Városi terek Performatív térképészet. A 20 forintos operett

Performative Kartografien_Magazin
A "Mókus Maxi" című első kép zárófelvonulása a 8. kerületben | Foto: Fekete Hajnal

Óriásmókussal, vándorló utcaegyetemmel és saját nomád médiával utazta be az elmúlt két évben a 20 forintos operett a budapesti Józsefváros és Lipcse nyugati kerületeinek utcatengerét, és megteremtette a gondolkodás közös terét, az ötletek két ország közötti áramlásának lehetőségét.

Úton – színház az aktivizmus határán

A budapesti „Pneuma Szöv.” nevű hálózat és a német performansz-kollektíva, a „Mobile Albania” közös kiindulópontja az a kérdés, hogy az utca – mint mindenki által birtokolt köztes tér és az aktuális társadalompolitikai átalakulások helye – milyen lehetőségekkel bír. A 20 forintos operett címe utalás Brecht és Weill Koldusoperájára, hiszen Budapest utcái a számtalan hajléktalannal Peachum birodalmára és koldusállamára hasonlítanak.

A 20 forintos színház azonban nem olyan színház, amely csak be akarja mutatni ezeket a problémákat, hanem inkább bevonja a munkába a pénzügyi szempontból periférián lévő művészeket, hogy megoszthassa hangjukat a centrumbeli középosztállyal is, és hogy a közös munkafolyamat során a közösség sajátos, nyitott formájával kísérletezhessen. Az eldobott ötletekből, dolgokból és helyekből szegény színház keletkezik, amely a szemetet – melynek előállítására az ember életenergiájának kb. 70%-át fordítja – csillogó színházzá változtatja át.

Két művészet- és színházkoncepció találkozik egymással és közösen létrehoz egy német-magyar határsávot, egy országok közötti területet, ahol együtt indulhatnak el az identitáskeresés útján.

A fiatal német performansz-kollektíva, a Mobile Albania, amely a gießeni Alkalmazott Színháztudományi Intézet három végzősének közös rendezéséből keletkezett, az útközbeni létben olyan munkaformákat fejleszt ki, amelyek ellene szegülnek a gyorsaság és a hatékonyság jelszavaival operáló társadalmi mobilitáskényszernek. A Mobile Albania elmélet és művészet összekapcsolásával sajátos performatív esztétikát kölcsönöz a projektnek, amely a kidobott dolgokból és helyekből a színház mágiáját támasztja fel – méghozzá ott, ahol egyébként a társadalmi határok szürke bebetonozása zajlik. Célja, hogy a nyilvános tér megszokott hétköznapjait más utakra terelje, és ezáltal a bennünket körülvevő banális dolgokról való gondolkodásra, azok észlelésére ösztönözzön. A tranzithelyek, a nagyvárosi ugarok a mobil-albán utcai rituálék segítségével közösen birtokolható köztes terekké transzformálódnak. Közösségi játék- és gondolattér megteremtése a cél, amely a megszilárdult dolgokat újra mozgásba hozza.

A Pneuma Szöv. 2008-ban, a „Légnyúllal” vált ismertté, egy titkos gyárral, amely a nézőt mint új munkaerőt a budapesti légszennyezésről és a globális, láthatatlan befolyásoló mechanizmusokról szóló tények és fikciók labirintusába vetette. A csoport egy 8. kerületben honos, színház-, performansz- és médiaművészekből álló magból, valamint a hozzájuk csatlakozó emberek egyre szélesebb köréből áll.

Míg a Mobile Albania vándorszínház, amely mindig új helyekkel kerül kapcsolatba, addig a Pneuma Szöv. úgymond helyben, a 8. kerületi Józsefvárosban vándorol, és egy lokális-nemzetközi hálózat kiépítésén dolgozik. Eközben vizsgálják a budapesti életkörülményeket, így például a hajléktalanság vagy a nyilvános terek növekvő privatizációjának és feldarabolásának problémáját. Alternatív, saját médiával, performanszokkal, nyitott műhelyekkel és workshopokkal bizalmi tereket és a szó legtágabb értelmében vett szociális performanszokat hoznak létre, amelyek bárki számára, aki a folyamat során odavetődik, lehetőséget adnak rá, hogy egyedi része legyen a nagy egésznek.

