© Christoph Menke
Jelen könyv az „Analytischer Deutscher Idealismus” („Analitikus német idealizmus”) című sorozat ötödik kötete, amely James Conant és Andrea Kern szerkesztésében jelenik meg. Azt hihetnénk tehát, hogy a kötetben olvasható tanulmányok az analitikus filozófián belül a múlt század végén kibontakozott Hegel-reneszánszra reflektálnak, de valójában nem így áll a helyzet: alig találhatók a könyvben utalások az említett szerzőkre (Terry Pinkard és Robert B. Pippin neve merül csak fel az adott körből). Tematikus szempontból tekintve a kötet a felszabadítás (Befreiung) hegeli fogalmát igyekszik óvatos alapossággal rekonstruálni. Az Enciklopédiában Hegel azt írja (382. §): „Az igazi szabadság tehát nem olyasmi, ami közvetlenül a szellemben van, hanem olyasmi, amit tevékenysége által kell létrehoznia.” (Szemere Samu fordítása) A felszabadítás elmélete ilyenformán tehát a szabadság elmélete. Christoph Menke könyvének alaptézise úgy szól, hogy a szabadság elmélete kizárólag a felszabadítás koncepciójaként dolgozható ki. „Mivel a szabadság léte keletkezésének folyamatában áll, az önmaga általi keletkezésben, az ön-létrehozás folyamatában, amely a szabadsághiányból veszi kezdetét, és ez utóbbival szemben bontakozik ki.” Az említett koncepció kifejtése során Menke szuverén és bravúros módon alkalmazza Hegel dialektikus módszerét, miközben egyre újabb és újabb fogalmakat – pl. a „második természet”-ét és a „műveltség”-ét – von be az elemzésbe.
A könyv elméleti hátterét kétségkívül a Frankfurti Iskola hagyománya szolgáltatja (Menke maga is a Frankfurti Egyetem professzora 2009 óta). Már maga az alcím is Adornóra utal, aki Drei Studien zu Hegel (Három Hegel-tanulmány) címmel adott közre egy karcsú kötetet a ’60-as évek első felében. Az argumentáció egyik döntő fontosságú helyén pedig Menke egy olyan, a szabadság és a szabadsághiány szoros összetartozását illető tézist idéz, amely Adorno egyik 1965-ben tartott egyetemi előadásából származik. Az Adorno által a ’60-as évek közepén képviselt programhoz kapcsolódva Menke nyilvánvalóan arra törekszik, hogy tisztázza bizonyos filozófiai terminusok jelentését, és az említett terminusok között elsődleges jelentőséget tulajdonít a szabadság (és a felszabadítás) fogalmának. A felszabadítás átformálja a társadalmat, de mivel az állandó ismétlődés szférájában mozog, nem lehetséges létrehozni „a szabadság birodalmát”. Következésképpen pedig nem lett volna szabad önálló társadalomelméleti (szociologizáló) koncepciók kidolgozására vállalkozni, ahogyan azt Jürgen Habermas és Axel Honneth tették. Menke koncepciója egyúttal látens polémiát folytat Honneth egyik előadásával, amely 2015-ben a budapesti Goethe Intézetben is elhangzott („Drei, nicht zwei Begriffe der Freiheit” [„A szabadság nem kettő, hanem három fogalma”]), és amelyben Honneth a „kommunikatív szabadság” fogalmának bevezetését javasolta. Menke megítélése szerint viszont ez zsákutca.
Suhrkamp Verlag