Saša Stanišić
Írni, hogy ne tűnjünk el

A Bosznia-Hercegovinában és Németországban felnőtt Saša Stanišić különleges hazaregényeket ír. Vor dem Fest (Az ünnep előtt) című regénye 2014-ben elnyerte a Lipcsei Könyvvásár díját.

Saša Stanišić egyfelől némileg zárkózott és nagyon udvarias, másfelől nyitott és érdeklődő ember. És ezek a tulajdonságai összefüggenek az életrajzával és az írásaival is. Mert anélkül, hogy meg akarna és meg tudna hallani és hallgatni történeteket, hogy érdeklődne az iránt, miféle gondjai, igényei, ötletei és szeszélyei vannak a másik embernek, Stanišić nem is érkezett volna meg Németországba. Abba az országba, amelynek nyelvét időközben nagyon eredeti módon beszéli. És nem sikerült volna neki két olyan regényt megírnia, amelyek kitűnnek generációja könyvei közül. Amelyek tele vannak élettapasztalattal, és olyan nyelven szólalnak meg, amely pontosan megfelel ezeknek a tapasztalatoknak.

Mesés hang

Az 1978-ban a boszniai Visegradban született Stanišić 14 éves volt, amikor a szüleivel – édesanyja bosnyák, édesapja szerb – a polgárháború elől Heidelbergbe menekült, ahol a nagybátyja élt. Stanišić nemzetközi iskolába járt, ahol szerencséjére olyan némettanára volt, aki felismerte a tehetségét. 2006-ban aztán megjelent Wie der Soldat das Grammofon reparierte (Hogy javítja a katona a gramofont; magyarul 2008, Farkas Tünde fordítása) című regénye, amely egyrészt a háború, a menekülés és az újrakezdés önéletrajzi tapasztalataiból merített, másrészt bőven tartalmazott fiktív elemeket is. Alexandarnak hívják a fiatal elbeszélőt, aki a mesevilágból kölcsönzött hangon beszél a családjáról, az ételekről, a szagokról és a biztonságról, amiben nevelkedett. Ez a biztonságos világ esik darabjaira a nagyapa halálával és a soknemzetiségű állam felbomlásával. Szakadás járja át az egész regényt, a történelem fordulatai által megrendített gyerekkor szakadása.

Az első pillantásra meglepő, a másodikra mégis logikus fordulat, hogy Stanišić a második regényében nem földrajzilag, de tematikailag azon dolgozik, hogy ezt a szakadást megszüntesse. Az író elmeséli, hogyan ötlött fel benne a Vor dem Fest ötlete: egy kis falu temetőjében járt szülővárosa, Visegrad közelében. És majdnem minden sírkövön az ő családneve állt. És akkor hirtelen tudatosult benne, hogy ennek a falunak a történetei belátható időn belül ki fognak halni. Ez az a felismerés, ami az új regény középpontjában áll: a Vor dem Fest – akárcsak első könyve – az eltűnés ellen harcol. És megint csak hazaregényről van szó – regény Stanišić új hazájáról, egy Németország-regény. Stanišić megbecsülésnek örvend az olvasók és a kritikusok körében: már első könyvét is több díjjal jutalmazták, és a Német Könyvdíjra is jelölték. A Wie der Soldat das Grammofon reparierte időközben több mint harminc nyelven jelent meg. A Vor dem Fest pedig elnyerte az Alfred Döblin-díjat és a Lipcsei Könyvvásár díját.

Az elbeszélés ünnepe

A Vor dem Fest Fürstenfeldében játszódik, Uckermark lassan elnéptelenedő tájainak egyik eldugott városkájában. A fiatalok elmennek, az öregek kihalnak. De mielőtt vége mindennek, van még tennivaló. Ünnepet ülni például. Így zajlik ez évszázadok óta: Anna-ünnepre készülnek. „Hogy mit ünneplünk, nem igazán tudja senki. Nincs semminek évfordulója, nincs semminek vége, semmi nem kezdődött ezen a napon. Talán csak azt ünnepeljük, hogy van ilyen: Fürstenfelde. És amit arról mesélhetünk.” Stanišić elbeszélésmódja valóságos remeklés: elbeszélője nem ironikus-távolságtartó gúnnyal, hanem ellenállhatatlan komikummal meséli el a történteket. És minden szereplőjét feltétlen rokonszenvvel ábrázolja. Komolyan veszi, de humorral írja le őket. Ez nagyon ritka. 

Az egész mű egy körtánc, rövid színdarabok sorozata, melyeket belső összefüggés tart össze. A Vor dem Fest némileg Ingo Schulze Simple Storys című könyvére emlékeztet. Stanišić időben nagyon korlátozott keretek között – a regény az Anna-ünnep előtti és alatti huszonnégy órában játszódik – történelmi mélyfúrást végez a 16. századtól napjainkig. De egyben konkrét leltára is a könyv a keletnémet valóságnak: mentalitások feltárása egy olyan korszakban, amikor megszűntek az ideológiák – a kapitalizmus kivételével, ami aztán mindent elnyelt. Stanišićnál ember, állat és táj valamiféle mindenre kiterjedő poétikai igénnyel összekapcsolódik és egyenrangúvá válik. 

A Vor dem Fest tele van vakmerő ötletekkel, amiket összefüggésükben kell látnunk. S ezt nagyban megkönnyíti a szokatlan elbeszélésmód: az a „mi”, aki beszél, egy táj kollektív hangja. Az utószóban a szerző megköszöni Fürstenberg, Fürstenfelde, Fürstenwalde, Fürstenwerder és Prenzlau lakóinak, valamint e települések múzeumainak, tájházainak és hagyományápoló egyleteinek a regény megírásához nyújtott segítséget. Stanišić időt áldozott ezekre a helyekre, és barátságosságával szóra bírta az embereket. És írt belőle egy nagyszerű regényt.