Interjú Dohy Balázzsal
„Számomra Lotz színházi szövegei a szabadságot jelentik”
A politikusok című Wolfram Lotz darab premierjére 2023. április 20-án került sor a Katona József Színházban. Az előadás a Sufni-projekt mentorprogram részeként, Zsámbéki Gábor vezetésével valósul meg, a Goethe Intézet támogatásával. A kortárs német drámához és színházhoz való viszonyáról kérdeztük a fiatal rendezőt, Dohy Balázst.
Milyen kapcsolatban állsz a német kortárs színházzal?
Magyarországon a német színház visszatérő hivatkozási alap és inspirációs forrás az alkotók számára. Németország olyan erős kortárs színházi központ Európában, ami rengeteg izgalmas, újszerű alkotót, formát bevonz a világ minden tájáról, ezért mindig érdemes figyelni arra, hogy mi történik ott. A német kortárs színház számomra egy végtelen méretű, befoghatatlan világ, de igyekszem szemezgetni élményeket, megsejteni bizonyos trendeket, és összevetni a benyomásaimat a magyarországi tapasztalataimmal.
Véleményed szerint vannak-e szembetűnő különbségek a német és a magyar színház között? Tematikailag vagy esetleg az előadásmódot tekintve? A Katona József Színház Sufni-projektjének projektvázlatában azt írod, hogy Lotz szövege a magyar színház határait feszegeti. Úgy gondolod, hogy a magyar színház határai szűkebbek, mint a német színházé?
Van különbség, de nehéz egyéni élményekből általánosítani. A magyar színházi közösségben már eleve rengeteg hiedelem és közhely él a német rendszerrel kapcsolatban – és ezeket az én élményeim is megerősítik. Jobban szervezett, átláthatóbb, erősebb az érdekvédelem, és ebből származik némi merevség. A színházban lehetségesnek tartott dolgok viszont mintha mégis tágabb határok között mozognának. Árulkodó, hogy Lotz, aki az egyre „lehetetlenebb” feladványaival bevallottan igyekszik kihívásokat állítani a színház elé, ennyire népszerű. Az anyagi lehetőségekben is óriásiak a különbségek, és ettől alkotóként nehéz elvonatkoztatni. Emellett Magyarországon a kultúrharc olyan hatalmas károkat okozott a szakmánknak, aminek a következményeit szerintem még nem is látjuk. A korosztályomat súlyosan traumatizálta mindaz, ami az elmúlt években történt. Ezzel összevetve a német nyelvterület kultúrpolitikája a nyugalom szigetének tűnik. Miközben persze ott is vannak anyagi problémák, feszültségek és éles társadalmi viták arról, hogy miként lehetne a színház inkluzívabb és igazságosabb közeg.
Hogyan akadtál rá Lotz szövegeire? Mi inspirál Lotz munkásságában? Le tudnád írni, mi motivál arra, hogy rendezni szeretnéd a műveit? (Hiszen Lotz A nevetséges sötétség-ét már korábban is színpadra állítottad).
Az első rendezésem Esterházy Péter Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című dramolettje volt, ami után lendületben éreztem magam a posztdramatikus szövegekkel kapcsolatban. A Rubens-hez úgy álltunk neki Komán Attila dramaturggal, hogy bevallottan fogalmunk sem volt, hogy kell vagy lehet ebből az alapanyagból színházat csinálni. A tradíciót illetően nem volt kapaszkodónk, ezért úgy éreztük, mindent magunknak kell kikísérletezni. Wolfram Lotz szövegei tökéletesen alkalmasak arra, hogy újra és újra elveszítsük az esetleg már kikísérletezett kapaszkodóinkat. A nevetséges sötétség egyébként is arról szól, hogy két alak az ismeretlenbe tart. Ezzel könnyű volt azonosulni.
A projektvázlatban azt is megemlítetted, hogy a magyar fordításban Lotz nyelvének tömörségét és erejét kellett visszaadni, valamint hogy Lotz kifejezetten szeretné, ha a darabot minden rendező a saját ötleteivel és elképzeléseivel adaptálná. Mondanál valamit a fordításról? Milyen mértékben vettél részt a folyamatban? Mi okozta a legtöbb nehézséget? Elégedett vagy a magyar változattal? Miben tér el az eredetitől?
Hudáky Rita, akivel már harmadszorra dolgozunk együtt, remek fordítást készített. Neki egyébként nagy szerepe volt abban is, hogy rátaláltam Wolfram Lotz-ra, mert amellett, hogy fordít, jó érzékkel bukkan rá új kortárs drámakincsekre. Mivel ez a szöveg sokszor nem „értelmes mondatokból”, hanem szavak ritmikus ismételgetéséből és asszociatív, rímes láncolataiból áll, ezért a fordítás ritmusa, zeneisége legalább annyit nyomott a latba, mint a pontosság. A szöveg repetitív jellege ugyanúgy egyszerre kihívás és felhívás játékosságra és szabadságra. Azt kellett kinyomozni, hogy mikor lépünk el a magyarban a német „értelmétől”, és mikor tartjuk meg azt. Nemes Z. Márió egy finom magyar szálat is belefűzött a szövetbe. A szöveg sokfajta asszociációt, értelmezést megenged, és meg kellett érezni, mikor szeretnénk az értelmén keresztül, és mikor zsigerileg hatni a nézőre.
A nevetséges sötétség vagy a Rubens ehhez a darabhoz képest jól szerkesztett polgári drámák, amiknek van eleje, közepe, vége. A darab szokatlansága azonban inkább inspirálja a csapatot, mint blokkolja. Alkotóként számomra Lotz színházi szövegei a szabadságot jelentik, rendezőként végtelen mozgásteret adnak. A szöveg játékra és nyitottságra hívja az színészeket is.
Ami nehézséget jelent nekem, az a projekt összetettségéből fakadó sokféle munkafázis összehangolása. A mi verziónk tele van zenével, kórusokkal, elektronikus hangtorzításokkal – Józsa Tamás már-már operai léptékű zeneműveket szerez nekünk. Ezen kívül sok mozgással (Horkay Barnabás a koreográfus) és a Sufni méretéhez viszonyítva hatalmas led-falakkal dolgozunk (Látványtervező: Izsák Lili). A Sufni adottságaihoz és az anyagi lehetőségeinkhez képest őrült méretű a produkció, aminek a létrejöttéért sok ember erőn felül dolgozik. Ennek a koordinálása volt számomra a legnagyobb kihívás.