Nika Švab ajánlja
Eiscafé Europa (Európa kávéház és fagylaltozó)

Eiscafé Europa © Suhrkamp Verlag, Berlin, 2018 Enis Maci írónő Eiscafé Europa című, nyolc töredékes írást tartalmazó esszégyűjteménye friss, okos, és mindenekelőtt roppant szellemesen, humorosan megírt reflexiókat kínál az olvasóknak a világról, amelyben élünk. Ebben a világban ugyanis nemzeti hovatartozásuk alapján ítélik meg az embereket, még mindig sok helyütt léteznek patriarchális, illetve fasisztoid struktúrák, és előre törőben vannak a reakciós ideológiák meg az identitásalapú politikai mozgalmak.
Kétértelmű és az írónő ironikus Európa-képére utal már maga cím is: a vén kontinensen ugyanis olyannyira közkedveltek az Európa névre hallgató éttermek és cukrászdák, hogy csaknem minden nagyobb városban akad belőlük egy-egy; márpedig a fagylaltozóhoz egy finom desszert képzete kapcsolódik, utalva a magas életszínvonalra, arra tudniillik, hogy megengedhetünk magunknak némi luxusfogyasztást. Elterjedt elképzelés ez az európai életről, pontosabban az életről az Európai Unióban, ahol állítólag kolbászból van a kerítés, és gyakorlatilag minden egyes embert a legkülönfélébb kiváltságok illetnek meg.

Személyes tapasztalatokat, megfigyeléseket, Instagram-trendeket, továbbá az irodalmi kánonból vett példákat elegyítve Maci találóan ábrázolja jelenkorunk társadalmának mechanizmusait. Aztán még alaposabban megvilágítja őket a Britney Spears dalaiból vett idézetek – alighanem a leggyakrabban felbukkanó I'm not a girl, not yet a woman illusztrálja a legszemléletesebben, hogy milyen hátassal van a patriarchátus egy fiatal nőre –, továbbá különféle online kommentárok, illetve Wikipedia-szócikkek példáján, amelyek különböző információkat közölnek a különféle nyelveken, nyilvánvalóvá téve az egyes országokban uralkodó ideológiák különbségeit. Merész és hajszálpontos, ám részben a tudatfolyamnak nevezett asszociatív elbeszéléstechnikán alapuló gondolatokból alkotja meg Maci jelenkori társadalmunk szemléletes képét.



Suhrkamp Verlag

Enis Maci
Eiscafé Europa
Suhrkamp Verlag, Berlin, 2018
ISBN: 978-3-518-12726-1
240 Seiten

Recenziók a német médiumokban:
Deutschlandfunk
Enis Maci: „Eiscafé Europa“ - Reflektierte Formen des Widerstandes (Archiv) (deutschlandfunk.de)
Perlentaucher
Enis Maci: Eiscafé Europa. Essays - Perlentaucher
Zeit Online
„Eiscafé Europa“: Das Internet als Bakterienkolonie | ZEIT ONLINE