DEFA-filmörökség
„Ezek megengedtek ilyesmit?”
Az NDK állami filmgyárának, a DEFÁ-nak a filmjein rajta maradt a bélyeg, hogy áthatja őket a propaganda. Ez azonban csak az igazság egyik része. A DEFA stúdióiban készült játék-, rajz-, mese- és dokumentumfilmek között a művészi filmörökség fontos darabjait is fellelhetjük. A DEFA Alapítvány ezeket a filmeket szeretné digitalizálva könnyebben hozzáférhetővé tenni.
Kereken 700 játékfilmet (ebből 150 volt a gyerekfilm), 750 rajzfilmet, valamint 2250 dokumentum- és rövidfilmet forgattak közel ötven év alatt az NDK állami filmgyártó vállalata, a DEFA (Deutsche Film AG) műtermeiben. A vállalat mesefilmjein generációk nőttek fel. De készültek irodalmi adaptációk, antifasiszta filmek és átpolitizált indiánfilmek is. A filmállomány őre a DEFA Alapítvány. Az alapítvány vezetőjével, Stefanie Eckerttel beszélgettünk a filmörökség jelentőségéről és az új forgalmazási lehetőségekről.
Stefanie Eckert médiakutató 2001 óta dolgozik a DEFA Alapítványnál, 2020 júliusa óta annak vezetője | Fotó: © DEFA-Stiftung/Xavier Bonnin
Eckert asszony, mire jó az újraegyesítés után 30 évvel egy olyan alapítvány, amely csak NDK-filmekkel foglalkozik?
Ennek történelmi okai vannak: az NDK megszűnése után kellett egy olyan intézmény, amelyre rá lehetett ruházni a DEFA filmjeinek jogait. Már 1990 tavaszán számos DEFA-filmkészítő követelte egy alapítvány létrehozását, hogy megmaradjanak az alkotásaik, és ne hordják szét a filmeket a magán filmjogkereskedők. 1998-as megalapítása óta a DEFA Alapítvány rendelkezik minden DEFA-film jogaival – ez 13 500 művet jelent öt évtizedből, köztük a saját gyártású filmek mellett sok németre szinkronizált külföldi filmet és egyéb anyagokat. A DEFA Alapítványnál vannak tehát a jogok, maga a filmanyag azonban a Szövetségi Archívumba került megőrzésre.
Speciális közönsége van a keletnémet filmeknek?
Sokan vannak, akik DEFA-filmeken nőttek fel. Ők írnak nekünk, és bizonyos filmeket vagy sztárokat szeretnének látni a tévében. Jelenleg még több tízezer DVD-t adnak el évente, főleg ifjúsági és mesefilmeket, nagyrészt Kelet-Németországban. Aztán vannak olyan filmek, amelyek össznémet, sőt nemzetközi vonatkozásban is működnek. Frank Beyer Hazudós Jakab című filmje egy közismert példa. Az Egyesült Államok is fontos célcsoport. Ott található a DEFA Film Library, amely szorosan együttműködik a Goethe Intézettel, és a DEFA-filmeket terjeszti Amerikában tudományos célokra.
Mi a helyzet a fiatalokkal Németországban?
Az újraegyesülés után született generáció már nem néz tévét, és DVD-t sem vásárol. Ezért az egyik legfontosabb feladatunk az, hogy bekerüljünk az online-piacra, vagyis minél több streamingszolgáltatásban jelen legyünk. You Tube-on már működik a „DEFA-Filmwelt” nevű hivatalos csatornánk, amelyet forgalmazó partnerünk, az ICESTORM üzemeltet.
Érdeklődnek egyáltalán a fiatalok a DEFA-filmek iránt?
Ehhez természetesen előbb hírverést kell csinálni a filmeknek. Ez egyrészt a közösségi oldalakon történhet meg. Egy másik, számomra fontos tennivaló az, hogy a DEFA-filmeket jobban integráljuk az egyetemi oktatásba. Számos különböző tudományágban lehet hasznosítani a filmeket, ha elemezni akarjuk az NDK életének bizonyos aspektusait, például a filmesztétikát vagy a divatot. Azonkívül lehet vizsgálni a DEFA-filmeket az európai filmtörténet részeként is. Ugyanis a keletnémet filmesek, akárcsak a nyugatnémetek, mindig összemérték magukat a nyugat- és kelet-európai szomszédaikkal. Az olyan filmművészeti mozgalmak, mint a lengyel újhullám vagy a francia nouvelle vogue a kelet- és nyugatnémet rendezők munkájára is hatást gyakoroltak.
Ahhoz, hogy bekerüljenek az online-piacra, digitalizálni kell a filmeket. Hogyan lehet eldönteni ilyen sok film esetében, hogy milyen sorrendben történjen a dolog?
Próbálunk a digitalizálásnál egyensúlyt tartani, például a különböző műfajok között vagy a piaci kényszerek és a kurátori érdeklődés között. Ha valamelyik tévétől jön egy kérés, akkor persze rögtön digitalizáljuk a filmet, mivel tudjuk, hogy ezzel nézőket érhetünk el. A digitalizálás egyébként nagyon intenzív, aprólékos és ezért meglehetősen drága munka, amely filmenként több hétig, néha akár hónapokig is eltart. Azon igyekszünk, hogy a digitalizált film ugyanolyan minőségű legyen, mint a premierkópia. Ezt gondos színkorrektúrával és óvatos retusálással próbáljuk elérni, ha lehetséges, az adott film rendezőjével és operatőrével együttműködve.
