gyors belépés:

ugrás a tartalomhoz (Alt 1)ugrás az almenühöz (Alt 3)ugrás a főmenühöz (Alt 2)

„Mi és a MI”
Szép, datafikált világ

Emilija Gagrčin, a „We and AI Living in a Datafied World” című tanulmány egyik szerzője
Emilija Gagrčin, a „We and AI Living in a Datafied World” című tanulmány egyik szerzője | Fotó (részlet): © Maria Gerasimova

A „Generation A = Algorithmus” projekt keretében a Goethe Intézet a Weizenbaum Intézettel együttműködve felmérést végzett, amely az európai fiatalok mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggályait és reményeit vizsgálta. Emilija Gagrčin, a tanulmány egyik szerzője a vele készült interjúban meglepő eredményekről beszél.

Gagrčin asszony, mi volt az Ön számára különösen meglepő ebben a tanulmányban?

Emilija Gagrčin: Ami igazán meglepett, az az, hogy sok fiatal mennyire lazán áll hozzá az automatizált döntéshozatali rendszerekhez. Az a tény, hogy sokaknak nem okoz gondot, hogy egy ilyen rendszertől kapják a különböző fitneszajánlatokat, talán nem meglepő és nem is túl problematikus. A válaszadók egyharmadának azonban az sem okozna gondot, ha automatizált döntés alapján indulna ellenük büntetőeljárás. Ezenkívül 58 százalékuk jól vagy közömbösen érezte magát a „prediktív rendészet” kapcsán, vagyis annak a ténynek a tudatában, hogy a nagy mennyiségű adatok elemzését a bűnüldözés során prediktív algoritmusok végzik annak érdekében, hogy potenciális bűncselekményeket tárjanak fel! Ezt viszont nagyon aggasztónak találom, és számomra ez azt jelzi, hogy a fiatalokat nem vagy nem eléggé foglalkoztatják az ilyen technológiai alkalmazások demokratikus és emberi jogi következményei.
 
A hírek felőli aktív tájékozódás is mintha kezdene kimenni a divatból. A megkérdezettek több mint fele véli úgy, hogy a közösségi média felületein elegendő információhoz jut. Nem veszélyes ez a hozzáállás?

Emilija Gagrčin: Valóban sokan látunk politikai tartalmakat és híreket online a közösségi média hírcsatornáin anélkül, hogy rákerestünk volna ezekre. Ez azonban azt a benyomást keltheti az emberekben, hogy már nem kell aktívan keresniük a híreket. Ez nem azt jelenti, hogy az embereket nem érdeklik a hírek, egyszerűen arról a hamis érzésről van szó, hogy az ember jól értesült lehet anélkül is, hogy aktívan tájékozódna. Véleményem szerint az a tény, hogy ez a hozzáállás kialakul, kezdetben tudatalatti, ám a jelenség problémákat is felvet. Az egyik probléma abban rejlik, ahogyan az algoritmusok összeállítják ezeket a tartalmat, mivel ez a korábbi felhasználói viselkedés, valamint a hozzárendelt felhasználói jellemzők alapján történik. Ez azonban azt jelenti, hogy nem minden felhasználó egyformán „vonzó” a hírek számára. Hogy egészen pontos legyek: azoknak az embereknek, akik ritkán kattintanak hírekre, és csak ritkán reagálnak ezekre, illetve veszik fel a kapcsolatot a híreket megosztó felhasználókkal, csak ritkábban ugranak fel hírek ezeken a platformokon. Ebben az esetben elmondható, hogy a hírek nem feltétlenül találják meg az embert. Ezért rendkívül fontos, hogy az aktív hírfogyasztás szokását továbbra is ápoljuk, azaz valóban integráljuk a mindennapi élet rutinjába.
 
Milyen következtetéseket vonna le ebből a tanulmányból?

Emilija Gagrčin: Általánosságban azt gondolom, hogy az algoritmusos rendszerek működésének és hatásainak, ill. következményeinek megértése technológiai kultúrává kellene, hogy váljék. E tekintetben a jelentés eredményei számomra annak a szükségességére mutatnak rá, hogy megfelelő eszközöket biztosítsunk ahhoz, hogy a fiatalok egyéni és társadalmi szinten is felmérhessék a mesterséges intelligencia lehetőségeit és kockázatait, valamint hogy segítsük őket abban, hogy eligazodjanak datafikált világunkban, és képesek legyenek magabiztosan döntéseket hozni. Ez fontos a jogaik gyakorlása szempontjából is, például a munkahelyen vagy az iskolában. Az olyan elismert intézmények, mint a Goethe Intézet is, szintén kulcsszerepet játszanak a készségek és ismeretek közvetítésében. Mivel oktatási intézményként már nagy tapasztalatra tettek szert, tudják egyfelől azt, hogy hogyan lehet száraz és érdektelennek tartott tartalmakat a fiatalok igényeinek megfelelő módon feldolgozni, és hogy hogyan lehet ezeket aztán hozzájuk eljuttatni. Másrészt közvetítő szerepet töltenek be a politika, az üzleti élet, a kultúra, a tudomány és a civil társadalom különböző szereplői között. Ezáltal nagyon fontos hálózatok alakulnak ki, amelyek lehetővé teszik szakmai és területspecifikus korlátokon átlendülve a párbeszédet és a kölcsönös megértést-értekezést ezek között a szereplők között. Ez is nagyon fontos, mert nemcsak a fiataloknak van szükségük arra, hogy fejlesszék ezeket a készségeiket, hanem általában véve az egész társadalomnak.