Beszélgetés Michael Müller-Verweyennel A szociális építészet új formáiról

METSZET
© METSZET

A budapesti Goethe Intézet igazgatója a Metszet építészeti folyóiratnak adott interjújában többek közt a „részvétel” fogalmát taglalja, mely újraértelmezi az építészszakma modernitástól datált szociális érzékenységét.

A beszélgetés a Think Global, Build Social! című nemzetközi kiállítás budapesti bemutatója kapcsán készült. A tárlat a Goethe Intézet szervezésében egy éven át vendégeskedik Magyarországon.

Részlet a beszélgetésből – MMV: „A szociális lakásépítés nem új keletű gondolat, megjelent már a modernizmus kezdetén. Ma azonban már mást is takar a szociálisan elkötelezett építészet. A kulcsszó a participáció. A modernizmusban a főszerep az építészeké és a döntéshozóké volt, a megvalósult épületek az ő elképzeléseiket tükrözték arról, hogyan lehet a szerény körülmények között élők számára ideális lakásokat kialakítani. A participatív építészet ettől lényegesen különbözik, számít a szociálisan rászoruló közösség aktív részvételére, és szoros kapcsolatban van az adott közösség identitásának építésével. A részvétel fogalmának és gyakorlatának beemelése a modernitásban megkezdett szociális célú építés új szintjét jelenti. Ha a közösség aktívan, a kezdetektől részt vesz életterének létrehozásában, úgy azt később is a magáénak érzi, és igyekszik törődni vele. Másképp viszonyul hozzá, mintha készen kapná egy állami vagy szociális intézménytől. A közösségi építés ezt az új potenciált hordozza, és ez sokat segít az épületek megfelelő fenntartásában. A participáció másik aspektusa a helyi építõanyagok használata, ami megint csak a fenntarthatósággal függ össze. Ha a lakók maguk gondoskodnak a házak karbantartásáról, akkor fontos, hogy azok helyben található anyagokból épüljenek, és hogy egyszerű eszközökkel fenntarthatóak legyenek.”
 

A Think Global, Build Social! – Építsünk jobb világot című kiállítás a kortárs építészet társadalmi felelősségét állítja középpontba. Koncepcióját a Bécsi Építészeti Központ és a Német Építészeti Múzeum dolgozta ki.

A Goethe Intézet és a Hello Wood építészstúdió által rendezett tavaszi budapesti állomás után a magyar példákkal kiegészített anyagot ősszel Debrecenben is megtekinthetik az érdeklődők. Részletes tájékoztatást az Intézet Rendezvénynaptárában talál.