GoetheJazz Nils Wogram Root 70

Root 70 © Root 70

2021.10.02., szo.

20:00

Opus Jazz Club BMC

Huszadik évfordulóját ünnepelte tavaly a Root 70 jazzformáció, ami egyúttal azt is jelenti, hogy ez a négyesfogat a jazztörténelem egyik legstabilabb képződménye. A kezdetektől változatlan felállásban működő zenekar esetében pedig mindez nem volt magától értetődő, hiszen Hayden és Matt Új-Zélandról, Jochen Németországból, Nils pedig Svájcból származik, így már a találkozáshoz is kisebb fajta csoda kellett.
 
Először 1999-ben játszottak együtt, ami olyan jól sikerült, hogy Nils Wogram úgy érezte, ebből többet kell kihozniuk, mint egyetlen közös fellépés. Így alakult, hogy közös munkába fogtak, mely során kiderült: a négy zeneileg is rendkívül erős zenészegyéniség Az analitikus (Nils Wogram), az ötletmilliomos (Hayden Chisholm,) a perfekcionista (Jochen Rueckert) és az ironikus-intellektuális (Matt Penman) karakter a saját javára tudja fordítani a különbözőségükből fakadó kontrasztot. A csapat a zenészek közti – jó értelemben vett – feszültség felhasználásával alakított ki dinamikus zenei képet.
 
A harmóniahangszert nélkülöző formáció könnyed, akusztikus, áttetsző hangzásvilágát nyolc lemez őrzi, amit a 20. évforduló alkalmából egy nyolc lemezből és egy LP-ből álló, valamint videókkal, fotókkal és kottákkal ellátott gyűjteményben adott ki újra a zenekar.
 

Root 70

Nils Wogram – harsona
Hayden Chisholm – altszaxofon
Matt Penman – nagybőgő
Jochen Rueckert – dob

További koncertidőpont
október 3., 20 óra – Café Jedermann

vissza