Elmélkedés
Kié is valójában Franz Kafka?

Sokakat foglalkoztatott az a kérdés az elmúlt 100 évben, hogy kié is valójában Franz Kafka. Talán többeket is, mint szükséges lett volna.

Néhány éve Franz Kafka hirtelen megjelent Prága óvárosának egy kanyargós sikátorában. Úgy körülbelül három méter magas volt, kartonból készült, és kissé mogorva arccal nézett le a járókelőkre. Emellett még egy festett táblát is tartott a kezében, amelyen német, angol és orosz nyelven az állt, hogy a szomszédos üzletben a cseh főváros legjobb és leghagyományosabb szuvenírjei vásárolhatók meg. Kitalálták? Igen, reklámtábláról volt szó.

A kartonból készült Kafka évekig élt háborítatlanul a kanyargós sikátorban, mígnem egy elkötelezett polgár (a helyiek azt mondanák: egy zsémbes öreg) felhívta a hatóságok figyelmét, hogy egy UNESCO által védettnek kikiáltott városközpontban nincs helye egy ilyen reklámförtelmességnek, egészen egyszerűen nincs. Még meg is kérdezte, hogy az isten szerelmére, ki adott engedélyt Kafkának arra, hogy egy ilyen szépséges barokk épület homlokzatának támaszkodjon, és üzleteljen.

A prágai hatóságok pedig, akik, ezt jegyezzük meg, nem túl sokat változtak Kafka kora óta, nyomozásba kezdtek. Aminek az eredménye az lett, hogy megállapították, a Kafkát ábrázoló reklámtábla használatára soha senki nem adott engedélyt. Ebből pedig egyenesen következik, hogy ha a három méter magas Kafka évek óta ott áll, az teljességgel nemkívánatos, mindenekelőtt azonban jogosulatlan visszaélésnek minősül. Ezért a hatóságok felszólították a szomszédos üzlet tulajdonosát, amely - Kafka szerint - a legjobb és a városra legjellemzőbb ajándéktárgyakat kínálta, hogy csináljanak Kafkával és a reklámtáblával, amit akarnak, de innen a lehető leggyorsabban el kell tűnnie. Sőt, minél gyorsabban, annál jobb, mert ennek a „dolognak” itt jogszerű helye márpedig nincs.

Kafka hosszú pere

Amikor erreföl sokáig nem történt semmi, egy nap két biztonságis kopogtatott a kanyargós sikátorban található ajándékbolt ajtaján, és barátságosan, de annál határozottabban megérdeklődték, hogy miért kísért még mindig az utcán ez a „kartonszörny”. „Ez fogas kérdés – vakarta meg a fejét az üzlet tulajdonosa –, azért nem tudom eltávolítani a transzparenst, mert nem az enyém.” A két rendőr „paff” lett. Merthogy – érveltek –, ha egy reklámtábla egy üzlet előtt áll, és ugyanezen üzlet portékáit hirdeti, akkor ez arra enged következtetni, hogy a fent nevezett tábla is az üzlethez tartozik. Mire az ajándékbolt tulajdonosa azt mondta, hogy bár valóban lehet ilyen következtetésre jutni, ez azonban jogilag nem bizonyítható, és ami őt illeti, a két őr azonnal le is tartóztathatja a Karton-Kafkát; neki személy szerint semmi köze az egészhez, és nem is akarja, hogy legyen.

De még maguk a száztornyú város rendőrei sem tudták csak úgy letartóztatni Franz Kafkát: először ki kellett deríteniük, hogy valójában kihez is tartozik. Mivel az illetékes biztonságiaknak nem sikerült megtalálni a tulajdonost, feladták a dolgot, és ismét az illetékes hatósághoz fordultak, amely ismét nyomozni kezdett. A nyomozás pedig sokáig tartott, és végül is nem hozott érdemleges eredményt. A szuvenírkereskedő tagadta, hogy a transzparens az ő tulajdona volna, vagy, hogy valaha is az volt. Az a tény pedig, hogy időnként látták, amint letörli Kafka válláról az utca porát és a galambürüléket, a szóban forgó tényálláson mit sem változtat. Viselkedését színtiszta emberbaráti önzetlenséggel magyarázta.

