Digitális feminizmus
A nők elleni törvényektől a szexuális zaklatás elleni tiltakozásig

Kiktől származik például „A hasam az enyém!” idézet, vagy kik alapították az első feminista újságokat? A Digitális Német Nőarchívumban először érhetők el az interneten is a német nőmozgalom történetével kapcsolatos információk.

Von Sonja Eismann

„Az emberi jogoknak nincs biológiai nemük.” Ki fogalmazta meg ezt az egyszerű és mégis oly nagy horderejű mondatot? Németország talán leghíresebb nőjogi aktivistája, Alice Schwarzer? Vagy mégis inkább a fiatalabb feministanemzedék egyik tagja, például Margarete Stokowski? Nem, Hedwig Dohm volt az, a nőmozgalom egyik úttörője, aki a 20. század elején, az 1910-es években harcolt a nők általános szavazati jogának kivívásáért. Ki ismerte fel Hitler veszedelmességét már 1923 elején, még a novemberi müncheni sörpuccsot megelőzően, és követelte Németországból való kiutasítását? Anita Augspurg, a pacifista elveket valló feminizmus képviselője, aki nyíltan vállalta leszbikus hajlamait. Melyik volt az első feminista női újság Németországban – az Emma vagy inkább a Courage? Egyik sem, mert a két magazin, amely 1977-ben, ill. 1976-ban szinte egyszerre indult útjára, csupán nagyobb volumenű változata volt a Frauenzeitung – Frauen gemeinsam sind stark (Női magazin – a nők együtt erősek) című gyűjteményes kiadványnak, amely 1973 októberében jelent meg először. Ám úttörő mivolta szempontjából még ezt is több fejhosszal előzte meg a Frauen-Zeitung (Nő-Újság), amelyet a német nőmozgalom egyik alapítója, Louise Otto-Peters adott ki. Már 1849-ben piacra dobta a lapot – ám szinte csak azért, hogy hamarosan ismét kénytelen legyen feladni vállalkozását: egy speciálisan ellene létrehozott szász törvény, a Lex Otto 1850-től megtiltotta a nőknek, hogy újságokat adjanak ki vagy szerkesszenek.

Tüntetők tiltakoznak a német büntetőtörvénykönyv abortuszellenes 218. paragrafusa ellen Bonnban, 1975. | Fotó: ©picture alliance/Klaus Rose

A folytonosság felmutatása

Csak néhány kattintás, és mindezeket az információkat könnyedén megtalálhatjuk a Digitális Német Nőarchívum honlapján, amely 2018 szeptembere óta már online is elérhető, és amelynek célja a német nőmozgalommal kapcsolatos adatok és tények digitalizálása, egybefoglalása és láthatóvá tétele. Hiszen amint az imént idézett példák is mutatják, az elmúlt 200 év egyik legfontosabb társadalmi mozgalmáról szóló anyag óriási bár, ám alig van jelen a nyilvánosság tudatában. A Digitális Német Nőarchívum a német női, ill. leszbikus levéltárak ernyőszervezete az alá tartozó 40 intézménnyel (archívumok, könyvtárak és dokumentációs központok) szorosan együttműködve számos csemegével kecsegteti azokat, akiket érdekel a nők és az emancipáció története. Az anyagokat Németországban, Ausztriában, Svájcban, Luxemburgban és Olaszországban (Dél-Tirolban) gyűjtik és teszik hozzáférhetővé. Az anyag egy-egy kiemelkedő női alak vagy témakör köré szerveződik, és a számtalan beszkennelt eredeti dokumentumnak köszönhetően – úgymint fényképek, újságkivágások, plakátok, szórólapok és teljes kézikönyvek, amelyek vizuálisan is az adott idők érzetét keltik –, arra invitálja az olvasót, hogy órákig böngésszen és maga tegyen felfedezéseket.

Tiltakozások a Nemzetközi Nőnap kapcsán Münchenben 2018. március 8-án | Fotó: ©picture alliance/ZUMA Press Az új digitális archívum nagy érdeme a folytonosság láthatóvá tétele is. Túl gyakran érzik úgy a feministák új generációi, hogy nekik kell feltalálniuk a spanyolviaszt, épp azért mert a női történetek még mindig másodlagosnak számítanak, és ezért szinte láthatatlannak tűnnek. A weboldalon található számos bejegyzés és a hozzá tartozó blogok azonban azt mutatják, hogy sok küzdelem és ellenségeskedés olyan régi, mint maga a mozgalom. Az 1920-as évek újságfecnijeiből például kiderül, hogy a férfiak számára már akkor túl messzire merészkedett a feminizmus, amikor a nők mai szemmel nézve még sehol sem tartottak az egyenjogúságban. Akkoriban alakult meg Bécsben a Férfijogok Egyesülete. Ott azon panaszkodtak, hogy a házasságban a férfi a puszta kizsákmányolás tárgyává degradálódott. Feltűnő a párhuzam a mai férfijogi aktivistákkal, akik többek között az elvált férfiak hátrányos helyzete ellen küzdenek. De napjaink feminista újságíróinak helyzete is hasonló, mint egykor volt: legyenek azok írónők, mint Louise Otto-Peters volt, vagy az 1970-es évek magazinjainak, például a Frauenzeitung vagy a Courage szerkesztői, vagy napjaink feminizmusának internetes vagy nyomtatott formában szót kérő aktivistái – mindenkinek meg kellett és meg kell küzdenie a külső támadásokkal és a bizonytalan bérviszonyokból fakadó többszörös leterheltséggel. A Digitális Német Nőarchívum ezeket a párhuzamokat mutatja fel. És minél többet tudunk az elődökről, annál többet lehet tőlük tanulni. Addig pedig hagyjuk magunkat kíváncsiságunktól vezérelve linkről linkre sodródni, és várjuk örömmel az újabb és újabb grafikai anyagokat. Nagyszerűek lennének például a szavazati jogért való felvonulások eredeti transzparensei, amelyek ma is inspirálóan hatnak – és jó lenne még nagyobb változatosság, ami a szexuális, etnikai, vallási vagy nemi identitást illeti.