Jazzkoncert a Jedermannban ELMARAD | Nils Wogram | Root 70

Root 70 © Root 70

2020.09.17., csüt.

Jedermann Café

Ráday u. 58.
1092 Budapest

Root 70

Közreműködik:
Nils Wogram, harsona
Hayden Chisholm, altszaxofon
Matt Penman, nagybőgő
Jochen Rueckert, dob

Huszadik évfordulóját ünnepli idén a Root 70 jazzformáció, ami egyúttal azt is jelenti, hogy ez a négyesfogat a jazztörténelem egyik legstabilabb képződménye. A kezdetektől változatlan felállásban működő zenekar esetében pedig mindez nem volt magától értetődő, hiszen Hayden és Matt Új-Zélandról, Jochen Németországból, Nils pedig Svájcból származik, így már a találkozáshoz is kisebb fajta csoda kellett.
 
Először 1999-ben játszottak együtt, ami olyan jól sikerült, hogy Nils Wogram úgy érezte, ebből többet kell kihozniuk, mint egyetlen közös fellépés. Így alakult, hogy közös munkába fogtak, mely során kiderült: a négy zeneileg is rendkívül erős zenészegyéniség Az analitikus (Nils Wogram), az ötletmilliomos (Hayden Chisholm) a perfekcionista (Jochen Rueckert) és az ironikus-intellektuális (Matt Penman) karakter a saját javára tudja fordítani a különbözőségükből fakadó kontrasztot. A csapat a zenészek közti – jó értelemben vett – feszültség felhasználásával alakított ki dinamikus zenei képet.
 
A harmóniahangszert nélkülöző formáció könnyed, akusztikus, áttetsző hangzásvilágát nyolc lemez őrzi, amit idén, a 20. évforduló alkalmából egy nyolc lemezből és egy LP-ből álló, valamint videókkal, fotókkal és kottákkal ellátott gyűjteményben adott ki újra a zenekar.

vissza