gyors belépés:

ugrás a tartalomhoz (Alt 1) ugrás a főmenühöz (Alt 2)

Selfmademan-ek Szentlászlón
Hűség, de meddig?

Némethné Beck Melinda interjú közben
Némethné Beck Melinda interjú közben | Fotó: Kovács Gréta

Fiatalok, vállalkozókedvűek, új utakat keresők – és nem költöztek el Szentlászlóról. Aki megkapaszkodik, az vissza is tud adni a falunak.

„Leginkább a családom köt ide”  

Némethné Beck Melinda és férje, Németh István szakképzett méhészek, 100 családos méhészetet visznek, ami már ad annyi mézet, hogy a megélhetéshez elegendő hasznot termeljen. Mindketten más szakmából érkeztek: Melinda kereskedelmi iskolát végzett, és korábban az édesapja kisboltjában dolgozott Szentlászlón. A férjének eredetileg asztalos vállalkozása volt, de aztán ő is beleszeretett a méhészetbe.

100 családos méhészet 100 családos méhészet | Fotó: Kovács Gréta Melinda cukorbeteg, így maga nem igazán fogyaszthat a mézből, amit megtermel. Azt, hogy „karrierváltó” lesz, a gyerek születése után döntötte el: “A kisbolt azt jelentette, hogy január elsejétől december harmincegyedikéig minden nap kinyitni, korán bent lenni, zárás után még a papírmunka, árubeszerzés és így tovább. Aztán azzal is számolni kellett, hogy szülői segítség sem lesz mindig. Ilyen intenzitású munkát pedig gyerek mellett már nem szerettem volna csinálni.”

A mézüzlet még felfutóban van: a környező falvakban értékesítenek, illetve van egy felvásárló, aki nagyobb tételben is átvesz tőlük mézet. A közeljövőben szeretnének nyitni egy saját üzletet, ahol nemcsak mézet, hanem méz tartalmú termékeket is árulnának.

Egy ilyen adottságú településen egyáltalán nem könnyű feladat kitalálni azt a vállalkozást, amit az ember szívesen csinál és van üzleti racionalitása is. Melinda egyelőre élvezi, hogy a korábbi kötött munkaidő helyett most a maga ura, és több jut a családra és a barátokra. Az viszont rosszul esik neki, hogy csak azért, mert neki nem kötött munkaideje, a faluban megszólják hogy „jaj, persze, mert te erre is ráérsz”. De ezt meg kell szokni, mert a falu szerinte ilyen: mindenki ismer mindenkit, és sokszor többet spekulálnak a másikról, mint amennyit az ember magával foglalkozik.

„Csináljunk szódát helyben, az mindenkinek egyszerűbb”

Belašić Lajos már 22 éve foglalkozik szódakészítéssel. Saját vállalkozása nagyjából 100 km-es körzetben szállítja a szikvizet, 110 falut érintve. Boltok, kocsmák, éttermek készleteit töltik fel a saját kútból kinyert vízzel, amit saját címkével, egyedi palackban adnak át. Lajos (a faluban csak „szódás Lui”) kilenc embernek ad munkát: fájdalma, hogy nincs köztük kimondottan helyi munkaerő, mert még a környékről is nehéz összevadászni alkalmas embereket. Pedig korábban vezetett OKJ-s tanfolyamokat is, de a „többséget úgy kellett átrugdosni a vizsgákon”.
Belašić Lajos Belašić Lajos | Fotó: Kovács Gréta Lajos édesapja horvát, a 70-es évektől kezdve Németországban dolgozott lakatosként. Harkányban egy családi nyaraláson ismerkedett meg későbbi feleségével, Lajos édesanyjával, aki egy barátnőjét látogatta meg. 1975-ben esküdtek, három évvel később született a fiuk. Szentlászlóra úgy kerültek, hogy a helyi ÁFÉSZ-boltot kezdték üzemeltetni, amihez kaptak egy szolgálati lakást is a bolt fölött.
Majd röviddel később lehetőségük nyílt arra, hogy egy barátjukkal megpályázzák az üzlet tulajdonjogát: miután Lajos apja évekig az NSZK-ban dolgozott, az ott töltött évek után járó nyugdíjat egy összegben megigényelhette: ebből szálltak be a kisbolt megszerzésébe. Később a társukkal szétváltak, és nyitottak egy másik üzletet a szódásüzem mellett, ami 2018-ban zárt be végleg, amikor a szülők már belefáradtak a munkába.

Magának a szódásüzemnek az ötlete onnan ered, hogy az idősebbek a faluban mindig a férfit szalasztották szódáért. „Így találtam ki, hogy csináljunk szódát helyben, az mindenkinek jobb, egyszerűbb.” Először a faluban, aztán a környéken hordta ki a palackokat, amikor pedig végleg bezárt a szigetvári szódás, átvette az ő területeit is. A szódakészítés mellett Lajosnak az autószerelés a hobbija. Még fiatalkorában Észak-Olaszországban elszegődött egy műhelybe, azóta nyaranta rendszeresen visszahívják őt szerelni. Neki ez egyszerre kikapcsolódás, hiszen családjával ilyenkor vakációznak is. Orosz származású második feleségét is Olaszországban ismerte meg.

