Fesztivál Rikárdó csakazértis kifőzött valamit

Amigó és a "Várakozók" Fotó: Bordás Róbert © Goethe-Institut

2020.10.10., szo. -
2020.10.31., szo.

Online

A Goethe Intézet már több éve szerepet vállal a roma kultúra népszerűsítésében, hiszen az európai kultúra nem teljes a roma kultúra nélkül.
 
Idén ősszel néhány zenés, képzőművészeti, filmes eseménnyel szeretnénk ismét felhívni a figyelmet a kortárs roma kultúrára Budapesten, a nyolcadik kerületben.

Rikárdó szerenádot ad
 
Nyitóeseményünk október 10-én egy szabadtéri koncert, mely 16.00 órakor kezdődik a Szigony utcai lakótelepen,
ahol reméljük, hogy a lakók ablakukból örömmel hallgatják majd a Lashe Shave együttes, valamint Szomora Zsolti és zenekara muzsikáját.

Az eseményt a Goethe Intézet Facebook csatornáján élőben is közvetítjük

Közreműködők: Lashe Shave együttes, Szomora Zsolti és zenekara, Romani Design

Amigó és a "Várakozók"

Az Oltalom Karitatív Egyesület a civil közösségi élet egyik központja a Józsefvárosban. Bogdán János Amigó felkérésünkre VÁRAKOZÓK című művét festette fel az egyesület kapujára. Azért Amigót kértük fel erre a munkára, mert képei az útkeresésről szólnak – csakúgy, mint az egyesület munkája is.

A festés folyamatát filmen dokumentáltuk. Az alkotás folyamatát bemutató timelapse-videót október 16-án teszük közzé a Goethe Intézet FB-oldalán és Youtube-csatornáján

1956 roma hősei

Az 1956-os forradalom során a 8. kerület az ellenállás egyik legfontosabb központja volt. A "Független Színház" kidolgozott egy performansz-elemekkel átszőtt városi sétát a kerületben, mely az 56-os roma hősök történeteit mutatja be. A sétához forgattunk egy filmes ízelítőt, melynek facebook-premierje október 23-án lesz látható a Goethe Intézet Fb-oldalán


A Goethe Intézet és az Idetartozunk Egyesület szervezésében
Kommunikációs partner: Roma Sajtóközpont

vissza