Alejandro Aravena „A munkának olyan távol kell kezdődnie az építészettől, amennyire csak lehet”

Monterrey, Mexikó
Fotó: Ramiro Ramirez

Létezik olyan elképzelés, amely szerint az építészet a művészet legmagasabb civilizációs formája. Ám ha a megállapításnak nem a művészetre vonatkozó részére összpontosítunk, hanem a civilizációsra, akkor közelebb kerülhetünk az építészet eredeti funkciójához és céljaihoz. Azaz bár az emberi civilizáció kezdetétől fogva, elsősorban vallási okokból, az építészet szimbolikus szerepe kultúra- és közösségformáló erővel is bírt, elsősorban mindig gyakorlati problémák megoldására szolgált. 

És anélkül, hogy túlzottan messzemenő és leegyszerűsítő következtetéseket vonnánk le az építészet „jelenlegi helyzetével” kapcsolatban, az mégis árulkodó, hogy az elmúlt években úgy szokás beszélni a szociális építészet térnyeréséről és újhullámáról, mint ami egy űrt tölt be egyrészt a többnyire mégis szimbolikus épületekben gondolkodó és sztárépítészek uralta szakmában, de ami még ennél is fontosabb: megoldásokkal és fenntartható életmodellekkel szolgálhat segítségre szoruló közösségek számára. 

„Míg Magyarországon a social architecture szinte kizárólag az alacsony jövedelműek számára épített bérlakásokat jelenti, a világ más részein ez nem így van: ideértenek minden olyan beruházást, amely a helyi, nehéz helyzetű közösségek fenntartható fejlődését szolgálja. Míg Európában ez elsősorban újszerű közösségi tereket jelent, a harmadik világ országaiban ide olyan alapvető épületek is sorolhatóak, mint az iskolák.” (Hg.hu)

Legyen szó a 2008-ban kirobbanó gazdasági válságról, természeti katasztrófákról vagy polarizálódó társadalmakról, egyértelműen megnőtt arra a „civilizációs igény”, hogy az építészet emberek, közösségek, társadalmi osztályok problémáit oldja meg.

Az építészek elvesztették a kapcsolatot a valósággal

„Nincs annál rosszabb, mint a rossz kérdést jól megválaszolni” – mondja a Dezeen építészeti magazinnak Alejandro Aravena chilei építész. Szerinte a lehető legrosszabb dolog, ami az építészettel történhet, hogy elveszíti a kapcsolatot a valósággal, és nem valódi kérdésekre ad válaszokat, azaz nem tényleges problémákat old meg. A 48 éves Aravena számára sokéves tapasztalat volt, hogy az építész szakma elsősorban a többi építésszel kommunikál, és nekik készíti az épületeit is.

Alejandro Aravena Alejandro Aravena | Foto: Getty Images / John Parra Éppen ezért is volt szimbolikus jelentősége a Guardian szerint annak, hogy 2016-ban Aravena kapta a világ legjelentősebb építészeti díját, a Pritzkert, amelyet a zsűri hajlamos „grandiózus kulturális építményeket készítő idős építészeknek” ítélni karrierjük végén. 2015-ben például Frei Otto kapta a díjat az 1972-es müncheni olimpiai stadionért; az idős alkotó nem sokkal a díj átvétele előtt elhunyt. Tegyük hozzá, hogy egy évvel korábban Sigeru Ban kapta, aki reciklált kartoncsövekből épített házakat a katasztrófa sújtotta területek otthontalanná lett áldozatainak.

Alejandro Aravena szociális építkezési projektje nem csupán egyszeri segítséget nyújt az arra rászorulóknak azáltal, hogy lakáshoz juttatja őket, hanem valódi alternatívát is jelenthet a szegénységből való kitörésre. A 2016-os Velencei Építészeti Biennále kurátoraként is társadalmi és emberközeli, nem építészeti kérdésekre keresi elsősorban válaszokat. Például a migránsválságra. Van, aki szerint az Elemental csoporttal létrehozott szociális lakás koncepciójának már az ötlete is gazdasági Nobel-díjat érhetne. 

Ha nincs pénzed jó házat építeni, építsd fel a jó ház felét!

Aravena 1967-ben született Santiagóban, a kétezres évek elején a Harvardon tanított, a fenti következtetések is ott érlelődtek meg benne olyannyira, hogy megalapítsa az Elemental nevű kollektívát, amelynek több, hozzá hasonlóan gondolkodó építész is a tagja, és amely alapvetően társadalmi problémákra keresi a választ a gyakorlatban, az ún. kommunikatív-kollaboratív tervezéssel, azaz „participatory design”-nal.2004-ben került először a figyelem relatív középpontjába egy projektjük, amely újraértelmezte a szociálislakás-építkezést.

Iquique, Chile, Grundsätzlicher Rahmen: Küche, Bad, Dach Iquique, Chile, Grundsätzlicher Rahmen: Küche, Bad, Dach | Foto: Cristobal Palma Chile északi részének Iquique nevű kikötővárosában kellett megoldani száz „házfoglaló” család lakhatását, akik illegálisan éltek egy félhektáros területen a 200 ezres város központi részén. Az állam nagyjából kétmillió forintnak megfelelő támogatást adott családonként, hogy rendezzék a helyzetüket, azaz megvásárolják a földdarabot, és építkezzenek rajta. Mivel ez a pénz ennek töredékére sem elég, az általános gyakorlat az lett volna, hogy a családokat kiköltöztetik a külvárosba, ezáltal újból elvágva őket a munkahelyüktől és a megszokott környezetüktől, tulajdonképpen tovább rontva társadalmi helyzetükön, és be is betonozva őket abba.

