Interjú Sara Fazilattal, Eline Gehringgel és Francy Fabritzcal
Ez a „What the fuck?!”

A „Nico” című filmben egy időseket gondozó fiatal nő rasszista támadás áldozata lesz – s ezután megpróbálja visszaszerezni önbecsülését. A film készítőivel, Sara Fazilattal, Eline Gehringgel és Francy Fabritzcal beszélgetett Rayén Garance Feil, a Missy Magazine újságírója.
 

Egy rendezői és produceri nyilatkozatban azt mondtátok, hogy a rasszizmusról akartatok filmet csinálni, de a származásban, a testi adottságokban és a szexualitásban rejlő különbözőségeket is ábrázolni akartátok. Miért fontos számotokra a többszörös társadalmi meghatározottság szempontja, és hogyan akartátok érvényesíteni?

Sara Fazilat: A német filmben és televízióban az emberek egy része nincs reprezentálva. Főleg a 35 feletti nők. Csakhogy életünk valósága nagyon különböző: baráti köreinkben teljesen természetes, hogy különböző nyelveket beszélünk. Szüleink különböző országokból jöttek, vagy mi magunk is máshol születtünk, mégis németnek tekintjük magunkat. Vagy „másféle” szexuális irányultságunk van.

Eline Gehring: Amikor mi hárman összeálltunk, rájöttünk, hogy annak ellenére, hogy nőként, színesbőrűként, leszbikusként nagyon különböző diszkriminációt tapasztalunk meg, ezekben mégis sok minden közös. Azt a tehetetlenséget akartuk a filmben elmesélni, amelyet sok élethelyzetben érzékelünk. De fontos volt, hogy egy olyan nőről legyen szó, aki úgy szenved el valamilyen traumatikus élményt, hogy nem lesz belőle kliséáldozat, és aztán saját maga is szert tesz valamiféle plusz erőre.

Hogyan sikerült a közös forgatókönyvírás során ezeket a különböző, de részben közös társadalmi pozíciókat szóhoz juttatni?

Francy Fabritz: Meg kellett beszélnünk a dolgokat. Fehér személyekként főleg Elinének és nekem kellett meghallgatnunk Sarát. De Sarának is minket, mert ő velünk ellentétben heteroszexuális. Ugyanakkor Berlinben mindhárman ugyanabban a buborékban vagyunk benne. Ezt is meg akartuk mutatni.

A főszereplő szexuális irányultsága bizonyos jelenetekben elég nyilvánvaló, de sosincs kimondva. Miért van az, hogy csak utaltok rá?

SF: Fontosnak tartottuk, hogy a történet magától értetődő legyen, és ez a szexuális irányultságra is vonatkozik. Nem mondjuk ki, hogy „Nico szülei egy bizonyos országból jönnek”, hanem természetes módon több nyelven beszél. Szándékosan olyan sportot választottunk, amelyben nagy a férfiuralom, és ő nőként nem azért csinálja, mert fogyni akar. Így van ez a leszbikussággal is. Egyszerűen elegünk volt azokból a filmekből, amelyekben ezt tematizálják. Meg akartuk mutatni: ez normális. Mert ki mondja meg, ki vagy mi normális? A kávézásnál is mindig azt kérdezik: „Normális tejet szeretnél?” De közben tehéntejre gondolnak.

A szereplők nagy részének gendersemleges neve van, amiből a származásra sem lehet következtetni. Így próbáltátok megkönnyíteni a nézőknek a szereplőkkel való azonosulást?

SF: Szakítani akarunk a sztereotípiákkal. Engem Sarának hívnak. Gyakran kínáltak meg olyan szereppel, ahol Aische lett volna a nevem. Csodálatos név, de ha mindig ugyanúgy hívnak bizonyos embereket, akkor az nagyon egyoldalú. Volt egy olyan castingom, ahol a szereplőnek német-európai neve volt, és amikor megkaptam a szerepet, hirtelen török nevem lett. Ideje ennek véget vetni.

