Fenyő Dániel
Digitális technológia a magyar irodalomban

A huszadik század második felének expanzív művészete felhasználta korának tudományos és technikai felfedezéseit. Közülük csupán egy a mesterséges intelligencia, mely azonban a digitális technológiával együtt jelentősen alakította az olvasási és írási szokásokat, ezzel együtt pedig hatással volt (és van) az irodalomra. E rövid írás figyelmen kívül hagyja az egyébként népszerű sci-fi könyveket. Olyan magyar nyelvű szépirodalmi alkotásokról szól inkább, amelyekre valamilyen formában hatottak a különböző digitális technológiák, a számítógép, informatikai programok megjelenése, valamint az emberi cselekvést utánzó vagy írni képes mesterséges intelligencia.

A szöveggenerálás kezdetei

Az algoritmusok alapján szöveget generáló programok előzményének a kombinatorikus, ún. aleatorikus költemények tekinthetők, melyekben a szavak vagy sorok bizonyos szabályok mentén, akár véletlenszerűen felcserélhetők egymással. Ilyen alkotásokat találunk szép számmal a magyar irodalomban, különösen avantgárd és neoavantgárd szerzőknél. Az 1956-os forradalom után Nyugat-Európába emigrált fiatalok (Papp Tibor, Nagy Pál és Bujdosó Alpár) alapították meg a Párizsban és Bécsben szerkesztett Magyar Műhely folyóiratot, amely a korabeli avantgárd törekvéseknek adott otthont. A nyugati kortárs művészettel való megismerkedésüknek köszönhetően a lap számos olyan szöveget közölt, amelyek a számítógépes irodalom lehetőségeit kutatták.

A hatvanas-hetvenes években két franciaországi művészeti csoportosulás, az Oulipo és az Alamo számítógép által generált szövegeket hoztak létre. Néhány évvel később, az 1979-es Hadersdorfban rendezett Magyar Műhely-találkozón az 1968-ban Bécsbe emigrált Tubák Csaba tartott előadást Szöveggenerálás: Elektronikus játék és segédeszköz íróembereknek címmel, amelyben számítógépes szöveggenerátorát mutatta be, amely még nem volt képes jelentését tekintve koherens szöveget létrehozni, a generált mondatok azonban szintaktikailag helyesek voltak. [1] Az előadás mottójául Tristan Tzara Egy dadaista vers elkészítéséhez című írásának részletét választotta. A dadaistákhoz hasonlóan Tubák Csaba – ahogy egyébként a szöveggenerálást művelők mindegyikének – célja a szerző és intenciójának felfüggesztése, a véletlenre hagyatkozás volt.

Disztichon Alfa, az író gép

A szövegszerkesztő és tördelő programok átalakították az íráshoz, illetve magához a szöveghez való viszonyt: az írás a betűk szintjén vált könnyen, olykor a felismerhetetlenségig módosíthatóvá – így mutatva rá a szövegre mint alapanyagra. Papp Tibor 1985-ben keresztezte a vizuális- és a generált költészetet, így hozta létre – állítása szerint – a világon legelső „számítógépen generált dinamikus képverset” [2] Lés très riches heures de l’ordinateur, no 1 címmel, amely a Georges Pompidou Központban volt kiállítva. Ugyanebben az évben megjelent a magyar nyelvű Vendégszövegek számítógépen, 1 dinamikus képverse is.A számítógépes irodalom egyik csúcsteljesítménye a szerző 1994-ben megjelent, Macintosh -on futtatható Disztichon Alfa elnevezésű programja. Az irodalmiasság kritériumaként Papp a nyelvtani helyesség mellett a szóelemek poétikusságát és a kötött versformát jelölte meg. A Disztichon Alfa nem már meglévő irodalmi szövegegységeket kombinál. A program alapját 24, szavakkal kitöltetlen disztichon-szerkezet adja, amelyek közül a program algoritmusa véletlenszerűen kiválaszt egyet, majd az üres helyeket a disztichon-változatokhoz szükséges nyelvtani szabályoknak megfelelően kitölti a program szószedetében tárolt elemekkel. Így körülbelül tizenhatbillió disztichont képes generálni.

