Jedermann Jazz-kávézó
Fenntarthatóság, társadalmi szerep- és felelősségvállalás egy kávézó életében
A cikkben igyekszem főleg a saját tapasztalataim alapján választ keresni arra, hogy egyre nehezedő körülmények között miképp lehetséges gazdaságilag stabilan működtetni egy kulturális- és vendéglátóipari vállalkozást, és mindez hogyan függ össze a napjainkban egyre égetőbb fenntarthatóság kérdésével. Fontos megjegyezni, hogy valószínűleg nincsen minden kihívásra egyaránt gyógyító recept, minden helyzetet számos más körülmény és lehetőség befolyásol, az alábbiakban a Jedermann kávézó szemüvegén keresztül igyekszem vizsgálni az elmúlt néhány évben kialakult nehézségeket és az arra született válaszainkat.
A vendéglátás és a számos esetben hozzákapcsolódó kulturális helyszínek életében is komoly kihívást jelentettek és jelentenek folyamatosan az utóbbi évek aktuális nehézségei. Ilyen közismert, és a médiában is gyakran emlegetett tényezők a 2019-ben bekövetkezett Covid-járvány, a jelenleg is zajló orosz-ukrán háború, a rezsiköltségek elszabadulása és a mindezek következtében is kialakuló infláció, nehezedő gazdasági helyzet, a tapasztalható elszegényedés.
A szűkülő anyagi lehetőségeikre az átlagemberek érthető módon takarékoskodással igyekeznek választ adni. Ilyen helyzetekben ésszerű és érthető megoldás, ha az emberek a költéseiket a luxus- illetve kényelmi kiadások lefaragásával igyekeznek elsősorban csökkenteni.
Ez a helyzet érzékenyen és kiemelten érinti – egy sor további mellett - a turisztikai, a vendéglátóipari és a kulturális területeket is. Ezt az állapotot kénytelen-kelletlen el kell fogadni és a lehetőségekhez mérten alkalmazkodni hozzá, hiszen ellenkező esetben elkerülhetetlen a lejtmenet.
Aki homokba dugja a fejét és ragaszkodik az addig bevált struktúrákhoz, illetve nem képes a fentebb említett kihívásokra időben kreatívan reagálni, azokra megfelelő megoldásokat keresni, az gyorsan egy negatív spirálban találhatja magát és azzal együtt a kedvezőbb gazdasági környezetben még jól működő vállalkozását, hiszen el kell fogadni, még ha fáj is a felismerés, hogy egy kisebb tortából (az elkölthető pénz mennyisége) csak kisebb szelet juthat a szektorban tevékenykedő vállalkozások számára.
Mindez nem hangzik túl rózsásan, mégis van egy örök bizakodásra okot adó fontos szempont, amellyel vitatkozni lehet, de jómagam rendíthetetlenül hiszek benne, miszerint szűkösebb helyzetekben, de akár a legkedvezőtlenebb időszakokban is az embereknek (nagy részének) mindig is igényük lesz vendéglátásra, kultúrára, mert ez akkor is életünk fontos része, ha néha úgy tekintünk rá, mint könnyedén elhagyható luxusra.
Az embereknek mindig is igényük lesz vendéglátásra, kultúrára, mert ez akkor is életünk fontos része, ha néha úgy tekintünk rá, mint könnyedén elhagyható luxusra.
Sőt, megkockáztatom, hogy nehéz körülmények között – igaz, egyre szűkülő piaci keretek között - talán még fontosabb is. A vendéglátás, az étterembe, kávézóba járás, vagy akár egy kocsmalátogatás elfeledteti a problémákat, vigaszt nyújt, élménnyel és örömmel ajándékozza meg az embert. Ugyanez igaz a kultúrára is, egy koncert, egy előadás kapcsán. Az igény nem vész el, legfeljebb ritkábban kerül kielégítésre.
Nehézségek és a fenntarthatóság a kultúrában – a Jedermannban
A Jedermann egy piacról élő, elsősorban vendéglátóipari vállalkozás, azonban nem a klasszikus értelemben vett mindenáron profitorientált üzlet. Már a 2010-es alapításakor kitűzött cél volt, hogy némileg hiánypótló módon otthont adjon a kultúrának is, elsősorban az élőzenei koncerteknek, s azon belül is a jazznek, mert ebben a műfajban sem az arra kíváncsi közönség, sem a benne alkotó művészek nem igazán elkényeztetettek... Büszkén állítható, hogy az eltelt évek során nemcsak, hogy életképesnek bizonyult ez a koncepció, de manapság már elképzelhetetlen – na jó, picit szerényebben, szegényebb... - lenne Budapest kulturális élete a Jedermann nélkül. A kávézó a magyarországi jazz, és elsősorban free jazz elismert otthonává vált.
