Film Claude Lanzmann: Shoah

r.: Claude Lanzmann, 1974–1985, 566 perc

A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából – 75 éve, 1945. január 27-én szabadította fel a Vörös Hadsereg az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort – levetítjük Claude Lanzmann Shoah című filmjét. A berlini nemzetközi irodalmi fesztivál (ilb) és a Goethe Intézet által világszerte közzétett felhívás eredményeképpen sok más szervezettel és intézménnyel együtt így emlékezünk meg a holokauszt áldozatairól. Különleges alkalom, hogy ezt a 9,5 órás filmet teljes egészében megtekinthetjük.
 
A filmvetítést Budapesten a Goethe Intézet és az Izraeli Kulturális Intézet közösen szervezik meg, mivel fontos számunkra, hogy együtt emlékezzünk.
  A Shoah c. film (a héber szó jelentése: megsemmisítés) több mint tizenegy évig készült (1974–1985), és tanúvallomásokat tartalmaz az európai zsidóság ellen a nemzetiszocialista uralom idején elkövetett népirtásról. A filmben túlélő áldozatok, valamint tettesek és szemtanúk szólalnak meg. Sokan közülük harminc év elteltével első alkalommal mondják el történetüket. Claude Lanzmann szerint a Shoah nem a túlélésről szól, hanem „tanúvallomás a halálról”. Nem arra kéri a tanúkat, hogy emlékezzenek vissza a tapasztalataikra; kérdezési technikája arra készteti a kérdezetteket, hogy újra átéljék a múltban történt eseményeket. Kérdései olyan helyekre vonatkoznak, ahol zsidókat gyilkoltak meg – ilyen volt például Helmno, Treblinka, Auschwitz-Birkenau és a varsói gettó. Az elbeszélések leleplezik a megsemmisítés bürokratikus mechanizmusát, amely a gettókban kezdődött, és a koncentrációs és megsemmisítő-táborokban folytatódott. A kilenc és fél órás film csak egyetlen archív dokumentumot használ fel. Egyébként kizárólag tanúvallomásokra és azokra az újonnan felvett filmanyagokra támaszkodik, amelyek a halál helyeit mutatják be abban az állapotban, amelyben a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején voltak. A film erős hatása ennek a radikálisan új megközelítési módnak tulajdonítható, amelyben egymás mellé kerülnek a tanúvallomások és a filmfelvételek azokról a helyekről, amelyekre a tanúk emlékei vonatkoznak. „Egyedül utaztam ezekre a helyekre, és rájöttem, hogy kombinálni kell a két szempontot. Tudni és látni kell, de ugyanúgy látni és tudni kell. Emiatt jelentenek nagy problémát a helyek. Ez a film a földön jár, ebben a filmben rendkívül fontos szerepet játszik a topográfia és a földrajz.” (Lanzmann)

Claude Lanzmann 1925-ben született Párizsban, és tinédzserként élte meg a német csapatok bevonulását Franciaországba. 1943-ban a gimnazista Lanzmann Clermont-Ferrand-ban csatlakozott az ellenálláshoz, és illegalitásba vonult. A háború után filozófiát tanult, 1947-ben doktorált, és 1948-ban a berlini Freie Universitäten kezdett tanítani. 1953-ban Lanzmann, aki Jean-Paul Sartre és Simone de Beauvoir köréhez tartozott, állandó munkatársa lett a Les Temps Modernes nevű, legendás politikai és irodalmi folyóiratnak. 1970-ben tette meg első próbálkozásait a filmkészítésben. Ennek során kifejezésre juttatta politikai elkötelezettségét is a francia állam algériai politikájával szemben. Az algériai háború végén Lanzmann is aláírta a Manifeste des 121 című kiáltványt, amely szót emelt a francia háborús bűnök ellen. Pourquoi Israel? című filmjében saját zsidó identitásának eredt a nyomába. Egy évvel később kezdett bele a Shoah forgatásába. 2018. július 5-én halt meg.

vissza