Kiállítás Baselitz. Újrajátszott múlt

 Jochen Littkemann, Berlin © Georg Baselitz

2017.03.31., p. -
2017.07.02., vas.

Magyar Nemzeti Galéria

„Minden, ami a művész háta mögött hever, előtte is hever.” (Georg Baselitz)

Az egyik legismertebb és legkeresettebb kortárs német képzőművész, Georg Baselitz műveiből látható kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A budapesti Goethe Intézet közreműködésével létrejött tárlat több mint 80 műalkotást mutat be nemzetközi és hazai köz-, illetve magángyűjteményekből. Nyolc kevésbé ismert nagyméretű festmény és egy szobor közvetlenül a művész műterméből érkezett. A budapesti kiállításon egymás mellé kerültek Baselitz korai, 1960-as években készült alkotásai a 2005-ben elkezdett Remix című sorozat számos főművével, az 1980-as évekből származó jellegzetes baselitzi fejek és alakok pedig az utóbbi néhány évben született festmények, grafikák és monumentális méretű szobrok figuráival.

Kurátorok: Bódi Kinga (Budapest), Alexander Tolnay (Berlin)
Szakmai együttműködő partner: Goethe Intézet Budapest

május 4., 18:00 – Pódiumbeszélgetés a Magyar Nemzeti Galériában. Heinz Bude szociológussal, Hamburger Institut für Sozialforschung, Siegfried Gohr művészettörténésszel és Michael Müller-Verweyennel, a Goethe Intézet igazgatójával. Moderátor: Bódi Kinga, a kiállítás kurátora.

Német nyelven, magyar szinkrontolmácsolással

A beszélgetés előtt 16:30-tól a kiállítás tárlatvezetéssel is megtekinthető.

vissza