Jörg Müller fotókiállítása
Jörg Müller legújabb fotókiállításához ezúttal különböző német életformák nyomába eredt szerte a világban. Öt kontinensen tett felfedezőútjai során beszédes fényképekben ragadta meg az ott élő németek életét. A hamburgi fényképész olyan helyekről készített pillanatfelvételeket, ahol német kivándorlók leszármazottai élnek, akik az elmúlt évszázadokban hagyták el Németországot. A kiállítás a mindennapi életet mutatja be ezen az öt nagyon különböző helyen, miközben bepillantást enged abba, hogy a német kivándorlók leszármazottai hogyan élik meg a mai napig német kulturális örökségüket német ünnepek és fesztiválok rendezésével, német nyelven tartott istentiszteletekkel, valamint azzal, hogy az iskolában őseik nyelvét tanulják.
Az itt kiállított képek egyszersmind azt is bizonyítják, hogy a német kivándorlók leszármazottai sikeresen integrálódtak a mindenkori helyi környezetbe, sőt, az eredetileg zord mezőgazdasági adottságok ellenére végül sikerült gazdasági fellendülést elérniük, és most felvértezve néznek szembe a jövővel. A kiállítás ezen kívül azt is világossá teszi, hogy a migráció, a nyelvi és kulturális sokszínűség nem új keletű jelenség, miközben azokról a német kivándorlási hullámokról is megemlékezik a múltban, amelyek során a kivándorlók háború, éhínség, gazdasági nehézségek vagy éppen vallási üldözés miatt hagyták hátra német hazájukat. A fotóprojekt meggyőződéssel áll ki a nemzetközi együttélés lehetségessége mellett, miközben tükröt tart jelen társadalmunk migrációs kihívásai elé.
A kiállítás nyitvatartása:
Hétfő: zárva
Kedd: előzetes bejelentkezéssel
Szerda: 10:00-17:00
Csütörtök: 10:00-17:00
Péntek: 10:00-17:00
Szombat: 10:00-17:00
Vasárnap: előzetes bejelentkezéssel
Bejelentkezés: szakacs.maria@jpm.hu vagy +36 30 539 80 90 (munakanapokon 10:00 - 16:00)
További információkat a múzeum honlapján talál.
vissza