Lajos hűségesnek tartja magát a településhez, hiszen hozzá képest a legtöbb osztálytárs már hátat fordított a falunak. Aggódik, hogy a település lefelé megy, az értelmiség elszivárog. Nem tervezi elhagyni Szentlászlót, de nem meri azt mondani, hogy 5-10 év múlva is itt lesz.

“Bízzunk benne, hogy van miért csinálnunk”

Hideg Norbert a faluban nőtt fel, most feleségével és nyáron született gyermekével együtt élnek Szentlászlón. A legnagyobb helyi építőipari vállalkozás, az Aqua-Híd Kft. vezetője.

Az Aqua-Híd Kft-t még a 90-es évek elején alapította édesapja, Hideg István, aki 2014-től egészen 2019-es haláláig a falu polgármestere is volt. Az apa kőművesként kezdte, majd a rendszerváltás után Budapesten épített olaszoknak üzletházakat - az ebből befolyó pénzből indította a vállalkozást.

Az Aqua-Híd Kft. több átalakulást követően ma főként építőipari földmunkával, sertéstelepek és családi házak építésével, felújításával foglalkozik a Kaposvár-Pécs-Mohács-háromszögben. Kapnak önkormányzati megbízásokat is Szentlászlón és a környékbeli településeken.
Hideg Norbert Hideg Norbert | Fotó: Kovács Gréta „Én magasépítő technikus vagyok, a testvérem kőműves, az ő felesége tervező. Úgyhogy nagyjából kerek a történet, hogy a tervrajztól az átadásig együtt dolgozunk.” – magyarázta Hideg. A jövőben a család nemcsak irodák és lakások kialakítását tervezi: betonból készült alapelemek gyártásával is szeretnének foglalkozni, részben azért, hogy az építőanyaghiány ellenére is tudjanak dolgozni.

Norbert unokatestvére, Hideg Gábor a szomszédos faluban, Boldogasszonyfán szintén építőipari vállalkozást vezet, tehát a család több szálon szorosan kötődik a környékhez: „Nyilván azért vettük az új telepet is 2020-ban, hogy helyben maradjunk, mert látunk benne fejlődési lehetőséget, és most partnereket keresünk a további elképzelésekhez.”

A cég további fejlődéséhez most újabb munkagépek kellenének. Ehhez 2012 óta rendszeresen nyújtanak be pályázatokat EU-s támogatásra egy szigetvári cég segítségével, amely a környező önkormányzatoknak is dolgozik. 2013-ban például így tudtak beszerezni egy betondarálót. „Ha nyerünk a pályázaton, akkor két-három éven belül fejlődünk. Ha nem nyerünk, akkor ez inkább tízéves terv lesz. Próbálunk mindig a nagyságunkhoz képest pályázni: az önrészt is mellé kell tudni tenni, és az is adott szerintem, hogy egy körzetre, mint a miénk, mennyi pénzt szánnak. Nyilván több vállalkozó is van, és ha az ember túl nagyot markol, akkor egy kisebbnek nem jut semmi. Ezt is figyelembe kell venni.”

A növekedéshez szükséges másik tényező a munkaerő. Hiába szervez képzéseket, Norbertnek inkább rossz tapasztalatai vannak: „Nekem mindig az az elképzelésem, hogy ne nekem gyere el dolgozni, hanem velem dolgozzál. Most majd jön a tél, megint sokan szeretnének jelentkezni, hogy nálam kitelelnek. De jelen pillanatban nem tudnék olyan embert mondani, akit felvennék nyugodt szívvel, és rábíznék egy 40 milliós gépet.”

Önmagát nem tartja "szociálisan érzékeny" embernek, a saját személyét a faluban pedig kifejezetten megosztónak látja, és éppen ezért nem is tervezi, hogy apja nyomdokaiba lépve polgármesterként folytassa: nem gondolja ugyanis, hogy népszerű lenne az üzleti életben képviselt elveivel. „Édesapámnak nagyon nagy hibája volt, hogy - mondok egy példát - "őt nem rúghatjuk ki, mert három gyereke van", miközben ivott és mínuszt termelt. Ebben szerintem éles határvonalat kell húzni: csinálhatjuk ezt, de akkor csak ideig-óráig fogunk működni.”

Bár a politikában nem vállal szerepet, de az egész család jó kapcsolatot ápol a jelenlegi polgármesterrel, Pasztorek Zoltánnal: „Kezdettől fogva őt támogattuk. Agilis vállalkozó. Nyilván fiatal. De nagyon hálátlan feladatnak is gondolom, hogy valaki polgármester legyen.”

Ami a falu jövőjét illeti, szeretné, ha Szentlászló ismét vonzóvá válna a fiatal családok számára, mert jelenleg nem az. „Az én szemléletem az, hogy ehhez mi kellünk: adnunk kell valamit, mutatni, hogy csináljuk, és akkor mellénk állnak, lesz rá pénz. Ha megfelelő számban ugyanígy gondolkodunk, akkor lesz lehetőségünk úgy bővülni új utcával, házhelyekkel, vagy bármivel, hogy a falu szimpatikus legyen, és új családok költözzenek ide. Bízzunk benne, hogy mi megmaradunk, és hogy van miért csinálnunk.”