzőek tehetnek róla.

Az evolúciós ösztönöket ezért fokozatosan háttérbe szorították a civilizációs vívmányok. Ezek közül az egyik legfontosabb az emberi méltóság értékként való elfogadása. Az emberi méltóság annak elismerése és mindenek feletti tisztelete, hogy minden ember egyenlő, minden ember azonos mértékben értékes. Az idegenek, a tőlünk különbözőek élete, egyénisége, vágyai, igényei, gondolatai pont annyira fontosak és értékesek, mint a sajátjaink. Nem számít a bőrszín, nem számít, hogy melyik országban születtünk, nem számít, hogy kit szeretünk – nem a velünk született adottságaink határozzák meg, hogy értékesek vagyunk-e, és hogy értékesebbek vagyunk-e másoknál.
 

Ez persze azt is jelenti, hogy bőrszíntől, származástól, szexuális irányultságtól függetlenül egyénileg vagyunk felelősek a tetteinkért. A fehér heteroszexuális férfi által elkövetett visszaélés vagy bűncselekmény éppen olyan megítélés alá esik, mint a cigány származású vagy éppen a transzszexuális elkövető cselekménye. És persze az egyenlőség, az, hogy emberként mindannyian egyformán értékesek vagyunk, nem jelenti azt, hogy mindannyian azonos esélyekkel indulunk az életben. Hosszú távú civilizációs küldetés annak a feltételrendszernek a megteremtése, hogy a születés pillanatában már kialakult társadalmi és egyéni adottságok ne determinálják a jövőbeli esélyeket.

Ha a nyilvánvalóan meglévő különbözőségeinket értékmérőként kezdjük használni, olyan veszélyes folyamatot indítunk el, amely egy ponton túl kontrollálhatatlanul emberek megbélyegzéséhez, kirekesztéséhez, életlehetőségeiktől való megfosztásához, vagy akár fizikai megsemmisítéséhez vezet. A társadalmi gyűlölködés egy hosszú, sokáig észrevehetetlen folyamat. Az egyes társadalmi csoportokkal szembeni előítélek, az előítéleteket erősítő sztereotip, általánosító gondolkodás fokozatosan elfogadottá válik az adott közösségben, és egyre durvább, sértőbb, kirekesztőbb tettekbe csap át.

Eközben a célba vett kisebbségi csoport tagjai az iskolai hétköznapokban, az álláskeresés során, a szórakozóhelyeken és a hivatalokban is rendszeresen megtapasztalják a hátrányos megkülönböztetés, a diszkrimináció különböző formáit. A kisebbségi csoporttal szembeni ellenérzések a nyilvánosságban is megjelennek, gyűlölködő, uszító megnyilvánulások formájában, amelyek egyfelől tovább mélyítik a szakadékot a többségi társadalom és a kirekesztett kisebbség között, másfelől olyan társadalmi feszültséget gerjesztenek, ami már fizikai erőszakba is átcsaphat. Amikor pedig az erőszak már nem egyes egyének ellen, hanem az adott csoport egésze ellen irányul, és felülről, a hatalom részéről irányított, rendszerszintű jelenséggé válik, akkor következik a szegregáció, az apartheid, a gettósítás, végül a népirtás.
 
Természetesen nem vezet minden előítélet népirtáshoz. De minél messzebb jut egy társadalom a társadalmi gyűlölködés folyamatában, minél inkább politikai, sőt állami támogatást és ösztönzést kapnak a gyűlölködő cselekmények, annál kevésbé kontrollálható a folyamat, annál nagyobb a tragédia bekövetkezésének az esélye. Az előítéletek és a sztereotípiák felismerésének, tudatosításának és az ellenük való küzdelemnek már az iskolában el kell kezdődnie, a gyűlöletbűncselekményekkel szemben a teljes igazságszolgáltatási rendszernek következetesen fel kell lépnie. Mindez csökkenti az esélyét annak, hogy a gyűlölet politikai programmá váljon.

A magyar társadalomban nem nehéz aggasztó jeleket felfedezni az emberi méltóság tiszteletével, az emberek azonos értékűként kezelésével kapcsolatban. A romákkal, a zsidókkal, a muszlimokkal, a bevándorlókkal, a melegekkel szembeni egyre mélyülő ellenérzéseket számos kutatás mutatta ki az elmúlt években is.

Egy 2019-ben közzétett felmérés szerint például a válaszadók többsége, 50-60 százaléka teljesen közömbös a romákkal szemben, 35 százaléka nyíltan vállalja, hogy előítéleteket táplál velük szemben és 20 százaléka még azt is elfogadhatónak tartja, ha politikusok romaellenes kijelentéseket tesznek. 13 százalék akár romaellenes mozgalomhoz is csatlakozna. A válaszadóknak mindössze 6 százaléka válaszolta, hogy nincsenek előítéletei roma származású honfitársaival szemben. Emellett csupán 18 százalék utasítja el a politikai cigányüldözést. Mindössze a lakosság 14 százaléka hajlandó „akár kis mértékben”, de tenni valamit a magyarországi cigányság helyzetének javulása érdekében (adományozással, önkéntes munkával, társadalmi mozgalomban való részvétellel).

Az Anti-Defamation League (ADL), 18 országban végzett felmérése szerint Lengyelország, Dél-Afrika, Ukrajna és Magyarország a négy leginkább antiszemita ország.

A Political Capital 2019-es elemzése szerint „A kormány folyamatos migrációellenes kampányainak köszönhetően az arab- és muszlimelleneség, amelyek jelentéktelenek voltak 2015 előtt, mára erősebb lett, mint a Magyarországon hagyományosan jelen lévő cigányellenesség és antiszemitizmus.”

Messing Vera és Ságvári Bence 2019-ben publikált elemzése azt vizsgálta, hogy a magyarok mennyire befogadóak a külföldön élő magyar nemzetiségűek, a külföldön élő nem magyar nemzetiségűek, a szegényebb európai országokból érkező emberek, valamint az Európán kívüli szegényebb országokban élő emberek irányában. Az adatok alapján 2002-ben az embereknek még több mint 70%-a nem utasított el teljes mértékben egyetlen vizsgált népcsoportot sem, 2015-re azonban az embereknek már csak alig fele tartozott ebbe a csoportba. A magyarok lettek a legelutasítóbbak a bevándorlókkal szemben egész Európában.

Az Eurobarometer 2019-es felmérése szerint az Európai Unióban a magyarokat zavarja a legjobban, ha egy munkatársukról kiderül, hogy homoszexuális, 10-ből 7 magyart zavar, ha két férfi megfogja egymás kezét, ugyanakkor az európai átlagnál többen gondolják azt, hogy nagyon ritka a szexuális orientáció alapján történő hátrányos megkülönböztetés. A magyarok 55 százaléka nem fogadja el, hogy semmi rossz nincs az azonos neműek szexuális kapcsolatában, ez több mint kétszerese az EU-átlagnak (24 százalék).

A fenti adatok összességében nem festenek jó képet a magyar társadalomról. A számok alapján jelentős részben türelmetlen, bezárkózó, bizalmatlan közösségnek látszunk. Ennek oka részben lehet a gyűlölködést erősítő politikai kommunikáció, de feltehetően ennél mélyebb társadalmi problémákra utalnak. Az okok feltárása és orvoslása nélkülözhetetlen. Hogy eljussunk végre arra a minimális társadalmi konszenzusra, hogy az ember az ember, a család az család, az élet az élet.


>> Definíciók, tények a témához  a „Hogyan gyűlölünk?” cikkben