A Disztichon Alfa működésével megkérdőjelezi a szerző–mű–olvasó tagolást. Nem egyértelmű, hogy mi tekinthető a műalkotásnak: a program által generált, nem nyomtatható, rövid ideig olvasható versek, vagy pedig maga a program. Módosul a szerzői funkció is, hiszen az sokkal inkább – ahogy Papp Tibor is utal rá – alkotóként nevezhető meg, aki elsősorban a program létrehozásáért felel. Az alkotó bárki máshoz hasonlóan egy kis, véletlenszerűen kiválasztott mennyiségével találkozik generált verseknek, miközben az olvasó aktivitására szükség van ahhoz, hogy a generált szövegek megjelenjenek a képernyőn.

A világhálón kiterült szöveg

A world wide web előfutáraként is számontartott Memex (Vannevar Bush, 1945) és Xanadu (Ted Nelson, 1965) projektek olyan gépet gondoltak el, amely az emberi agy mintájára hálózatszerűen különböző információkat képes tárolni és összekötni, illetve az információk felhasználói között dinamikus kommunikációs viszonyt hoz létre. Ted Nelson volt az, aki megalkotta a hipertext fogalmát. [3] A hipertext leginkább olyan szöveget jelent, amely gépen olvasható. Interaktív, a lineáris olvasás helyett a befogadónak egyéb kapcsolódási lehetőségeket nyújt, amelyek az adott szövegegységből átvezetnek egy újabba. E gondolat nyomán születtek olyan hipertext alkotások, amelyek kihasználják koruk informatikai lehetőségeit. Magyarországon Farkas Péter 1997 és 2004 között íródott Gólem című regényesszéje ilyen. A szerző nyitott szöveghálót hozott létre. Olvasáskor a befogadó tájékozódását ugyan segíti a weblap bal oldalán található Síkháló, ám a linkeken keresztül bárhol be lehet lépni a szövegbe. Farkas Péter művét technikai szempontból tehát az irodalom mediális kiterjesztése és bővítése jellemzi, ahogy későbbi Nehéz esők (Magvető, 2013) regényét is, amelyet festményekhez, videókhoz és zenékhez vezető QR-kódokkal látott el, így e könyv esetében olvasás helyett inkább médiumközi befogadásról beszélhetünk.

A Gólem a hagyományos befogadási szokások felől nézve épp technikai újszerűsége, (szó szerint is) nehezen olvashatósága miatt idegenítheti el olvasóikat. Az irodalom olvasása mintha megkövetelné a könyv formátumát. Ezért nem váltotta le az e-book a nyomtatott kiadványokat, és talán ezért is jelent meg Törlesztés (Magvető, 2004) címmel a Gólem könyvváltozata. Az olvasói szokásokhoz jobban igazodva a kétezres évektől kezdve inkább olyan szövegek kerültek előtérbe, amelyeknek az informatikai vívmányok nem közvetítő közeget biztosítanak, hanem az alkotások beszédmódját határozzák meg.

Digitalizáció – nyomtatva

Az utóbbi két évtizedben a sci-fi és cyberpunk kultúra nyomán jelentek meg olyan írások, amelyek beszélője a gépi világba való belevetettség pozíciójából szólal meg. A számítógép által létrehozott virtuális valóság tapasztalatát rögzíti Jake Smiles álnevű szerző 1 link (Magvető, 2001) című posztmodern regénye, amely 2000-ben az Origó és a Magvető Kiadó online-regény pályázatának nyertese volt. A Jake Smiles álnevű író regényében egy vele azonos nevű főszereplőt hozott létre, aki kapocsként működik a virtuális és a fizikai valóság között. A főhős e két világot együttesen érzékeli. A számítógépen előállított jelenségeket a főhős közvetlenül tapasztalja, a perifériák (egér, billentyűzet, monitor stb.) közvetítő jellege megszűnik. A virtuálisan zajló eseményeket ráadásul a valóságnál még ingergazdagabbnak éli meg. Ezzel párhuzamosan a virtuális világ behatol a valóságba. Annak leíráshoz a beszélő a számítógépes programok, videojátékok nyelvi-képi világát használja fel: „Az osztott pályás autóúton minden egyes kanyar olyan, mint az NFS-ben a skót (kelta?) pályán a sodrós balos”. (84.) Megjelenik az internet új szövegtípusa, az élőbeszédszerű, rövidítő, ékezet nélküli, elütéseket tartalmazó chat. Emellett a számítógép valódi nyelve is feltűnik – a regény egyes pontjain betűk helyett a kettes számrendszer őket jelző kódjai olvashatók. A fizikai valóság történéseiben a számítógép és az internetes világra jellemző képi-nyelvi elemek jelennek meg. Az 1 link egy kiüresedett világ díszletei között mutatja be, hogy a számítógép által létrehozott világok miként sokszorosítják a felhasználó identitását, valamint hogyan módosítják a környezet észlelését és a gondolkodást.