Ellenálló utcafantázia több képben

A 2012-es évben egy politikus-óriásmókus épült, amely a lakás nélkül maradt írónő, az aktivistaként is tevékenykedő és egy 8. kerületi hajléktalanszállón dolgozó Horváth Csilla elbeszéléséből származik. „Mókus Maxi” legendáját tíz hét alatt, egy üres telken hajléktalan írók, szomszédok, művészek, kísérleti zenészek és fodrászok fejlesztették tovább. Mintegy kétezer műanyag palackból, nyilvános fodrászatokból származó hajból és egy újrahasznosított csónakból keletkezett egy mozgatható, multifunkcionális, négy méter magas óriásmókus, amely közös hangszerként és egy színházi felvonulás vezető figurájaként 2012 őszén kelt át a 8. kerület utcatengerén.

2013-ban következett el a 20 forintos operett második része: a Vándorló utcaegyetem. A projektet nagyrészt a Nemzetközi Színházintézet „Szenenwechsel” (Színváltás) nevű programja és a Robert Bosch Alapítvány, valamint az Európai Bizottság Fiatalok lendületben elnevezésű programja támogatta. Mivel a kerületi önkormányzat már nem találta támogatandónak a szerintük túl kritikus projektet, a csapat a nyilvános tereket vette birtokba.

Míg 2012-ben az volt a legfontosabb, hogy a nyitott művészi közösség számára megteremtsék a bizalom terét, az utcaegyetem már az érzékelés fejlesztésére és a nyilvános terekről való tanulásra koncentrált, helybeli kutatások és performatív akciók segítségével. Eközben az alkotás olyan kollektív módszereit próbálták ki, amelyek az egységesített, széles perspektívákon túl az egyes emberek hangját és véleményét hallhatóvá teszik. Saját maguk által megszabott lépésekben, saját szempontjaik szerint mérték fel a 8. kerületet. A tapasztalatszerzés a legkülönbözőbb módszerekkel zajlott: kollektív dalszerzéssel az egyiptomi proteszt-karvezető „Salam Yousry kórus workshopjában”, a reflexiókat összefoglaló és nyilvánosságra hozó saját újság (Nyolcadik Tenger) írásával, vagy anarchisztikus ünneppel, amely egy üres telket a szomszédság által átalakított térré változtat, és ezzel megmutatja, hogy nem kell sokmillió forint élhető terek kialakításához.

A legizgalmasabb ebben a német és a magyar oldal közötti interkulturális párbeszéd volt, amely kritikusan tárgyalta például a két ország nemzeti szimbólumokhoz, himnuszhoz és nacionalista jelenségekhez való eltérő viszonyát.

Az elkövetkezőkben a performansz-rádió formátumát szeretnék továbbfejleszteni, valamint egy új projektet elindítani Budapest és Lipcse között, amely az eddigi eredményeket publikálná.

A 20 forintos operett sokrétegű, kollektív térképészethez hasonlatos, amely a legkülönbözőbb akciók, mozgalmak és közös reflexiók segítségével próbálja megőrizni a nyitott társadalmi tereket.
2013 őszén, egy négyhetes lipcsei részprojekt ideje alatt keletkezett egy új performansz-rádió formátum, amely vitázás és performansz között mozog, és amelyben a performerek különböző sajátosságai megmaradhatnak egymás mellett, nem kell konszenzusra jutniuk. Négy estén át sugározta a lipcsei „Radio Blau” az élő adásokat a Lindenauer Markton felállított saját építésű jurtából.