Petra Knápková ajánlja Babel (Bábel)

Babel - Kenah Cusanit © Carl Hanser Verlag 1913-at írunk. Robert Koldewey, a tapasztalt régész dolgozószobájában üldögél: jó kilátás nyílik az ablakából a babiloni ásatásokra. Koldeweyt szorítja az idő, hiszen küszöbön áll az Első Világháború kitörése, úgyhogy Németország nem csupán a politikai, illetve a gazdasági, hanem a kulturális hegemóniáért is versenyben áll Európa többi nagyhatalmaival, amelyek ugyancsak érdekeltek a Keleten folyó régészeti ásatásokban. Csakhogy Koldewey képtelen fölkelni az ágyából, és a polcain sorakozó orvostudományi tankönyvek segítségével megállapítja, hogy vakbélgyulladása van. Így aztán az első, inkább statikusnak nevezhető részben a régész gondolatban rekonsturálja Babilon városát, továbbá a múltról, a jelenről és a jövőről, illetve a tudományról és a vallásról elmélkedik. A második részben viszont Koldewey ellátogat Berlinbe, ahol ével óta nem járt már, audienciára hívja ugyanis a császár, aki maga is élénken érdeklődik a Kelet iránt, és személyesen akar tájékozódni a meglehetősen költséges régészeti projekt állásáról. A főhős gondolatainak középpontjában ebben a részben az egykor életteli, de immár évezredek óta lakatlan bibliai város és a hektikus, rohamtempóban fejlődő Berlin összevetése áll.

Kenah Cusanit első regénye különféle szövegfajtákból alkotott mozaik, amely mind nyelvileg, mind gondolatilag kimagasló színvonalon reflektál a kultúra problémáira. A regény alapvetően esszéisztikus formája nagy koncentrációt követel az olvasótól, aki cserébe számtalan érdekes, továbbgondolásra késztető aspektussal szembesül.
Carl Hanser Verlag

Kenah Cusanit
Babel (Bábel)
Carl Hanser Könyvkiadó, München, 2019
ISBN 978-3-446-26165-5
272 oldal

E-könyv formájában kölcsönözhető az Onleihe-n

Recenziók a német médiában:
Perlentaucher
Deutschlandfunk
Die Tageszeitung