A világ képeinek iránypontja az a gondolatkép, amely az amerikai légifelvételek kiértékelőinek „vakfoltjára” vonatkozik: a kiértékelők 1944-ben csak az IG-Farben ipari létesítményei iránt érdeklődtek, a közelben fekvő auschwitzi koncentrációs tábor iránt nem.
A kommentár és a légifelvételek bemutatásából kiderül, hogy a CIA csak évtizedekkel később fedezte fel azt, amit a szövetségesek 1944-ben nem akartak látni: hogy a bombázási célpont, az IG-Farben gyárai mellett az auschwitzi koncentrációs tábor is rajta van a képen.
Az Auschwitzról készült képek történetét sok más olyan történettel meséli el a film, amely a világ képeiről született Auschwitz előtt és után. De mindegyik arra a képre utal, és Auschwitz mindegyik képben benne van. Az képezi a gravitációs pontot a film részeinek tekercsei számára, és az minden más kép vetítési felülete: ezek a képek a háborúnak, a tömegtermelésnek, a kézimunka hanyatlásának, az emberi érzékek és képességek kisajátításának lenyomatát viselik magukon.
Rendező, forgatókönyvíró: Harun Farocki, rendezőasszisztens, adatgyűjtő: Michael Trabitzsch, operatőr: Ingo Kratisch, trükk-kamera: Irina Hoppe, vágó: Rosa Mercedes, negatívvágó: Elke Granke, hang: Klaus Klingler, hangkeverés: Gerhard Jensen-Nelson, narrátor: Ulrike Grote.
A filmvetítés után Ungváry Krisztián történésszel beszélgetünk.