Annak ellenére, hogy milyen magától értetődően éli Nico a mindennapjait, egyszer csak rasszista támadás éri, összeverik. Ez persze sorsdöntő és extrém esemény. Miért tartottátok ezt fontosnak, és miért látni viszonylag kevés hétköznapi rasszizmust a filmben?

EG: Nico Berlinben él, és egyáltalán nem merül fel benne, hogy valaki azt gondolhatja, hogy nem tartozik oda. Hogy ez a sokkoló pillanat ne csak a nézőkre gyakoroljon erős hatást, hanem Nicóra is, a kamera mindig közel van az arcához, hogy ezt a megdöbbenést, ezt „What the fuck?!”-ot kidolgozzuk.

SF: Azért van benne némi hétköznapi rasszizmus. Például amikor a nyitó jelenetben az autót vezető nő azt mondja Nicónak: „Takarodj innen, te picsa!” Ugyanis az emberek gyakran más szinten fejezik ki a dolgokat – itt például szexualizáló nyelven –, miközben rasszizmusról van szó. Sok ilyen van, amikor világos számodra, hogy rasszizmussal van dolgod. De egy ilyen támadást nem lehet félreérteni.

FF: Az is fontos, hogy a támadásnál egy nő a vezér. Először is azért, mert félrevezetőnek tartjuk azt a klisét, hogy a „jobboldali radikálisok mind kopasz férfiak”. De azért is, mert a filmekben ritkán mutatnak agressziót nők részéről. Ugyanígy Nico dühét is megmutatjuk. Sara, te megkaptad a Max Ophüls-díjat Nico szerepéért. Mi volt számodra a legnagyobb kihívás a szerep megformálásakor?

SF: Nicót testi sérelem éri a filmben. A karateedzés segít neki, hogy visszataláljon a testéhez, hogy erőre kapjon, és megtanulja megvédeni magát. Hogy ezt el tudjam játszani, én is belefogtam a karatéba. Hetente háromszor, mindig két egymást követő órán edzettem, vizsgáztam, stb. Fontos volt számomra, hogy ne csak úgy nagyjából tudjam, hogyan kell csinálni.

A Nico egyben a diplomafilmed is a Berlini Német Film- és Televízióakadémia producer szakán, megkaptad érte a NO FEAR-díjat a First Steps-díjak közül, és alapítója vagy a Third Culture Kids produkciós cégnek. Mi késztetett arra, hogy producerként is dolgozz?

SF: Azért kezdtem kitanulni a producerséget, mert bele akartam szólni a tartalmakba. Színészként az alakításomba beleszólhatok, de a tartalomba nem. Gyakran láttam, miként reprodukálják a kliséket, és azt gondoltam, olyan történeteket akarok elmesélni, amilyeneket mások nem mesélnek el.

EG: Fontos a „Nico” sikere, mert így azok a szerkesztőségek, amelyeknek sajnos még mindig meghatározó szerepük van a német film és televízió világában, és többnyire ötven feletti, fehér férfiakból állnak, esetleg kedvet kapnak olyan filmekhez is, amelyek nem magyarázzák el, miért hívják Nicót Nicónak, honnan jön, milyen nyelven beszél, és hogy a nőkhöz vonzódik.
A nézőket még mindig lebecsülik.

Hogyan kellene megváltoznia a német filmnek?

FF: Több leszbikus látásmódot a filmekbe. Több férfiasan fellépő, leszbikus nőt. Minél több sokféleséget. Merthogy a mai filmekben elég korlátozott értelemben van jelen a sokféleség. És jó lenne minél több érzelmet elmesélni és a melegek és a feketék-őslakosok egészen hétköznapi problémáit, ne mindig csak az előbújás-sztorik jöjjenek és a származás legitimálása. Ilyesmiket szeretnék. A kamera előtt is, meg a kamera mögött is.


A filmet a Szemrevaló fesztivál keretén belül fogják vetítei 10.8. 18:00 órakor és 10.12. 20:00 órakor Budapesten a Művész moziban.
Nico - Szemrevaló 2022