média

Csak ha nincs meg, akkor érezzük a hiányát. Nélküle állóvíz a demokrácia. Aki elnyomja, önrendelkezési joguktól fosztja meg a polgárokat. Az 1848-as polgári forradalom egyik központi követelése volt – és az első a demokratikus jogok között, melyeket Hitler náci-pártja eltörölt. Kétszáz éve a demokratikus társadalmak magvát képezi – a sajtószabadság.

A németek sokáig harcoltak érte – Bismarck elnyomta a szabad sajtót, a két világháború alatt hatályon kívül helyezték, az NDK-ban cenzúra uralkodott. 1945-ben a nyugati szövetségesek definiálták a sajtószabadság fogalmát. De 1962-ben a nyugat-németek megmutatták, mennyire fontos számukra: Az Adenauer-kormány azon kísérlete, hogy a kritikus Spiegelmagazint elhallgattassa, a nyilvánosság felháborodott tiltakozása következtében meghiúsult. Ma már elképzelhetetlen, hogy a rendőrség egy hétig megszállva tartson egy szerkesztőséget.

A médialexikon definíciója szerint: a sajtószabadság „az egyén véleménynyilvánítási szabadsága a sajtóban, rádióban és televízióban. Németországban ezt az alapjogot a legmesszebbmenőkig védi az alkotmány 5. cikkelye.” Ezt utalások követik a nyilvánosság információkhoz való jogára, a sajtószabadság ellentétére, a cenzúrára és a sajtó „belső” szabadságára, mely szerint egy újság tulajdonosa vagy kiadója nem gyakorolhat befolyást a szerkesztőségre. „Szabad sajtó nélkül nem létezik demokrácia. Ott, ahol újságokat nyomás alá helyeznek, cenzúráznak vagy betiltanak, ahol újságírókat megfélemlítenek, bíróság elé idéznek vagy soha fel nem derített bűntettek során meggyilkolnak, ott nem fejlődhet ki a demokrácia”, hangsúlyozta a német alkotmánybíró, Udo di Fabio a Solinger Tageblatt 200 éves jubileumi ünnepségén 2009 augusztusában.

Feltárás, leleplezés, visszaélések megszüntetése

Mindez valójában magától értetődik. De mindig adódnak példák, melyek nyilvánvalóvá teszik: Ha nem léptek volna közbe az újságírók, fennmaradt volna egy régi, tarthatatlan állapot. Nem kell feltétlenül olyan látványos eseteket megneveznünk, mint a Bundesliga-játékvezetők csalásai vagy a kenőpénzekről, különjuttatásokról és kéjutazásokról szóló VW-affér. Az egykori Stasi-munkatársak kormányzati állásokban való alkalmazása, a bankbotrány, amikor Berlin tartomány felülértékelt ingatlanokért vállalt garanciát, s végül milliárdokat kellett kifizetnie, a gyermeksegélyező UNICEF által a hivatásos adománygyűjtők számára kifizetett magas jutalékok – mindez úgy került nyilvánosságra, hogy a független újságírók adatokat gyűjtöttek és tudósítottak ezekről az ügyekről. S ezek az újságírók elnyerték munkájukért "A Sajtó Szabadsága Alapítvány" neves „Wächter”-díját, amit 1969 óta ítélnek oda az arra érdemeseknek.

Fordítás, magyarázat

A sajtót gyakran tekintik az állam „negyedik hatalmi ágazatának”. Az újságok, folyóiratok, a tévé és a rádió és egyre inkább az internet a politikai folyamatok meta-szintjét képviselik, hiszen a média nélkül azok üresjáratban forognának. Egy polgár sem tudna eligazodni a városi képviselőtestületek, a parlament, az európai intézmények vagy a bíróságok anyagaiban és jegyzőkönyveiben. Itt szakértők és érintettek, különböző szövetségek képviselői és lobbisták vannak jelen, akik saját külön-bejáratú nyelvüket beszélik. Az újságírók azonban úgy képezik le a demokratikus döntéshozatal folyamatait, hogy azok érthetővé válnak mindenki számára. Szétválasztani a lényeges és lényegtelen dolgokat, a figyelem központjába helyezni a releváns témákat – ez a sajtó valódi teljesítménye. Emellett az újságíróknak gyakran sikerül még időben a hatalmasok ujjára koppintaniuk, mint nemrégiben is, amikor az új német kormány egyfajta „árnyék-költségvetésben” akarta elrejteni a felvett hiteleket.

A szakmai szövetségek és nemzetközi szervezetek, mint a Riporterek Határok Nélkül (Reporter ohne Grenzen, ROG) mégis aggódnak a német sajtószabadságért. Az ROG a sajtószabadság nemzetközi ranglistáján 2009-ben csak a 18. helyre sorolta Németországot. Az ok: az elektronikus adatok gyűjtését és tárolását szabályozó törvény, mely szerint a telekommunikációs szolgáltatók hat hónapon át kötelesek tárolni az elektronikusan zajló kommunikációs folyamatok adatait. Ez, és a számítógépek online-átkutatásának valamint a telefonbeszélgetések lehallgatásának lehetősége, melyet bizonyos tervben levő és már előkészítés alatt álló törvények tennének lehetővé, az ROG szerint veszélyeztetik az újságírói források bizalmas voltát.

