Beszélgetés Richard Schrodttal „A német nyelv túl fogja élni a saját pusztulását”

Richard Schrodt
Fotó: Thomas Köster

Akinek halálhírét keltik, az sokáig él – tartja a mondás. És Richard Schrodt szerint kiváltképp igaz ez a német nyelvre. A Goethe.de az sms-ben használatos rövidítések produktivitásáról és a nyelvkritika valódi mibenlétéről kérdezte a bécsi nyelvészt, továbbá arról, vajon miért hirdetik borzongó gyönyörrel a németek a nyelv hanyatlását, és mikor kellene inkább angolul írnunk a szerelmes leveleinket.

Schrodt úr, a döntő kérdést Ön föltette már egyik könyvének címében: „Miért pusztul folyton folyvást a német nyelv?”

Könyvem címe természetesen ironikusan értendő, hiszen a német nyelv nem pusztul, hanem csupán változik. És azért változik, mert minden élő nyelvnek szükségképpen változnia kell. Az persze igaz, hogy egyes körök pusztulásnak látják a változást.

Melyek ezek a körök?

A nyelvvel kapcsolatos pesszimizmus a ma is roppant eleven német világvége-kultúra része. Eredete a konzervatívok háza táján keresendő. És újra meg újra fellángolt már a romantika kora óta.

A nyelv pusztulásának víziója rendszerint a nacionalista áramlatokhoz kapcsolódik. Ezek mindig ugyanazokban a sémákban gondolkodnak, mindig ugyanazokat a metaforákat használják: például ciklusokban képzelik el a történelmet, vagy éppen a biologista felfogás szellemében úgy vélik, a nyelv kisarjad, virágba borul, majd pedig elpusztul. A nyelvtudomány szempontjából tekintve mindez merő badarság.

A „fecninyelv” üzenetei

Vegyük szemügyre mégis valamivel alaposabban ezt a bizonyos badarságot. A nyelv pusztulásáról folytatott, jelenleg is zajló vitákban gyakran szóba kerül az sms-ek „fecninyelve”, vagyis az, hogy a németet úgyszólván „erodálják” a digitális médiumok.A „fecninyelv” először is csodálatos, új fogalom, amely gazdagítja a nyelvet. Magát a tárgyat illetően azonban téves. A digitális médiumokban használatos német a számos szociológiai nyelvváltozat egyike: ezek egytől egyig fontos funkcióval bírnak a maguk területén, de soha nem terjeszkednek túl az adott terület határain.

Az sms-nyelv pontosan olyan, amilyennek lennie kell. Hiszen itt az a cél, hogy korlátozott számú jel felhasználásával gyorsan, röviden és a lehető legfrappánsabban juttassunk célba egy-egy üzenetet. Az „erodálódás” tehát nem csupán teljességgel ártalmatlan, hanem éppenséggel nyelvesztétikai többletértéket hordoz az elektronikus médiumokban.

Be az irodalomba – ki az irodalomból

És mi a helyzet az ifjúsági nyelv hanyatlásával? Hogyan viszonyuljunk például az úgynevezett Kiezdeutsch-hoz?

Olyan nyelvi forma a Kiezdeutsch is, amelynek használati területe pontosan körülhatárolható: nevezetesen a fiatalok kommunikációjában használatos, mégpedig részben különféle származású fiatalok között…

…mégis jó esély van arra, hogy bekerüljön az írott nyelvbe, vagy akár az irodalomba.

Persze. De nem történt ez másként a 17. században, a gáláns idők francia szavaival sem. Ezek is megtalálták a maguk útját az irodalomba, hiába szörnyülködtek a nyelvőrök. Aztán amikor kikoptak a használatból, kikerültek szépen az irodalomból is.

Vegyük komolyan a vesszőhibákat?

Szembetűnő egy további tendencia is: mintha egyre önkényesebbé válna manapság a helyesírás és a vesszőhasználat. Nem érvényesek többé a bevett szabályok?

Itt ellent kell mondanom Önnek, annál is inkább, mert a helyesírási bizottság tagja vagyok. A Duden mintafunkciója nem szűnt meg, jóllehet a nagy- és kisbetűs írás tekintetében csakugyan tapasztalhatók bizonyos problémák. De nagyjában-egészében egyáltalán nem rossz a helyzet. Az írásjelhasználat az egyetlen, ami tapasztalataim szerint nem működik megfelelően. Ez utóbbit a németben szigorú grammatikai szabályok határozzák meg, a többség pedig – úgy tűnik – nem akar igazodni hozzájuk többé. Érdemes lenne megfontolni, vajon nem valamiféle nagyon is komolyan veendő kifejezési igényből fakadnak-e a vesszőhibák. Nem érdemes minden esetben ellene dolgozni a valós nyelvhasználatnak.