Végül a barátságos hatóságnál, amely egyébként a közeli Franz-Kafka-téren áll, elszakadt a cérna, és egy szép napon eltávolították a szóban forgó reklámtáblát. Valójában azonban nem lehetett egyszerűen megsemmisíteni a három méter magas, kartonból készült Kafkát. A tény, hogy a tulajdonost nem sikerült fellelni, nem jelenti egyben azt is, hogy nem is létezik. Így Kafkát egy sötét prágai raktárban helyezték el, és ott sorsára hagyták, valószínűleg éppen úgy, mint a prágai Gólemet, a szörnyszülött „embert”, akiről azt tartják, hogy évszázadok óta a Régi-új-zsinagóga padlásán pihen. Ha száz év múlva megtalálják a Reklám-Kafkát, talán hasonló legendák övezik majd, mint a Gólemet. Prágában azonban most egy másik történet járja: mégpedig egy vicces anekdota arról, hogy egy szuvenírbolt agyafúrt tulajdonosának hogyan sikerült büntetlenül évekig ingyen reklámozni a portékáit.

És hogy miért meséljük el Önöknek mindezt? A kartonból készült Kafkával ellentétben, akiről senki sem akart több szót ejteni, szinte mindenki azt állítja, hogy bizonyos jogai vannak az igazi Franz Kafkával kapcsolatosan. És a „mindenki” alatt nem csak az olvasóit értjük: dehogy! Zsidó származású német íróként, aki ráadásul a cseh fővárosban, Prágában született… Bizony, számos érdekcsoport igyekszik Kafkát a magáénak tekinteni.

A híres osztrák

Sokakat foglalkoztatott az a kérdés az elmúlt 100 évben, hogy kié is valójában Franz Kafka. Talán többeket is, mint szükséges lett volna. Nemrég például egy kiállítás keltett nagy feltűnést a prágai kulturális körökben. Több tucat híres osztrákot, köztük Franz Kafkát is nagyméretű tablókon állítottak ki. Kíváncsi (Prágában azt mondanák: zsémbes) kérdésekre a szervezők kifejtették, hogy „osztrák” címszó alatt cseh származású osztrák személyiséget értenek, az „osztrák” kifejezés pedig „osztrák-magyar” származású egyént jelent. Hiszen – tették még hozzá – amikor Franz Kafka Prágában 1883. július 3-án megszületett, a város, valamint egész Csehország az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott. Egyébként pedig nézzék csak meg a történelemkönyveket, ott is így van megírva és nem másként. Az a tény, hogy Kafka halálakor az egykori Monarchia már nem bírt jelentőséggel senki számára, és hogy Kafka élete utolsó hat évében csehszlovák állampolgár volt, az ezt az esetet tekintve irreleváns. Ráadásul – tették hozzá a szervezők – Kafka az alsó-ausztriai Kierling-ben halt meg, így az „osztrák” jelzőtől egyszerűen nem lehet eltekinteni, akárki próbál is makacskodni.

A németajkú író

Nemrég a prágai Goethe Intézetben is valaki fennakadt a szóban forgó vitán. Ez pedig a következőképpen történt: egy kedves cseh tanár látogatott el a Moldva-parti intézetbe, hogy afelől tájékozódjon, min is dolgoznak itt éppen, és mit tudnának a figyelmébe ajánlani. A tanár nemcsak a nyelvtanfolyamokról, filmvetítésekről és egyéb rendezvényekről, valamint az ösztöndíjakról és a felolvasóestekről tudott meg sokat, hanem azt is elárulták neki, hogy Kafka halálának 100. évfordulója alkalmából nagyszabású programmal készül az intézet. „Mi közük van Maguknak egyáltalán Kafkához?” – kérdezte a tanár enyhe ingerültséggel a hangjában: „Hiszen nem német volt?!”