Aravenáék ötlete az volt, hogy csak a házak felét építik fel. Pontosabban: a lakások betonvázát, konyhával, fürdőszobával és tetővel, a fennmaradó részt pedig a családokra hagyják, illetve bízzák. Ezzel egyrészt arra ösztönzik őket, hogy saját igényük szerint alakítsák ki lakhelyüket, illetve a szociális támogatással vegyék saját kezükbe az irányítást, és segítsenek magukon, másrészt esztétikai szempontból is színesebb és emberközelibb képet kölcsönöztek a lakóblokknak.

Iquique, Von Bewohnern fertig gebaut Iquique, Von Bewohnern fertig gebaut | Foto: Tadeuz Jalocha

A cunami után őt hívták, hogy segítsen az újjáépítésben

Aravena szerint az építészeknek nem a megfelelő dolgokat tanítják az iskolákban. Sokuknak már előre megvannak a kérdéseik, és „szelektív a hallásuk”. Csak azt hallják meg, amit akarnak, és a nyelv, amit használnak, csak az építészek számára érthető. Az Elemental egyik alapelve, hogy konzultáción alapszik, azaz az érintettekkel együtt keresi a megfelelő kérdéseket – azaz a tényleges problémát –, nem pedig előre kitalált válaszokat kínál. „A munkának olyan távol kell kezdődnie az építészettől, amennyire csak lehet” – mondja.

Az Elemental 2004-es munkája 2008-ban Ezüst Oroszlán díjat kapott a Velencei Építészeti Biennálén, ám ami ennél sokkal fontosabb: a formulát azóta is alkalmazzák, és a mai napig 2500 ehhez hasonló egységet adtak át különböző városokban Chilében és Mexikóban. 2010-ben pedig, amikor cunami és földrengés pusztította Chilét, Aravenáékat hívták, hogy vegyenek részt Constitución város újjáépítésében. Most már a chilei tévében reklámozzák az Elemental által (félig) épített lakóházakat.

Elemental Wohnhaus in Mailand Elemental Wohnhaus in Mailand

Lehetőség a szegényeknek – fenntartható, piacképes modell

Ami viszont a fentieken túl ténylegesen társadalmi szintű választ adhat Aravena modelljében, az éppen az, hogy ez a fajta szociális építkezés organikus részét képezi a városi és gazdasági struktúrának: a 2004-ben felépített első lakások nem csupán a város központjában, munkájuk közelében tartották az általános gyakorlat következményeként perifériára szoruló és ott ragadó embereket, hanem a lakások értéke is – épp azért, mert a központban vannak – megötszöröződött azóta.

Ezzel Aravena (némileg leegyszerűsítve a dolgot) organikus, önsegítő és önmagát generáló megoldást kínál a szegénység leküzdésére: kevés pénzből építkezik drága földeken, amivel a szegényebb rétegek számára teszi lehetővé például azt, hogy jobb iskolákba járjanak, illetve azt, hogy a közlekedés megkönnyítésével részévé váljanak a városi infrastruktúrának.

Ha hiány van, nem csinálsz felesleges dolgokat

Alejandro Aravena a 2016-os Velencei Építészeti Biennále kurátoraként is ezt a gondolatot és gyakorlatot mutatja majd be. Fél éven át tartó párbeszédet akar teremteni egy építészeti szakmai rendezvényen, elsősorban nem építészeti problémák megvitatásával, hanem olyan gyakorlati helyzetek bemutatásával és tárgyalásával, amelyekben az építészet és az emberi létállapot elválaszthatatlanok egymástól, egymásból következő és egymást feltételező dolgok. A kiállítás címe Reporting from the Front, azaz „Jelentés a harcvonalról”.

Die Katholische Univerität Santiago, Chile Die Katholische Univerität Santiago, Chile

Aravena az építészetben is érvényt szerezne a régi igazságnak: a szükség és a hiány a kreativitás és célszerűség kulcsa. „A hiány megakadályoz abban, hogy olyan dolgokat csinálj, amikre nincs feltétlenül szükség – ezzel szemben a bőségből az a hozzáállás következhet, hogy csak azért teszel meg dolgokat feleslegesen, mert megteheted azokat” – mondja. A társadalmilag tudatos építészet nyelvére átfordítva: a „design valóban hozzáadott érték legyen, ne csupán extra költség és dísz, az építészet pedig a társadalmi igazságosság és egyenlőség felé vezető utat rövidítse le” – áll a Biennále számára írt programban és hitvallásban.

15 év, heti egymillió ember, családonként 10 ezer euró

És egyre több lesz az olyan kihívás, amelyre a hagyományos építészet nem ad majd választ.

Aravena a migránsválságra hívja fel például a figyelmet: rengeteg embernek lesz szüksége olcsó, egyszerűen előállítható és időtálló lakóhelyekre. „A következő tizenöt évben hetente egymillió embernek kell lakhatóvá tennünk városokat az egész világon, családonként 10 ezer euróból” – mondja. Szerinte az építészetnek a szegénység, a szegregáció, a környezetszennyezés és a túlnépesedés problémáira kell megoldást találnia. És szerinte nem elég tudatában lenni a problémáknak, ő eszközöket akar adni az emberek kezébe.