© Rowohlt
Kevés ilyen kifinomult felépítésű, ilyen szellős dialógusokban megírt, ilyen hajlékony könyv akad a német irodalomban. Az elbeszélő és a főhős – a demenciában szenvedő apa – beszélgetései plasztikusan ábrázolják az egyre inkább elhatalmasodó betegséget. Akár biblioterapeutikusan is olvasható a Der vergessliche Riese (A feledékeny óriás), ez a finom tragikomédia: odakint a romantikus Rajna, a várromok, a villák, a szőlők, idebent pedig a pszichológia útvesztői, a lifestyle és Bonn politikai kontextusa. Gondoljunk csak Heinrich Böll Asszonyok rajnai tájban című művére. Ugyanaz a politikai sötétség. Kiesinger képe egy szálloda falán. A náci nagyszülők.
És miért érdemes elolvasni ezt a könyvet? Például azért, mert újszerű érzelmi viszonyulást alakít ki a demenciához: derűset, vigasszal telit, humorosat. Új lehetőségeket nyit meg a betegség az apának való megbocsátásra, aki a mostohaanyát helyezte az első helyre annak idején, három gyermekét pedig a második, sőt talán a karrierje mögé, vagyis a harmadik helyre utalta. Nyoma sincs ebben a könyvben a haragnak, a hozzátartozók szokásos kétségbeesésének. Megindító viszont, hogy milyen gyöngéden bánik apjával az elbeszélő, és óhatatlanul elvarázsolják az olvasót a szellemes párbeszédek. Éppen egy Szisziről szóló film megy a tévében, amikor az „óriás“ kimondja a könyv egyik legmagvasabb gondolatát: „Micsoda egy giccs. Micsoda egy otthonos szemét. Úgy tesz ez a film, mintha nem történt volna semmi.“
Rowohlt Verlag