Interjú Karl Schlögellel „Úgy gondoltuk, 1989 után valamiképp magától rendeződik majd minden...”

Karl Schlögel
© Csoszó Gabriella

A német történész Európa-szigetcsoport című esszékötetének hazai bemutatója alkalmából válaszolt kérdéseinkre: a beszélgetésben egyebek közt elmeséli, hogy az elmúlt másfél évtized hogyan befolyásolta szemléletmódját Európát illetően.

A könyve 2005-ben jelent meg. Változott valamelyest a szemlélete Európát illetően az elmúlt másfél évtizedben? Ha igen, milyen tekintetben?
 
A kötet több évtized esszéiből ad válogatást – a legkorábbiak a 80-as évek közepén születtek. Akkoriban nagyon készültünk a változásra. Sejteni lehetett, hogy nem lesz egyszerű. De sosem gondoltam volna, hogy az átalakulás akár háborút is hozhat és olyan etnikai tisztogatást, mint ami Jugoszláviában zajlott, vagy hogy Oroszország katonai beavatkozásra szánja el magát és elfoglalja a Krím félszigetet. Úgy gondoltuk, 1989 után valamiképp magától rendeződik majd minden.
 
Megváltozott-e mára megítélése szerint a Kelet-Európa iránti kezdetben igen intenzív érdeklődés Nyugat-Európában? És átalakult-e ezzel párhuzamosan a Kelet-Európáról alkotott nyugat-európai kép?
 
A tanulás mindig hosszú folyamat. Nyugaton csak kevesen ismerték Európa keleti félét – még a tanult emberek közt is. Krakkó, Riga, Budapest – sokaknak igazi felfedezés volt. De irányadó valójában továbbra is a Nyugat maradt – vagy éppen Kína.
 
A könyvében azt állítja, hogy az új Európát meghatározó legfontosabb impulzusok az egykori keleti blokkból érkeznek majd. Pontosan milyen hatásokra gondol? Ma is így látja még ezt a kérdést?
 
Abban reménykedtem, hogy túl tudunk lépni a hidegháborúból örökölt „vagy-vagy” szemléletmódon, és Európát egységében gondoljuk majd újra. Hogy helyreállítható a kulturális közeg, és közösen tanulunk a polgárjogi mozgalmakból és az egyes országok Kerekasztal fórumaiból. Mára megmutatkozott, hogy ehhez intézményekre van szükség, az intézményes folyamatok pedig időigényesek. És számolni kell vele, hogy minden ország hagyományai és tapasztalatai mások. De hogy Lengyelországban vagy Magyarországon ilyen heves Európa-ellenesség bontakozhat ki, azt nem hittem volna.
 
Nézete szerint a helyi sajátosságok döntően befolyásolják Európa fejlődését. Hogyan értsük ezt ma – a globalizáció korában?
 
Minden fontos dolog helyben történik, „on the ground”. Egy polgármester épp olyan fontos, mint az ország kormánya. Az átalakulás terheit a városok és közösségek viselik, a nehézségekkel helyben kell megbirkózni. Azt hiszem, hogy a városokon átfutó tengelyek, az ún. „metropolitan corridors” jelentősége nem kisebb, mint maguké a nemzetállamoké. A globalizációból nincs visszaút, a legjobb esetben is csak szabályozni és iránytani tudjuk a folyamatokat. De nehezebb dolgunk lesz, mint ahogy a multikulturalizmus romantikus rajongói valaha is képzelték.
 
Milyen szerepe lehet ma Európában a civil társadalomnak?
 
Szívesebben beszélek társadalomról a maga egészében – amelybe többek közt pl. a vállalkozók is beleértendők, nem csak a civil szervezetek –, hisz a fejlődés és stabilitás végső soron az egész társadalmon múlik. Egy társadalomnak pedig időre van szüksége ahhoz, hogy megerősödjön. Ráadásul a társadalom pillanatnyilag számos fenyegetésnek van kitéve: a korrupt klánok, a maffiózus struktúrák és a saját kudarcukért másokat felelőssé tevő és az embereket egymás ellen kijátszó kleptokrata klikkek alapvetően veszélyeztetik a működését. A „gondolkodók közösségének” egyik legfontosabb feladata ma éppen ezen mechanizmusok elemzése lenne.


Karl Schlögel, Berlin, 2018. augusztus

© Goethe-Institut Ungarn