Szociális építészet Németországban Közösségi, költségkímélő és időtálló

R 50, Ritterstrasse 50, Berlin, ifau and Jesko Fezer | HEIDE & VON BECKERATH
R 50, Ritterstrasse 50, Berlin, ifau and Jesko Fezer | HEIDE & VON BECKERATH | Photo: Andrew Alberts

Mitől lesz az építészet szociálisan elkötelezett, és miért játszanak benne fontos szerepet a mosókonyhák és az „építsd magad”-projektek – ezt magyarázza el a berlini ifau – institut für angewandte urbanistik építészcsoport munkatársa, Christoph Schmidt. Az ifau 1998 óta vesz részt városfejlesztési és építészeti projektekben, amelyek más és más interdiszciplináris társulásokban valósulnak meg.

Schmidt úr! Ön mit ért szociális építészeten?

A szociális építészet célja, hogy a nyilvános és magánterek megtervezésével a városi együttélés sokféle formáját tegyük lehetővé. Konkrétan három fő aspektusról van szó: az egyik a megfizethető lakhatás. A közhasznú lakásépítés és a politika által támogatott városfejlesztés segít megakadályozni a szociális kiszorítódást és kirekesztődést.

Másodszor, döntő szerepet játszik a részvétel és azonosulás. Vagyis hogy ne „felülről” tervezzünk, hanem kezdettől fogva figyelembe vegyük a felhasználók és helyi érintettek elképzeléseit és szükségleteit. Ide tartozik, hogy megteremtsük az emberek közti érintkezés és kommunikáció tereit. Egy városnegyedben ilyenek például az ifjúsági és családközpontok, kerületi könyvtárak vagy akár a kertek is – csupa olyan hely, ahol emberek anélkül is időzhetnek, hogy fogyasztaniuk kelljen valamit. Egy bérházban ilyen lehetne például a közös mosókonyha, ahová szívesen járnak az emberek. Ahelyett, hogy minden egyes lakásban négyzetmétereket vennénk el a mosógépnek, ezt az alapellátást közösségileg is meg lehetne szervezni. Ha még egy presszógépet is beteszünk, máris adottak a feltételek egy gyakorlatban is működőképes közösségi térhez.

Harmadszor: az építészek feladatához tartozik az is, hogy egy komplex társadalom elvárásainak megfeleljenek. Vagyis lehetővé tegyék az olyan térbeli módosításokat-hozzáigazításokat, amilyeneket például a demográfiai változás követel meg. Ehhez korántsem kell feltétlenül és mindig újat építeni. Sok idős ember, aki egyedülállóként tulajdonképpen túl nagy lakásban él, hajlandó volna kisebbe költözni. Mindössze az volna fontos, hogy ez a kisebb lakás a megszokott életkörnyezetében legyen. Ehhez kell megteremteni a megfelelő kínálatot, ezt kell megszervezni.
Világos: ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson, határozott célkitűzésekre, a célkitűzések kompetens kommunikációjára és valamennyi érintett: a tervezők, önkormányzatok, fejlesztők, beruházók és a helyi nyilvánosság aktív közreműködésére van szükség.

Tudna példát mondani a szociálisan elkötelezett építészet sikeres gyakorlatára?

Jó példa a Hamburg-Wilhelmsburg-i „Grundbau und Siedler” projekt, amely 2012-ben készült el. A kölni BeL-Architekten koncepciója abból indult ki, hogy a majdani lakókat aktívan bevonják az építkezésbe, és így juttassák megfizethető otthonhoz őket. Egy technikailag teljesen előkészített és fölszerelt acélbeton szerkezetet bocsátottak a rendelkezésükre, amelyet aztán önállóan építhettek be lépésről lépésre, és kívánságuk szerint rugalmasan alakíthatták az alaprajzokat.

A berlini Spreefeld-projekt szintén minőséget kapcsol össze a megfizethető lakótérrel, ráadásul egy kiemelten kedvelt övezetben, a Spree partján. A Spreefeld lakásszövetkezet által épített három házban, amelyek összesen 44 lakást foglal magában, fontos szerepet játszanak a közösségi terek. A szövetkezet mint szervezeti forma egyúttal arra is jó modell, hogy egy ilyen szociálisan elkötelezett projekt hosszú távon működőképes lehet.

Hogy szociális és gazdasági okokból sokszor ésszerűbb átépíteni, mint újat tervezni, mutatja a párizsi Tour Bois le Prêtre példája is. Az 1960-as években épült toronyházat, amelyben javarészt kispénzű családok laknak, le akarták bontani, mielőtt a Druot és a Lacaton & Vassal építészirodának sikerült valóra váltania elképzelését. Télikertekkel bővítették ki a lakásokat, amelyek előregyártott moduljait kívülről illesztették hozzá a homlokzatokhoz – ez a megoldás nemcsak felértékelődést eredményezett, de energiát is megtakarít és energiát tárol.

Együtt lakni, mégpedig költségkímélően. Ez a Berlin-Kreuzberg-i „Baugemeinschaft R50” projekt célkitűzése. A 2013-ban elkészült házat az Önök irodája, az ifau und Jesko Fezera Heide & von Beckerath Architekten irodával közösen tervezte. Milyen tapasztalatokat szűrtek le?

A hatszintes, 19 lakásos házat lépésről lépésre, valamennyi lakóval sok-sok tárgyalás során egyeztetve építettük fel. A legszükségesebbekre redukált, egyszerű, de robusztus acélbeton vázszerkezetet részint nyitott infrastruktúrával, modulokból építkező fahomlokzattal és erkélyek helyett szintenkénti „gangokkal” láttuk el, ami az alaprajzok rugalmas kezelését tette lehetővé. A kétszintes közösségi tér és a tetőterasz a nyárikonyhával olyan értéktöbblet, amely a házközösség tudatos döntésének eredménye, és a lakók közösen finanszírozzák és tartják fenn. A közösségi térben rendszeresen összejönnek, ünnepeket tartanak az emberek, de a szomszédból is átjárnak a gyerekek, hogy együtt csinálják meg a leckéjüket.

A politika hogyan segítheti a szociális építészet térhódítását?

A participáció, a beleszólás és részvétel, a robusztus, rugalmasan használható terek, a költségkímélő, mégis nívós lakásépítés kísérleti kezdeményezései, az olyan tulajdon- és finanszírozási formák, mint a szövetkezetek vagy az örökölhető bérleti jog pozitívan hatnak városaink szociális egyensúlyára. Tervezők, építészek és urbanológusok között e tekintetben régóta egyetértés uralkodik, szerencsére a várospolitikusok között is egyre inkább hódít ez a konszenzus.
Ami még hiányzik: hogy ezek az elvek a települések és lakásépítő társaságok gyakorlati munkájába is eljussanak és áttevődjenek.

Fontos konkrét lépés volna, hogy sokkal átfogóbban alkalmazzák az olyan eszközöket, mint a beépíthető földterületek kooperatív fejlesztése és a városfejlesztési szerződések. Új építések esetében a városvezetés akár 50%-os kvótát is kiköthetne, mondván, hogy az új lakások ennyi meg ennyi százaléka fix lakbérű legyen, és meghatározott célcsoportoknak készüljön. A tervezési és fejlesztési folyamatba be kellene vonni a helyi kezdeményezéseket, a beruházókat pedig rá kellene bírni, hogy vállaljanak részt a szociális infrastruktúra költségeiből.