Az angol mint presztízsnyelv

Még egy próbálkozás: Mi a helyzet az angol nyelv egyre erősödő befolyásával?

Csakugyan presztízsnyelvvé vált Németországban az angol – ezt mutatja már a popzene is. Fontos azonban a presztizsnyelv is. Hiszen nem csupán tartalmakból áll a kommunikáció, hanem lényeges a tartalmak csomagolása is, a szocio-stilisztikai funkcionalitás.

A mai nyelvhasználatban egyre fontosabbá válik az, amit figyelemmenedzsmentnek nevezhetnénk. Nem csupán kommunikálni akarunk valamit, hanem kommunikálni akarjuk egyúttal azt is, hogy miért kommunikáljuk: trendi életérzést akarunk közvetíteni például a reklámokban. Éppen ezért olyan expresszív és emocionális stílusrétegekhez folyamodunk, amelyekre korábban nem volt szükségünk. Itt pedig kézenfekvően adódnak az angol kifejezések: ezek ugyanis rövidebbek, pregnánsabbak és erősebb nyelvi szimbolikával működnek. Jobb, ha megbékélünk ezzel is.

Az angol ráadásul mára a tudomány nemzetközi nyelve lett…

…mint valaha a latin. Nehéz lenne ez ellen felhozni bármit is. A tudomány globális tartalékainak mozgósításához ugyanis elengedhetetlen a közös nyelv.

De nem távolodik-e el a tudomány a társadalomtól, ha a tudósok egyre kevesebbet publikálnak az anyanyelvükön?

Ez csakugyan valós probléma. Másfelől a tudomány berkeiben jó ideje olyan komplex kutatómunka folyik, hogy az eredményeket már rég nem maguk az angolul író tudósok, hanem az egyes nemzeti nyelveket használó tudományos újságírók osztják meg a nyilvánossággal. A szó szigorú értelmében véve tudományos kvantumfizikai publikációkat csakis kvantumfizikusok olvasnak.

És persze jó néhány szellemtudományi diszciplínában továbbra is a német az első számú tudományos nyelv, mégpedig nem véletlenül. Itt ugyanis – például a filozófiában és az elméleti munkában – megkerülhetetlen az anyanyelvi fogalmakban való gondolkodás. A fogalomalkotásban semmiképpen sem boldogulhatnánk az anyanyelvünk nélkül, éppen ezért eszünkbe sem jut lemondani róla.

Néma nyelvkritika

Mi marad hát a konzervatív nyelvkritikából, ha ilyen mértékben lepereg a német nyelvről?

Nem marad belőle egyéb, mint maga a kritika. A kritika voltaképpeni tárgya pedig többnyire nem is a nyelv, hanem bizonyos társadalmi különbségek. Nagyon jól megfigyelhető ez a német nyelv állítólagos hanyatlásáról folytatott vitákban, például a témába vágó internetes fórumokon. A nyelvkritika ott elsősorban arra szolgál, hogy a kritikusok megkülönböztessenek, megnevezzenek és jellemezzenek bizonyos társadalmi rétegeket – és adott esetben elhatárolódjanak tőlük. Egyfajta elitárius nyelvfelfogás rejlik a dolog hátterében. Továbbá az az elképzelés, hogy a nyelv valamiféle öltözék gyanánt szolgál, vagyis ékesítheti a nyelvhasználót – de ugyanúgy le is leplezheti akár.

Szóval jelenlegi pusztulását is túl fogja élni a német nyelv?

De még mennyire! Érdemes különbséget tenni a kommunikáció távolságtartó és intim formái között. Családi környezetben és a hétköznapi életben továbbra is németül fogunk beszélni – ehhez kétség sem férhet. Még akkor is, ha bizonyos helyzetekben – a turizmusban vagy a tudományban – szükségünk van valamiféle nemzetközi közvetítő nyelvre, például az angolra.

Az intim kommunikáció területét azonban ez utóbbi a legkevésbé sem érinti. Itt mindig is annak a nyelvét fogjuk beszélni, akivel szeretnénk megértetni magunkat. Ugyan kinek jutna eszébe azt tanácsolni egy német anyanyelvű férfinak, hogy angolul írjon szerelmes levelet – hacsak nem az angol szakos barátnőjének akar vele imponálni?

Richard Schrodt: Warum geht die deutsche Sprache immer wieder unter? Die Problematik der Werterhaltung im Deutschen [Miért pusztul folyton folyvást a német nyelv? Az értékőrzés problematikája a németben]. Bécs, Passagen, 1995.