gyors belépés:

ugrás a tartalomhoz (Alt 1)ugrás az almenühöz (Alt 3)ugrás a főmenühöz (Alt 2)

Weiss János
Digitalizáció és demokrácia

Digitalizáció és demokrácia
Grafika: Elekes Réka © Goethe-Institut Budapest

A digitalizáció folyamata korunk meghatározó technológiai fejlődése. Megítélése azonban nem olyan egyszerű. Ebben a rövid áttekintésben a demokrácia perspektívájából szeretnék néhány megjegyzést tenni.

Kezdetben – nagyjából a századfordulóig – eufórikus hangulat uralkodott, ugyanis úgy tűnt, a digitalizáció alátámasztja a haladásban való hitet. Ez a hit az utóbbi években egyre inkább megrendült. A digitalizáció a kommunikáció olyan új formáját teremtette meg, amelytől sokan azt várták, hogy új élettel tölti meg a demokráciát. A virtuális tér kétségtelenül új lehetőségeket kínált a demokratikus folyamatok reformjára annak érdekében, hogy a társadalom tagjai meg tudják vitatni egymással a problémáikat. Remélni lehetett, hogy minden fontos kérdésben olyan véleményformálási folyamatok indulnak el, amelyeket egyfajta népszavazásnak lehet tekinteni.

Ezek a várakozások nem teljesültek; a haladásba vetett naiv hit nem igazolódott. Van ugyanis a digitalizációnak egy árnyoldala, amelyet a „felügyelet” fogalmával ragadhatunk meg; Michael Foucault már 1975-ben írt erről egy fontos könyvet Surveiller et punir címmel (bár a digitalizáció témája akkor még nem került ennyire előtérbe). Ez azt jelenti, hogy mindinkább egyszerűbbé válik életünk legkülönbözőbb területeinek a „felügyelete”. Gyűjtik, feldolgozzák és tömegesen áruba bocsátják személyes adatainkat. A felügyelet legalább két szempontból veszélyes a demokráciára. (1) A demokráciában elvileg mindenki egyenlő; és igaz, hogy ez a követelmény soha nem teljesülhet egészen, de a felügyelet a meglevő egyenlőtlenségek mellé újakat hoz létre. Az a személy, akit felügyelnek (vagy akit intenzívebben felügyelnek), kiszolgáltatottá válik, és egy társadalmi kontextusban jelentősen meggyengül. (2) Egy demokráciában a nép a hatalom birtokosa. Ezt a hatalmat a nép a modern társadalmakban képviselet révén gyakorolja. A nép szerepe azonban meggyengül, ha növekszik a vállalatok és a felügyeleti intézmények hatalma. – Mindebből még nem következik, hogy a felügyelet alapvetően lehetetlenné teszi a demokráciát, de annyit máris elmondhatunk, hogy a demokrácia további nehézségekkel kénytelen szembenézni. Mondhatnánk, hogy egy „erős” demokrácia ellenáll a digitalizált felügyeletnek. Ez azonban, úgy tűnik, nem olyan egyszerű; hogyan lehetne felügyelni a felügyeletet? A kérdés megtévesztő: nem egy újabb felügyeletről lenne szó, hanem a felügyelet kontrolljáról. De van-e értelme a megkülönböztetésnek?

A digitalizációval együtt járó veszélyek ellen csak egy magasan fejlett nyilvánosság képes védekezni. Csakhogy kiderült, hogy a digitalizáció a nyilvánosság terét is eltorzíthatja. Ebben a térben az azonos álláspontot valló emberekkel kerülünk össze; csökken az esély a különböző vélemények ütköztetésére, stb. Mégis azt gondolom, hogy csak egy biztonságosan strukturált nyilvánosság nyújt védelmet. (Bár vannak olyan szerzők [például Sarah Spiekermann], akik azt állítják, hogy a veszélyek ellen csak egy erős értékrendszer védhet meg minket.) A nyilvánosság alapja egy magasan fejlett civil társadalom, de Kelet-Közép Európa országaiban ilyen civil társadalom nem fejlődött ki. Ezeknek az országoknak egyikében-másikában három vagy négy évtizeddel a rendszerváltás után hasznosnak bizonyulhat a digitalizáció, amikor részben újra diktatorikus módszereket vezetnek be. Akár azt is mondhatnánk, hogy a digitális felügyelet felerősíti a diktatorikus tendenciákat. Ezt az állapotot lehet, de nem kell véglegesnek tekinteni; ugyanis a digitális technika újfajta társadalmi szerveződésformákat is lehetővé tesz, amelyek szintén a sokféleség talaján jönnek létre. A digitalizáció hatásai azonban eddig csak töredékes formában érvényesültek. Az elmúlt két évtized tapasztalatai alapján elmondhatjuk: az új digitális kommunikáció fontos szerepet játszhat a demokratikus mozgalmak keletkezésében. A digitalizáció ugyanis lehetővé teszi a demokratikus mozgósítást intézményi kereteken kívül is. Ez némi reményre ad okot.

Felhasznált irodalom:

  1. Andreas Reckwitz, Das Ende der Illusionen. Politik, Ökonomie und Kultur in der Spätmoderne, Suhrkamp Verlag 2019.
  2. Petra Grimm, Tobias O. Keber und Oliver Zöllner (Hg.), Digitale Ethik. Leben in vernetzten Welten, Reclam Verlag 2020.
  3. Csepeli György: Ember 2.0. A mesteréges intelligencia gazdasági és társadalmi hatásai, Kossuth Könyvkiadó 2020.
  4. Sarah Spiekermann: Digitale Ethik. Ein Wertesystem für das 21. Jahrhundert, Droemer Verlag 2019.
  5. Detlef Horster (Hg.): Angewandte Ethik, Reclam Verlag 2013.