gyors belépés:

ugrás a tartalomhoz (Alt 1)ugrás az almenühöz (Alt 3)ugrás a főmenühöz (Alt 2)

Ulrich Boschwitz: Az utazó
Milyen gyorsan is megy ez

Ulrich Alexander Boschwitz
© LBI

Peter Graf szerkesztő és könyvkiadó újra felfedezte "Az utazó" című regényt, amely röviddel az 1938-as novemberi pogromok után íródott.

Peter Graf meglepőnek tartja, hogy Ulrich Alexander Boschwitz „Az utazó” című regényének ilyen jó a fogadtatása. Hiszen a regény főszereplőjét, Otto Silbermann zsidó kereskedőt, aki az 1938-as a novemberi pogromok után kényszerült szökni, az író nem túl kedvezően ábrázolta. Másfelől ez sokkal hihetőbbé teszi önreflexióját , véli Graf.
 
Silbermann főnökösködő, ellentmondást nem tűrő ember. Megszokta, hogy minden helyzetnek ura, így másoknál még inkább nehezére esik eligazodnia új szerepében: „Mi voltam? Nem, mi vagyok? Voltaképp mi vagyok? Két lábon járó szitokszó, akiről nem rí le, hogy szitokszó! Jogaim nincsenek már, csak tisztességből vagy megszokásból tesznek sokan úgy, mintha még volnának."
 
Silbermann neheztel Párizsban tartózkodó fiára, akiből nem nézi ki, hogy vízumot szerez neki. Egyszer ráripakodik egy zsidó ismerősére, akivel véletlenül találkozik, és aki szerencsétlenségére éppen úgy néz ki, mint ahogyan az antiszemiták a zsidókat elképzelik: megjelenésével őt kompromittálja!

Ernst Haffner és a „Vértestvérek“


Peter Graf fekete zakót visel, arca borostás. Minden szavát megfontolja, miközben a szerkesztőség kávézójában ül, olyan csendesen és visszafogottan beszél, hogy a hangfelvételen a szomszédos asztalnál ülő fiatal kolléganők szinte túlkiabálják hangját. Pedig nem is olyan régen Graf nagyot alakított, amikor újra felfedezte Ernst Haffner 1932-ben megjelent „Vértestvérek” című regényét, amely egy fiatalokból álló nincstelen berlini klikkről szól.
 
A „Vértestvéreknek” köszönhető, hogy az „Az utazó” most német nyelven is megjelent. Avner Shapira izraeli újságíró hallott a könyvről és interjút készített Peter Graffal. Amikor a beszélgetés megjelent Ha’aretzben, jelentkezett Ulrich Boschwitz unokahúga, az Izraelben élő Reulla Shachaf. Javasolta Grafnak, hogy nézze meg "Az utazó" kéziratát, amely a Német Nemzeti Könyvtár frankfurti emigrációs archívumában hever. A regény a "The Man Who Took Trains" címmel jelent meg 1939-ben Londonban és a "The Fugituve" címmel 1940-ben New Yorkban. Noha Heinrich Böll a háború után szorgalmazta a könyv kiadását, német nyelven eddig még soha nem jelent meg.
 
Ulrich Alexander Boschwitz 1915. április 19-én született Berlinben. Apja zsidó családból származott, de kikeresztelkedett, áttért a keresztény hitre. Az édesanya a lübecki Plitt család sarja volt, amely kiemelkedő teológusokat adott a világnak. Ulrich lánytestvére, Clarissa 1933-ban Berlinből Svájcba menekült, csatlakozott a cionista mozgalomhoz és Palesztinába emigrált.
 

"Az utazó" azt szemlélteti, mi történik, amikor az állam védelme már nem terjed ki bizonyos népességcsoportokra, hanem szabad prédának nyilvánítja őket.

Ulrich és édesanyja, Martha Wolgast Boschwitz festőművésznő csak 1935-ben hagyja el Németországot. Valószínűleg a nürnbergi faji törvények miatt. Anya és fia Svédországba, majd Norvégiába emigrál, ahol Ulrich Boschwitz megírja első, „Emberek az élet mellett” ("Menschen neben dem Leben") című regényét. Az első világháború utáni időszakban játszódik. A főszereplő három hajléktalan, akik egy nedves pincében húzzák meg magukat. "Az utazó” iránti nagy érdeklődés miatt az 1937-ben Svédországban megjelent „Emberek az élet mellett” című regényt bizonyára hamarosan németül is kiadják - mondja Peter Graf.