Ön tapasztalt nyugatnémet előítéletességet az NDK-filmekkel szemben?
Nem, a munkánk során nem találkoztunk ilyesmivel.
Volker Schlöndorff 2008-ban a nyilvánosság előtt nagyon kritikusan nyilatkozott, többek között azt mondta: „A DEFA-filmek szörnyűek voltak.” Ezt később visszavonta. Ön akkor már a DEFA Alapítványnál volt, ott mit szóltak ehhez?
Nagy volt a megrökönyödés, és mindenkiben kellemetlen érzést hagyott hátra, főleg ha azt vesszük, hogy akkor már mennyi idő eltelt a rendszerváltás óta. Úgy vélem, a keletnémet identitás és a kisebbrendűségi érzés körüli viták nem utolsósorban az ilyen, talán csak meggondolatlan mondatokból erednek.
És az előítélet vagy tény, hogy az NDK-filmek propagandafilmek voltak?
Ilyen általánosságban előítélet. Ami tény: a DEFA az államapparátus része volt; úgynevezett „népi tulajdonban” levő üzem volt. A minisztériumban levő filmfőosztálynak minden filmet engedélyeznie kellett a bemutatása előtt. Ennyiben érthető, miért keletkeznek olyan előítéletek, hogy az összes DEFA-film propagandafilm vagy legalábbis politikailag egyoldalú film volt. De ez így nem állja meg a helyét. A DEFA csaknem öt évtizede alatt voltak olyan időszakok, amikor szigorúbbak voltak a korlátok, és voltak olyanok, amikor olyan filmek készültek, hogy a mai néző elcsodálkozik: Ezek megengedtek ilyesmit?
2020. október 3-án lesz a német újraegyesülés harmincadik évfordulója. Tudna ajánlani filmet erre az alkalomra?
Roland Steiner Unsere Kinder (Gyerekeink) című dokumentumfilmjét ajánlom. Ebben a rendező a nyolcvanas évek végének különböző ifjúsági mozgalmait mutatja be Kelet-Berlinben, a gruftiktól a neonácikig. A film sok mindent elmond azoknak az éveknek az NDK-járól, és talán arról is, ami azután történt a keletnémet tartományokban. Érdemes megnézni, egyike a keletnémet filmörökség sok értékes filmjének.
-
A Potsdam-Babelsbergben levő Babelsberg Filmstúdióban számos DEFA-filmet forgattak. Németország legrégebbi és legnagyobb filmstúdióját 1912-ben alapították, és még ma is működik. -
„Megszabadítani a német fejeket a fasizmustól” – az alapításakor ez volt a DEFA egyik legfontosabb feladata, ezért az antifasizmus az első DEFA-filmekben fontos téma volt. A Hazudós Jakabot, amely Jurek Becker A hazudós Jakob című regénye alapján készült, és amelynek főhőse a zsidó Jakob Heym, aki a náci uralom alatt egy lengyel gettóban él, Oscar-díjra is jelölték (a képen Henry Hübchen Mischa szerepében). -
Az 1954-es Ernst Thälmann – osztályának fia című film, amelyben Günther Simon játszotta a kommunista pártvezető szerepét, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a DEFA-filmeket propagandatermékeknek tartották. Ezt a filmet, akárcsak folytatását, az Ernst Thälmann – osztályának vezetője címűt az NDK kommunista pártja, a Szocialista Egységpárt (SED) megbízásából készítették. -
Voltak olyan filmek is, amelyek bizonyos politikai vagy ideológiai „eltévelyedések” miatt nem jutottak el a mozikba. Az 1965-ben készített Karla című filmet például, amelyben Jutta Hoffmann olyan tanárnőt alakít, aki kritikai gondolkodásra akarja nevelni a diákjait, a SED központi bizottsága betiltotta. A filmet 1990-ben lehetett először levetíteni a tévében. -
A DEFA számos gyerekfilmet is készített – köztük A kis boszorkányt Bruno J. Böttge, az egyik legismertebb német sziluettfilmes rendezésében. A gyerekfilmek minden figuráját és bábját a DEFA 1955-ben alapított drezdai trükkfilmstúdiójában készítették. -
Irodalmi adaptációk is szerepeltek a DEFA programján: Lilli Palmer és Martin Hellberg a Lotte Weimarban című filmben. A filmet, amely Thomas Mann azonos című regényét vitte vászonra, 1974–75-ben forgatták eredeti helyszíneken, Weimarban. -
A közelmúlt története: A Gyerekeink című DEFA-film a nyolcvanas évek Kelet-Berlinjének különböző ifjúsági mozgalmait dokumentálja. A filmben megszólal két neves író is, Christa Wolf és Stefan Heym. -
Ami nyugaton Winnetou volt, keleten Tokei-ihto: Gojko Mitic volt a főszereplője A Nagy Medve fiai című 1965-ös indiánfilmnek. -
Ezt a mesefilmet – amelyet a DEFA a cseh Barrandov filmstúdióval kooprodukcióban készített – még ma is ismeri minden tévénéző Németországban: Három mogyoró Hamupipőkének.