A jazz egy örök, divatokon és trendeken felülemelkedő műfaj, s van egy olyan sajátossága is, hogy befogadáshoz, élvezetéhez a hallgató részvételére, együtt lélegzésére, átérzésére is szükség van. Éppen ezért, mert némi erőfeszítést kíván, nem fenyegeti a divat elpusztító veszélye, cserében ragaszkodó és összetartó közösséget teremt mind a hallgatók, mind a művelők körében.
Válságos időszakokban ennek óriási jelentősége, mi több, életben tartó ereje van. És ezt meg is tapasztalhattuk.
A jazz-zenészek – noha vannak kivételek – nem arról híresek, hogy dúskálnának az anyagi jólétben, ez egy nehéz műfaj ebből a szempontból is. Valószínűleg a mindennapi megélhetési körülmények is befolyásolták és a mai napig is befolyásolják a műfaj fejlődését, az állandó kísérletezést, vagy akár az egymásrautaltságot, a kölcsönös segítségeket.
Ilyen például a hangszer vagy eszközkérdés: általános gyakorlat az újrahasznosítás, a már kiöregedett tárgyak nem végzik kukában, vagy lomtalanításon, mindnek lesz új, boldog gazdája. Jó példa erre a Jedermann dobfelszerelése, amely már itteni pályafutását is használt cikként kezdte, persze nem az egész, csak az alap. Aztán jött hozzá egy jobb pedál, egy kevésbé elhasznált állvány, egy dobszék – mind, mind zenészek ajándékaként. Persze az állandó koncertek okozta igénybevételtől idővel ezek a hangszerek is vesztenek használhatóságukból, de még ekkor is kezdődik számukra egy újabb életszakasz, mondjuk egy-egy hátrányosabb helyzetű tehetséges zenész tanulónak kincset jelent egy dobszék, még ha rozoga is, még ha billeg is, mert még mindig jobb, mint egy sámli.
A hangszerpiacon, jazzben különösképpen tapasztalható újrahasznosítás, körforgás további mélyebb boncolgatástól ezúttal eltekintenék, mindenesetre tetten érhető - és nem csak a jazzben - az a jelenség, hogy a szegénység, a korlátozott lehetőségek serkentőleg hathatnak a kreativitásra, a dróttal, szigszalaggal való javításra, hiszen az elhivatottság nem engedi meg a feladást. A jazz-zenészek pedig elhivatottak – amúgy miért is csinálnák? Az elhivatottság, a jó értelemben vett alázat szövetségeket, szolidaritást teremt, hiszen tudjuk, hogy egy csónakban evezünk.
Szemléletes példa erre a Covid miatti több hónapos kényszerbezárások alatti összetartás.
A Jedermannt különösen veszélyesen érintette ez az időszak, anyagi tartalékok, valós állami segítség nélkül a szomorú forgatókönyv, a tönkremenés fenyegetett bennünket, ami sok más vállalkozással megesett.
Ezt, főleg, hogy tisztában voltunk a Jedermann „otthont” jelentő szerepével, nem engedhettük meg. És ekkor megtörtént, aminek meg kellett történnie, a zenészek, sokan mások is a kultúra egyéb területeiről, és a közönség összefogott. Mindenki a maga módján beletett annyit a közösbe amennyit megengedhetett magának - és Jedermann megmenekült.
Volt, aki a könyvét, a lemezét, vagy a cimbalomverőjét bocsátotta licitre, melyet a közönség jó áron megvásárolt, eképpen is a fennmaradásunkat segítve. De felejthetetlen emlék székeink "örökbefogadása" is, hiszen pár héten belül az összes székünk szimbolikusan gazdára talált.
A közösség, és annak aktív hozzájárulása mentette meg a Jedermannt és munkatársait a mának. Biztosan állítható, hogy ez fajta önzetlen összefogás nem jött volna létre, ha a Jedermann kávézó tevékenysége nem lett volna és nem lenne hiteles, őszinte. Mert a közvélekedéssel ellentétben a vendéglátás nem csak a könnyű haszonszerzésről szól, sokan, és az utóbbi években egyre többen alkotni, értéket teremteni is kívánnak vele.
Egyrészt a fentebb taglalt gazdasági nehézségek okán jelentkező kreatív megoldáskeresés jól kivehetően tetten érhető a vendéglátás mindennapjaiban is.
