Dagmar Gausmann ajánlja
Stadtbär (Városi medve)

© Moritz Verlag, Frankfurt a. M., 2019 Az olvasásfejlesztési kutatások egyik közismert eredménye szerint a képek segítenek az olvasás elsajátításában. És minél jobban olvas a gyermek, annál kevesebb képre van szüksége – úgymond – az értő olvasáshoz. Ezért található egyre kevesebb kép a gyerekkönyvekben, ahogy növekszik az olvasási komptencia. Ugyan mi szükség lenne még a képek jelentéssűrítő támogatására? Csakhogy a képek jelentősége jóval túlmutat azon, hogy segítik az olvasást. A vizuális kommunikációt egyre inkább előtérbe helyező világunkban muszáj elsajátítani a képek olvasását is, márpedig ez élethosszig tartó folyamat. Ezért választottam jelen recenzió tárgyául egy úgynevezett első olvasókönyvet. Az említett kategóriába sorolt könyvek túlnyomó többségének legszembeszökőbb sajátossága az ötlettelenség, továbbá az, hogy az erősen leegyszerűsített képi és szövegelemek semmiféle kihívás elé nem állítják az olvasót. Nem így Katja Gehrmann új képeskönyve, a Stadtbär.

Vicces, egészen a csattanós végkifejletig következetesen felépített történetet olvashatunk ebben a könyvben az erdei állatokról, akik a nagyvárosba költöznek. Ott aztán alkalmazkodnak a körülményekhez, és az emberek elől elrejtőzve, kényelmesen élnek: berendezkednek a kőrengeteg csendes zugaiban, és hulladékkal táplálkoznak. A róka, a menyét, a borz és a többi apró erdei állat nagyszerűen feltalálja magát a városban, így aztán végül oda akar költözni az erdő utolsó lakója, a nagy medve is. Csakhogy a többiek ezt egyáltalán nem szeretnék, attól tartanak ugyanis, hogy az esetlen medve olyannyira terhére lesz az embereknek, hogy az már az ő új életterüket is veszélybe sodorja. Így aztán az állatok összefognak, és megpróbálják az állatkertbe szállíttatni a medvét, csakhogy tervük roppant szórakoztató módon kudarcot vall.

A kilencvenhárom oldalas történet során, amelyben a képek dominálnak, úgyszólván magukba fogadva a szépen nyomtatott szöveget, éppen a körülményekhez immár alkalmazkodott állatok hívják fel magukra a figyelmet újra meg újra, miközben igyekeznek elhárítani a kissé ostoba medve viselkedése nyomán fenyegető katasztrófákat. Egymást érik a város infrastruktúrája ellen elkövetett állati támadások, amelyeket címlapon tárgyal a szenzációhajhász helyi sajtó. És jóllehet a város inkább folyóparti faluként jelenik meg a könyvben, mégis fontos szerepet játszanak itt a városi élet modern elemei, a rendőrség, a sajtó és nem utolsó sorban a mobiltelefonok. Mindig saját magukat sodorják veszélybe az állatok, amikor azt hiszik, hogy túljárhatnak a medve eszén, és végül éppen a medve az, aki látványos módon, jóllehet az események hátteréről mit sem sejtve megmenti a többieket a rendőrség elől. Minden jó, ha jó a vége: A medve, a menyét és a borz végül mindannyian – immár megtapasztalva az igazi szolidaritásban rejlő erőt – visszatérnek az erdőbe. Szép történet ez!
És csodálatosan jelenítik meg Katja Gehrmann művészi illusztrációi, amelyekben nem különül el egymástól a kép és a szöveg: mindkét könyvoldalt kitöltő, nagyszabású, élénk színekkel megrajzolt figurák és jelenetek ezek, amelyek egyéni vonásokkal ruházzák fel az állatokat, és kifejező módon ábrázolják nem csupán a zöldellő erdőt, hanem a városban található kikötőt, állatkertet, kioszkokat, kávézókat és utcai zenészeket is. Örömteli eredménye vezet tehát Gehrmann eljárása, amelynek során előbb intenzív háttérszínekkel tölti ki a lapokat, majd ezekre helyezi rá az áttetsző fóliára rajzolt jeleneteket, vagyis páratlan módon egyestíti képeiben a festést és a rajzot. Könnyen meglehet, hogy Katja Gehrmann Mexikóból és Spanyolországból hozta magával ezt az élénk színvilágot, ott tanult ugyanis, mielőtt megszerezte illusztrátori diplomáját – gyerekkönyv-illusztrátori súlyponttal – Hamburgban, az Alkalmazott Tudományok Fősikoláján (Hochschule für Angewandte Wissenschaften). Jó néhány színpompás képeskönyvet jegyez ma már ez a számos kitüntetéssel elismert alkotó, amelyek érzékelhetővé teszik, hogy olykor a városban és az erdőben egyaránt rózsaszín és narancssárga színekben pompázik a naplemente, és ilyenkor ugyanezek a színek tükröződnek az erdei talajon, a városi égbolton, illetve a házfalakon is.

Tanulságos történetet mesél el a Stadtbär az alkalmazkodásról, a másságról és a szolidáris viselkedésre késztető lehetséges okokról, mégpedig gyermeki könnyedséggel, igényesen, részletgazdagon, egymást nagyszerűen kiegészítő képekkel és szövegekkel, egyszóval úgy, ahogyan az ritkaságszámba megy, és nemcsak a legifjabb, nagyjából hét esztendős olvasóknak szánt kötetekben. Kár, hogy a felnőttek többsége soha nem fogja kézbe venni ezt a könyvet, hiszen a gyerek már úgyis tud önállóan olvasni.
Moritz Verlag