Mivel a technika és az MI életünk egészét átszövi, általánossá vált, hogy valamilyen módon a technikai, digitális környezet megjelenik az irodalmi megszólalásokban. [4] Egyes alkotások a nyelv mediatizáltságára kérdeznek rá, vagyis hogy a közvetítő közeg miként befolyásolja az üzenetet. Ez jelenik meg találóan Simon Márton Rókák esküvője (Jelenkor, 2018) kötetének Láz című versében. A szöveg ráirányítja a figyelmet saját lehetséges keletkezésének körülményére. A gépelési hibát javító program, amely elfedi a szándékolt mondanivalót, annak nyomán új kifejezést hoz létre, ami művészi értékkel töltődik: „Úgy érzem magam, mint egy oda / nem illő szó egy / értelmetlen mondat / végén, amit az autocorrect / szúrt seb kezelése.” Az utóbbi időszak egyik legkülönösebb darabja Kerber Balázs Conquest, Stratégiai verspróza (Jelenkor, 2019) című kötete, amelyben a Civilization-szerű világépítő stratégiai játékokhoz hasonló szimuláció jön létre. A kötet világában különböző avatárok tevékenykednek, céljuk a civilizáció fejlesztése és Genghis Khan elleni megvédése. A kötetre az egyidejű egyidejűtlenség jellemző: egyszerre él Caesar, Napóleon és Einstein. „Közben a mongol tankok / elfoglalják Sao Paulót és Tenochtitlant.” Ezek a történelmi alakok és épületek ugyanakkor csak bizonyos tulajdonságaikban azonosak, egyébként elnagyolt másolatai az eredetieknek. A szöveg nyelvezete folytonosan utal a történet gépiségére. „Nincs nap a nap alatt”, csupán áramkörök és algoritmusok. A karakterek a szöveg valódi cselekvői, akik nemcsak egymással állnak interakcióban, hanem képesek a mesterséges természeti környezetük alakítására is. Ezért a Conquest nyelvezete egyfajta gépi teremtő nyelv, amely a történéseket, világában bekövetkező változásokat nemcsak leírja, de ezzel együtt meg is teremti.

Végszó

Az MI és a gépi kultúra sokféle módon jelenhet meg az irodalomban. Egyes alkotások létfeltételét és elsődleges közegét jelenti, amelyek – köztük a Disztichon Alfa és a Gólem is — radikálisan új formáit kutatják az irodalomnak. Más alkotásokba szinte észrevétlenül, a minket körülvevő technikai környezet nyomán kerül be a digitalizáció. Megint más művek (például az 1 link és a Conquest) pedig beszédmódjukban hordozzák a digitális technika lenyomatát. Mindenesetre az új művészi formákat és művészi beszédmódokat létrehozó informatika a befogadás és a világ észlelésének új módjait is megköveteli.


Hivatkozások

[1] Az előadás írott változatát lásd: Tubák Csaba, „Szöveggenerálás: Elektronikus játék és segédeszköz íróembereknek”, Magyar Műhely, 1981. 62–63. szám, 57–61 o.
[2] Papp Tibor, Disztichon Alfa, Magyar Műhely, Párizs–Bécs–Budapest, 1994., 19. o. Online elérhetősége: http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/megcsapottak/papp-tibor-disztichon-alfa.html Letöltés: 2020. 10. 20.
[3] Józsa Péter, Irodalom a digitális közegben v.1.0, http://mek.niif.hu/02300/02313/html/szakd12.htm, Letöltés: 2020. 10. 20.
[4] Vö. Bedecs László, „»Bélyeg helyett kukac van«: Költészet a digitális korszakban”, Palócföld 2008/2., 33–38.