A sajtó koncentrálódása

Azonban más oldalról is veszély fenyegeti a sajtó szabadságát. Így például az újságíró-szövetségek évek óta kifogásolják, hogy Németországban az újságok, folyóiratok, rádió- és tévéadók nagy része mindössze néhány médiakonszern uralma alatt áll. „Bertelsmann, Springer, Bauer és Burda – ez a négy konszern adja ki a legnagyobb példányszámban megjelenő napilapok és folyóiratok zömét. Ugyanez a négy konszern, a Kirch-csoporttal, az Westdeutsche Allgemeine Zeitung médiacsoporttal és a Holtzbrinck-csoporttal kiegészülve uralja a kereskedelmi rádió- és tévéadók nagy részét”, írta Hanni Chill és Hermann Meyn a Bundeszentrale für politische Bildung számára írott elemzésében (A Bundeszentrale für politische Bildung német állami intézmény, melynek célja a demokratikus öntudat erősítése, a politikai folyamatok megértésének elősegítése, rendezvények és publikációk segítségével).

Az 1950-es évek óta a teljesen önállóan készülő (nyugat-)német napilapok száma 225-ről 136-ra csökkent (2006-os adat a PR-szótár alapján) – annak ellenére, hogy időközben új lapokat is alapítottak, s az NSZK és az NDK egyesült. Még súlyosabb hatásúak azon nemzetközi konszernek elképzelései, melyek a médiát, pusztán profittermelő gépnek tekintik, amitől legalább 25% tőkehozamot várnak el, ahogy azt a csődbe ment brit kiadó, David Montgomery megfogalmazta. Neki végül meg kellett válnia a Berliner Zeitung-tól. Aki csak a profit maximálásának kényszerével készít újságot, annak a fejében egy olló már a szerkesztőségi értekezlet előtt áramvonalassá és eladhatóvá nyírbál minden témát. S ehhez jönnek még a bankok, ipari konszernek és a különböző lobbi-csoportok PR-ajánlatai, amelyekkel szinte elárasztják a szerkesztőségeket.

Az internet, mint veszélyforrás?

De vajon milyen hatással van az új médiumok kínálata a sajtóra és a sajtószabadságra? Manapság Európában a fiatalok 80%-a nem az újságokat, a tévét vagy a rádiót, hanem az internetet használja információforrásként. A kiadók és a tévé-adók már jó ideje saját online-oldalakkal igyekeznek megfelelni ennek az igénynek. Azonban az internetfejlesztők céljainak nagyon kevés, vagy szinte semmi köze nincs a sajtószabadsághoz és a minőséghez. A lényeg csak az, hogy a felhasználók gyorsan, olcsón és kényelmesen kapják meg a leginkább személyre szabott információt. Háttér-információk helyett infotaintment. Összefüggések helyett hírfalatkák – s kit zavar, ha közben reklámok és PR-anyagok is felbukkannak? A lényeg, hogy a felhasználó megkapja a kívánt infót a legújabb mozifilmről vagy a legmenőbb diszkóról.

De aki az internetben csak fenyegetést lát, nem veszi észre a világháló által kínált lehetőségeket. Az amerikai elnök, Barack Obama választási kampánya az online-médiumok modern demokráciákban való használatának és működésének mintapéldája lett. Obama stábjának az interneten keresztül sikerült mobilizálnia a választókat és rajongói csoportokat, akik aztán vitákban vettek részt, feladatokat vállaltak a kampány során, s az elnökjelölt a twitteren keresztül kommunikált velük. Vagyis: a demokrácia meghódított egy új fórumot, s így a döntéshozatalban való közvetlen részvétel és befolyásgyakorlás új formái jöttek létre. Teljesen megkerülve a nagy médiakonszerneket.

Németország azonban még nem tart itt. A szabadság formáit gyakran csak akkor hiányoljuk, ha már elveszítettük őket. A sajtószabadság még nagyon magas helyen áll a német polgárok értékrendjében. Nem véletlen, hogy a bulvárlapok olyankor könyvelhetik el a legnagyobb bevételeket (s a tévéadók a legjobb nézettségi adatokat), amikor a szalagcímekben közvetlenül reagálnak a polgárok problémáira: a sertésinfluenza elleni oltás kapcsán kialakult káoszra, a stadionokban és pályaudvarokon tapasztalható nyílt erőszakra. Ilyen esetekben a médiumok a polgárok ügyvédjeként funkcionálnak, s az ő érdekükben folytatnak vitákat. Azonban az, hogy a sajtószabadságnak van -e jövője, közvetlenül attól függ, mekkora tekintélynek örvend a civil társadalomban. A sajtó szabadsága csak akkor maradhat fenn, ha a polgárok ismerik és becsülik ezt a birtokukban levő értéket.