A MŰVÉSZNŐ ARCKÉPE SZÖRNY KORÁBÓL
sem pikkelyem sem lángoló bőröm
sem bűzös leheletem, sem szivárgó tályogjaim
sem kígyóhajam sem karmaim
melyek egy talkshow füleibe köröket vájnak
még senki sem látott
leégett háttal sem hulahoppal
nem lóg méreg az övemen, sem kutyaláb
ha késő éjjel boltba megyek
minden kívánságot előre tudok
mintha anya lennék, éppúgy mint mindenki, algoritmus a dns-em üvegház. ha köveket dobok a forgatagba
kék szirénák közelednek, nem azért, hogy fénnyel ordítsanak vagy bevonzzák a száguldozókat. magukkal visznek
a bányatóra és megtanítják éneküket:
találj ránk, földalatti üregekben is
nincs szükségem kígyóbőrre sem méregfogra
sem haluszonyra sem fekete karmokra
egy szavad elég, egyetlen pillantásod
ha rám nézel és egy szörnyet látsz
kővé dermedek
ISMERETLENÜL RISK HAZEKAMPÉRT
james dean james bőrdzsekijével és farmerjával
a préri és a texasi olajmezők szele fújja
az 50-es évekbeli hajakat, mindenki ilyen akart lenni dean, mi mindent meg nem tettek, hogy olyanok legyenek, mint te a te menő csizmádban ültek a kocsijaikba
hogy gyorsabbak legyenek mint a hollywoodi ég
james dean revisited james farmerjával és tekintetével a vászonról. risk hazekamp óriásként
áll az amerikai tájban vagy egy fotómontázson
a múzeumban alig 30 éves leszbik előtt
akik a tinédzserkorukra emlékeznek és képzeletben cowboykalapban és james farmerjában
a Sziklás-hegységbe szöknek egy harley-n. hogy első szerelmükkel a Szív sivatagában szerepeljenek
pontosan risk hazekamp lazaságával
ANATÓMIA
ó, én gyöngyöket morzsolgató apácám
ó, djuna, nem a rózsafüzérre gondoltál, ugye?
talán a gyapjúrózsára mint anne sexton?
egy gyapjas rózsa, mely ha kinyílik feltárja redőit
egy bundás kisállat, ami – az osztrigával ellentétben – nem mészburokban él, gyöngyöt termelve
hogy aztán egy tompa késsel felhasítsák és
citrommal ízesítve kiszürcsöljék
de nem is csiga – habár inkább hermafroditán
édeskés – és nem is érett szilva
nem félig felhasadt gesztenyeburok, tüskés
vagy sima pata. nem, mármint, ez mind nem
LESZBIKUS VERSEK
mennyire leszbikusak a verseid, kérdezték tőlem
nem tudom, gondoltam, mi mindent csinálnak
ha nem nézek oda
nem segít az sem, ha figyelem őket
a versek ugyanis nagyon félénkek
tulajdonképpen pont olyanok mint a koboldok
annyi különbséggel, hogy nem raknak rendet
ugyanis a versek tökéletesen kaotikusak
és a cipőkben sem hagynak ajándékokat
hiszen miből is vennék meg őket
a verseim talán az o-betűs szavakat kedvelik
oktopuszokat néznek víz alatti ablakokon keresztül
vagy push-up melltartós melleket lelapított mellbimbókkal ha a verseim önmagukat írnák
legszívesebben biztosan onomatopoetikusak lennének totoroért rajonganának és gyakran mennének tokióba vég nélkül yoko onot hallgatnának
bonobókról néznének dokukat
sportoláskor lorcát idéznék és golóbot
az orinoco folyóba mártanák öklüket
és a boszporusz partján énekelnének
paradicsom piros popsikat
csókolgatnának posztmodernül
míg az utolsó homo sapiens is
el nem veszítené a hitét a
költészet ártatlanságában
ASSZOCIÁCIÓ
ha újraértelmezném ginsberg egyik képét
azt írnám: márványvulvája után nyúltam
nevetnem kellene, nem tudnék mást
mint dianára gondolni íjászat közben
ahogy fél lábbal lábujjhegyen áll és céloz
meztelen fenekét előretolva
fitnesztermek és átizzadt tornamatracok isteni előfutára talán a márvány a merev végtagok anyaga
dianának nem elég egy szobor, gondolom
és a tenger által simára nyalt homokra nézek
amibe belefúrom ujjaimat
DRASZTIKUS INTÉZKEDÉSEK
visszavonulni a magányba, út a vadonba és négyhetente vér a méhből, nyálkával telt üreges szerv
saját barlangommal remeteként élhetnék
belemerülhetnék isten csöndjébe. moha
a lábam között és kullancslegyek a hajamban
a sivatagban sáskákkal vándorolnék
és a tiszta folyókban ívó lazacokkal
három hétig agnosztikus vagyok mint tamás
de az ötödik sebből vérző első csepp után biztos vagyok benne, ez a legrendszeresebb teodícea
TÁRSALGÁS
szavak nélkül találkozik nyelvünk
tornagyarkorlatokkal körözve
egymás szájában hajolva, nyújtózva
a hegyével a fogak között kergetőzve
nyomát egyik metaforától a másikig húzva
az orrcimpától a fülkagylón át a mellbimbóig
elsprintelnek a köldök mellett lefelé
a medencéig, hogy aztán
találjanak egy kis nyelvet, ami nem tud beszélni
mégis érzékelteti, hogy többre is készen áll
egy kis csevejnél
HIMNUSZ
lingua francázva énekelj. french kiss, nyíltan és őszintén a matrjoskák dicsőítése, melyekből
csecsemők hátán csecsemők ugranak ki fejjel előre
a világba. énekeld meg a csavaranyát
ki azért köröz, hogy aztán megakadjon az anyanyelv torkában. ó, ödipunci, elég laza
a linguád az ujjaid között, melyek mint jógázó lábak v alakban az égbe merednek és
fordított diadalívre emlékeztetnek
itt elakad a himnusz, megbicsaklik
és amint ismét feláll, hogy összegyűjtse
betűit, hímen lesz belőle. ami felrobban
mikor régi képek vén csatalovain nevet
Dallos Emese fordítása