Romakép a művészeti alkotásokban „Látom, amit nem látsz”

„Cigány jósnő” – Gallery8, <i>A roma test politikája. Nincs ártatlan kép</i>
„Cigány jósnő” – Gallery8, A roma test politikája. Nincs ártatlan kép | Fotó: Déri Miklós

2017 áprilisában kétnapos nemzetközi konferenciát tartottak a Goethe Intézetben, ahol az előadók a romák képzőművészeti ábrázolásának kérdéseit járták körül. A kultúrtörténeti, művészettörténeti, szociológiai témájú előadások a RomArchive – Digitales Archiv der Sinti und Roma kezdeményezés keretében hangzottak el.

Klaus-Michael Bogdal, a Bielefeldi Egyetem professzora gazdagon illusztrált előadásában rávilágított: mivel a művészeti alkotások sűrítményei az emberi érzelemvilágnak, esszenciálisan adják vissza az előítéletességet is, hiszen az ősi emberi tulajdonság. „Észlelésünket minták és komplex rendsémák vezérlik, melyek alapján környezetünket felosztjuk arra, hogy ki tartozik hozzánk és ki nem, emiatt a tőlünk különbözőeket idegennek, az idegeneket pedig veszélyesnek véljük” – emelte ki a professzor, aki szerint a művészetek háromszorosan sűrített formák azáltal, hogy az érzelmi dimenziók fontos szerepet játszanak bennük, a képzeletnek, mely révén létrejönnek, nincs határa, a narratíváik pedig még a legvalószínűtlenebb konstrukciókat is megengedik.

Az idegen az cigány

Előadásának második felében Bogdal egy igazán szemléletes példával érzékeltette az idegenképzés formavilágát: a XIX. századi művészeti alkotásokban a jellegzetesen magyar és a sajátosan roma jellemzők még egybemosódtak. A nyugati és középső részek, illetve a peremterületek elhatárolását érintő Európa-diskurzus tehát azt a központi kérdést veti fel, hogy hol is kezdődik tulajdonképpen a sztyeppe – fogalmazott a professzor. A politikai földrajz itt két lehetőséggel számol: az Urálon, vagy a Dunán túl. Akik a szűkre szabott Európából Magyarországot, Romániát és a balkáni országokat ki akarják zárni, azok számára a magyarok és romák a megkülönböztethetetlenségig hasonlítanak egymásra.

„Jellegzetesen magyar, sajátosan roma“, Donát János: <i>Bihari János arcképe</i> „Jellegzetesen magyar, sajátosan roma“, Donát János: Bihari János arcképe | Magyar Nemzeti Múzeum Véleménye szerint a cigányok átlagemberként láthatatlanok a többség számára, csak cigányként tudnak megjelenítődni. Ha viszont a romákra, mint romákra tekintünk, már eleve torzított képet kapunk, hiszen akarva-akaratlanul azokkal a vélt tulajdonságokkal ruházzuk fel őket, amivel a romák az elménkben az előítéleteink alapján rendelkeznek. A képzőművészet ezért, ha romákat romáként jelenít meg, szükségszerűen belefut a torzított, toposzszerű ábrázolás zsákutcájába.

Előadása végén Bogdal egy kortárs fényképész, Irina Ruppert példáján keresztül mutatta be, hogyan lehet dekontextualizálni és rekontextualizálni a romák ábrázolását. „Ruppert fotói nem torzítanak, és nem avatkoznak be. Egyengetik az utat a nézők és a látottak között. Megengedik, hogy a megértés történjen, mivel amit látunk, abból nem tudunk mindent beazonosítani. Megmarad egy rész, ami csak az ábrázoltaké” – zárta előadását a német professzor.

A roma test felszabadítása

Szintén a roma ábrázolás rekontextualizálását tűzte ki célul Junghaus Tímea, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetének munkatársa, aki az általa irányított, a budapesti Mátyás téren található Gallery8 Roma Kortárs Művészeti Tér szakmai programjában küldetésének tekinti a roma test felszabadítását. A roma test a többségi előítéletek fogja – állítja Junghaus, aki szerint a romák alsóbbrendűként történő megjelenítése történelmi konstrukció, melynek gyökerei egyaránt fellelhetők a rabszolgatartás és a tömegmédia intézményeiben. A galéria 2015-ben három eseményből álló kiállítássorozatot szervezett. Azt a folyamatot vizsgálták és mutatták be, ahogyan a tekintet aktusában a „faj elgondolása” működésbe lép, és a testet a társadalom által konstruált „cigány” sztereotip kategóriában látja, illetve láttatja. A Gallery8 honlapja szerint a kiállítótérben a roma testek és élet nem tárgyiasítva, átalakítva, vagy eltorzítva szerepelnek, hanem konkrét gyakorlatokként ahhoz, „hogyan lehet tárggyá re-konfigurálni a diaszporikus tekintetet, hogy aztán nézőként invitálhassuk meg, és hogy hogyan lehet felfedni a belénk vésődött koloniális diskurzust és kiállításokon ábrázolni úgy, hogy kvázi megfosztjuk bűvöletétől, annak érdekében, hogy a nyugati diskurzust mint történelmi legendát leplezhessük le.”

Roma nők hatása a művészetre

Junghaus Tímea a konferencián megtartott előadásában olyan roma nők történetét mutatta be, akik életpályájukkal hatottak a századforduló pezsgő európai művészetére. Egyikük az amerikai Fenella Lowell, aki 1902-ben érkezett Párizsba. Hamarosan a híres szobrász Antoine Bourduelle múzsája és társa lett, majd modellt áll Rodinnek is. Az extravagáns, több nyelven beszélő énekesnő törékeny alkata művészek sorát ihlette meg. Gwen John híres Meztelen lány című festményén is ő szerepel. Fenella 1910-ben ismerkedett meg az akkoriban szintén Párizsban tartózkodó Rippl-Rónai Józseffel, aki a legenda szerint meghallotta, hogy Fenella a szomszéd hotelszobában egy magyar dalt énekel. A lány hamarosan az egyik legfontosabb múzsájává vált a modern magyar festészet legjelentősebb alakjának. A cigánylány egy időre Budapestre költözött, és nem csak Rippl-Rónainak, hanem Máté Olga fotóművésznek is kedvelt modellje lett – karrierje során sohasem cigánylányként, hanem modern nőként jelenítették meg.

A cigányok mint kód

Amikor a cigányok „romaként” jelennek meg, sokszor a vadság, a primitívség megtestesítőiként ábrázolják őket – húzta alá Bogdal korábbi állításait előadásában a XIX. század képzőművészetét vizsgáló Kovács Éva. Az Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének munkatársa szerint e téren a cigányok a nyugati társadalmak fekete test ábrázolásának közép-európai pandanjai. Ugyanakkor van egy lényegi különbség is, sok esetben a „cigány” a magyarságkép részévé is válik. Bihari János híres cigányzenész ábrázolása például egyszerre karakteresen magyar és cigány. A „cigány” tulajdonképpen kulturális kóddá alakult, a különféle reprezentációk, vagyis a képzetek, az ábrázolások, a megjelenítések és a helyettesítések pedig ennek működését, határait és a határátlépéseket mutatják be – taglalta az előadás.