Párizs, Brüsszel, Luxemburg


"Az utazó” kéziratát Ulrich Boschwitz mindössze néhány hónap alatt vetette papírra, miután 1938 novemberében a náci vezetés felbujtására zsidó üzletek százait fosztották ki, zsinagógákat gyújtottak fel, önkényes letartóztatások és gyilkosságok százai vették kezdetüket. Boschwitz mindezt külföldről kísérte figyelemmel. Akkoriban Párizsban, Brüsszelben és Luxemburgban tartózkodott. Már a könyv első jelenete is meggyőzi az olvasót az akkor 23 éves szerző írói vénájáról.
 
Otto Silbermann egykori háborús bajtársával, Beckerrel szemben ül, aki hosszú ideig helyettese volt, ám most társává lépett elő az üzletben. Silbermann-nak most "árja" üzleti partnerre van szüksége. Baráti viszonyban áll Beckerrel, a nyugati fronton eltöltött három évet egyikőjük sem felejtette el. Ám a párbeszédből most nagyon is árnyalt módon fény derül az új hatalmi erőviszonyokra.
 
A nemzetiszocialista Becker biztosítja régi barátját, hogy számára ő továbbra is „német ember - nem  zsidó”. Ám már lehet sejteni, hogy a régi barátság nem fogja megakadályozni Beckert abban, hogy nevetségesen potom áron szerezze meg Silbermann üzletét, amikor az arra kéri, hogy fizesse ki őt, hogy menekülni tudjon.
 
„A regény nagy része önéletrajzi ihletésű. Ez a jelenet nagy valószínűséggel nem. Ám a személyábrázolásba itt is vegyülnek személyes tapasztalatok”- véli Peter Graf. Ulrich Boschwitz apja nem sokkal születése előtt a fronton halt meg, mint oly sok zsidó férfi, aki sokkal inkább vallotta magát német hazafinak, mint zsidónak.

Keresztül-kasul az országban


Az a tény, hogy ez az első jelenet egy berlini pályaudvar első osztályú utasoknak fenntartott várójában zajlik, sejtetni engedi Otto Silbermann majdani menekülését, aki illegális határátlépéssel próbálja meg elhagyni Németországot Belgium felé, de nem jár sikerrel. Innentől kezdve a Német Birodalmi Vasúttal, a Reichsbahn-nal utazik keresztül-kasul az országban, hiszen egy zsidó számára, mint mondja, az egész Birodalom egyetlen koncentrációs táborrá vált.
 
Az utazót civil rendőrökkel, meggyőződéses nácikkal és besúgókkal hozza össze a sors, ám olyan emberek is akadnak, akik nem titkolják együttérzésüket, és felajánlják neki segítségüket. Megadják neki egy fiatal kommunista címét, aki a határig viszi.
 
Peter Graf már tinédzserként is érdeklődött a weimari köztársaság, az emigráció és a közvetlen a háború utáni időszak irodalma iránt, Erich Maria Remarque-ot, Manès Sperbert, Alfred Andersch-t olvasott. Most adta ki újra a Das Kulturelle Gedächtnis nevű német kiadónál Alfred Neumann „Hatan voltak” ("Es waren ihrer sechs") című regényét a németországi ellenállásról. "Sokkal több kincs van, mint amennyit meg tudunk menteni" - mondja.

Bizonyos népességcsoportokat szabad prédává nyilvánítani


Miért olyan sikeres most "Az utazó”? „Manapság a politikában ismét használunk olyan nyelvi eszközöket, amelyek a megkülönböztetés és kirekesztés kezdetét jelent(het)ik. Ez fogja meg az embereket ebben a könyvben” - mondja Peter Graf. Szerinte a könyv azt szemlélteti, mi történik, "amikor az állam védelme már nem terjed ki bizonyos népességcsoportokra, hanem nyilvánosan szabad prédának nyilvánítja őket".
 
Ulrich Alexander Boschwitz józanul és kíméletlenül mutatja be a kirekesztés mechanizmusait, amiben már benne rejlik a tömeggyilkosság eshetősége.  „Tíz perccel ezelőtt még a házam, a vagyonom egy része forgott kockán. Most meg már a bőröm. Milyen gyorsan is megy ez” - töpreng Otto Silbermann.
 
1939-ben Ulrich Alexander Boschwitz követte édesanyját a száműzetésbe Nagy-Britanniába. Ott enemy alien-ként internálták és Ausztráliába szállították. 1942-ben felszállt egy a brit kormány által bérelt személyszállító hajóra, hogy visszatérjen Nagy-Britanniába. Október 29-én az „M. V. Abosso”-t egy német tengeralattjáró megtorpedózta és elsüllyesztette az Atlanti-óceánon.

(A fordító megjegyzése: A regénybetétek Blaschtik Éva magyar fordításából származnak.)