Másrészt az egyre inkább fenyegető ismert környezeti körülmények is erősitik az elvárást, hogy mindenki a maga területén lehetőség szerint tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy ha kis mértékben is, de csökkentse legalább a saját területén a környezeti ártalmakat. Mi több, ez egyre több tudatos vendég számára is mindinkább fontos szempont.
A két motiváció általában jól összefésülhető, de sajnos nem mindig. Ahogyan korábban is utaltam rá, a szűkösebb anyagi lehetőségek bár ösztönzik a takarékosságot és ezzel a kreativitást, de gyakorta szembesül a vendéglátó vállalkozó azzal, hogy a felelősségteljes, környezettudatos működés magasabb kiadásokkal jár. A kiadásokat pedig fedezni kell és különösen nehezebb gazdasági környezetben nem feltétlenül lehetséges mindezt áremelésekkel ellensúlyozni.
Éppen ezért, a Jedermann működése a minél eredményesebb fenntarthatóság irányába mutat, de lassabban lépegetünk előre, mint szeretnénk.
Számunkra a legfontosabb szempont közösségünk megtartása, ehhez hozzátartozik az is, hogy árszínvonalunk ne emelkedjék drasztikusan még akkor sem, ha a költség-kiadás oldal ezt indokolná. A vágtató infláció alatt is inkább úgy igyekeztünk és igyekszünk egyensúlyban tartani gazdasági helyzetünket, hogy még nagyobb figyelmet fektetünk vendégszámunk és forgalmunk növelésébe és még optimálisabb anyagfelhasználásra törekszünk, energiafelhasználást és kiadásokat csökkentünk, ahol csak lehet és amíg nem megy a minőség kárára.
Ez a fajta ráutaltság és az ebből fakadó praktikus hozzáállás, a részletekre való odafigyelés természetes módon csökkenti környezeti lábnyomunkat, és növeli fenntartható működésünket.
Folyamatosan törekszünk környékbeli kistermelőkkel való együttműködésre a nagyobb multik helyett, szörpök, borok, zöldségek, kávé területén már nagyokat léptünk és a következő években folyamatosan haladunk tovább ez irányban.
De a fenntarthatóság számunkra egy környezeti kérdéseknél is tágabb fogalom.
Fenntarthatóság tágabb értelemben
Aki azt mondja, fenntarthatóság, az általában a környezeti lábnyomunk mérséklésére gondol és elsősorban az energia, és a környezetszennyezés terén lát feladatot maga előtt.
Mi a fenntarthatóságot ennél kissé tágabban értelmezzük. A fogalom nem csak felelősségtudatos gazdálkodást jelent, a felelősségtudatosság számunkra a környezetünk és a társadalom iránti érdeklődést, szerepvállalást is takar.
Bár csak egy kis vendéglátóipari helyszín vagyunk, éppen ezért akár nagy szavaknak is tűnhetnek, de mi őszintén gondoljuk, hogy részben felelősségünk és feladatunk is van környezetünk alakításában, mert a fenntarthatóság, mint cél, csak teljes társadalmi egyetértésben és összefogásban érvényesülhet igazán, melyhez mi is hozzáadni kívánjuk a részünket. Éppen ezért érzékenyen reagálunk helyzetekre és ahol tudunk tenni, ott nem tétovázunk, hanem cselekszünk.
Ez a tulajdonságunk elsősorban az elesettek, a nehéz sorsúak, egyszóval a segítségre szorulók irányában ölt testet.
Jóemberkedésnek, önfényezésnek tűnhet mindez így leírva, holott nem az.
Jóemberkedésnek, önfényezésnek tűnhet mindez így leírva, holott nem az.
A Jedermann számára ezek természetes reflexek, és hiszünk benne, hogy hasznosak vagyunk ezáltal is.
Nekünk ez nem áldozatvállalás, hiszünk abban, amit teszünk és cserébe rengeteget kapunk is vissza. Megéri!
Sokan mondják, a Jedermann egy bátor hely, mi nem így gondoljuk. Számunkra nem bátorság aktívan tenni, cselekedni, hanem alaptulajdonság, melyet büszkén vállalunk már csak azért is, hogy megmutassuk, együttműködve, egymás iránt szolidaritást mutatva lehet eredményeket elérni, mi több, véleményünk szerint ez a jövő, a kis közösségek összefogása és kiállása. Ha minél többen eképpen viszonyulunk majd szűkebb vagy tágabb környezetünkhöz, úgy közösen kerülünk majd egyre közelebb a fenntarthatósághoz.