Franz Kafka talán valóban nem volt német a szó mai értelmében, de a kérdés, mi tagadás, így is meglepett minket. Hogy enyhén fejezzük ki magunkat. Mi a Goethe Intézetben nem formálunk jogot Kafkára, és soha eszünkbe sem jutott volna, hogy bármilyen módon is hozzánk tartozik. Másfelől viszont azt is magától értetődőnek tartjuk, hogy Prága leghíresebb németajkú íróját nemcsak megoldandó feladatként kezeli a Goethe Intézet, hanem egyben szívügye is. Végül is a Goethe Intézetben a német nyelv ugyanolyan központi helyet foglal el, mint egykor Franz Kafkánál.

a bohémiai cionista

És értelemszerűen a csehek is a magukénak vallják Franz Kafkát. Bár talán általánosságban nem azt mondanák, hogy Kafka cseh volt, hanem inkább azt, hogy bohémiai. [1] És bár széles körben elterjedt az a közhely, hogy Kafka műveinek szétdaraboltsága és töredékessége a szerző német, zsidó és cseh hovatartozásának hozadéka, a csehek általában büszkék prágai honfitársukra, és a sajátjuknak tekintik őt. Gyakran azonban azt sem felejtik el megemlíteni, hogy mindaz az abszurditás és a mindenféle hatóságokkal szembeni meghasonlott viszony, amilyet például A Perben is szemléltet, tulajdonképpen a cseh közszolgálat jó értelemben vett és tipikusnak mondható „hatékonyságát” írja le, ami máig nagyban jellemzi azt (lásd a szöveg elején). Ráadásul Kafka vezetékneve is cseh: a Kafka, a bevett értelmezés szerint a cseh „kavka” madárnév fonetikus írásmódja, ami németül „csókát” jelent.

Természetesen van közvetlen kapcsolat Kafka és a zsidó közösség között is, és ezalatt nem csak a prágai közösség értendő. Bár Franz Kafka nem tartozott a legbuzgóbb zsinagógalátogatók közé, de felvállalta zsidóságát, sőt több évig aktívan szimpatizált a cionista eszmékkel és gondolatban eljátszadozott a Palesztinába való kiutazás gondolatával, noha ennek inkább egészségügyi, mint vallási okai lehettek. Nem tagadható azonban, hogy a prágai zsidó közösség és Franz Kafka valamiképpen összetartoznak. De vajon Kafka maga is oda akart tartozni? Bizonyára elbizakodottság lenne egyértelműen nyilatkozni erről a kérdésről; valójában maga Kafka sem találta rá a választ, bár egész életében azt kereste. 1914. január 8-án ezt írta naplójába: „Mi a közös bennem a zsidókkal? Hiszen még magamhoz is alig van valami közöm, és meg kellene húznom magam egy sarokban, csendben és elégedetten, hogy egyáltalán még levegőt kapok.”[2]

Kié tehát Franz Kafka? Nem kell nagy belátás ahhoz, hogy megállapítsuk, valójában nem is akarta, hogy a munkája valaki vagy valami másé legyen, mint egyedül az övé. Kafka kívánsága, amelyet 1922. november 29-én lázas állapotban barátjának, Max Brodnak írt meg, több mint egyértelműen rávilágít erre: azt akarta, hogy minden írása közül csak Az ítélet, A fűtő, Az átváltozás, A fegyencgyarmaton, az Egy falusi orvos és Az éhezőművész című elbeszélése maradjon fenn. Az összes többi műve a halála után kivétel nélkül égettessék el.

Mint tudjuk, Max Brod nem tartotta magát Kafka végakaratához. Éppolyan kevéssé, ahogyan a mai napig sem tartják magukat hozzá a németek, a csehek, az osztrákok és a zsidók, egy kanyargós prágai sikátor szuvenírboltjának tulajdonosa, és egyáltalán: a világ többi része. Mindannyian nyomtatunk, árulunk és (szerencsére) olvasunk is, nemcsak Kafkát, de a Kafkáról szóló műveket is. A híres prágai írót övező érdeklődés száz évvel halála után sem lankadt, sőt, egy kicsit valamiféle versenyre is hajaz, amelyben az irodalomtudósok Kafka életének legapróbb részleteit is mikroszkóp alá veszik. De azt jelenti-e ez, hogy Kafka mindenkié? Bizonyos mértékig talán - ez a „celebek” sorsa, még az olyanké is, akik soha életükben nem vágytak hírnévre. Ám ha Kafka tartozik valakihez egyáltalán, az elsősorban saját maga. Akkor is, ha, nem lepne meg, ő még ebben is kételkedne.

[1] A történelmi Csehország tartománya, a mai Csehország területének nyugati és középső részén elhelyezkedő régió. Németül: Böhmen. – A ford.

[2] A ford. fordítása