gyors belépés:

ugrás a tartalomhoz (Alt 1)ugrás az almenühöz (Alt 3)ugrás a főmenühöz (Alt 2)

Szerk.

Életképek
Fotó: Kovács Gréta

Az ELTE és a Pécsi Egyetem fiatal riporterei útra keltek, hogy közelebbről megismerjenek egy magyar falut. És Szentlászló rögtön beszippantotta őket.

Magyarországon a települések 89 százaléka község, ugyanakkor csak a népesség harminc százaléka él falun. Arról, hogy mi izgatja az ottélőket, a városiaknak inkább csak bizonytalan sejtéseik vannak. Ami a médiában a falvakról megjelenik, témaválasztásban és a tálalásban is a városi médiamunkások elképzeléseit tükrözik.

Elterjedt vélemény, hogy a magyar falvakban élők eltérően gondolkodnak a világról, máshogy értelmezik a körülöttük zajló történéseket, mint a városiak. Ez főleg a választások idején a választói magatartás elemzésekor szokott előkerülni, azzal a kommentárral, mintha a városokban és a falvakban „teljesen más mozit néznének”.

Választásokat követően mindig nagy a nekibuzdulás a magyar szerkesztőségekben, hogy nézzük meg közelebbről, mi történik a kistelepüléseken, de aztán alaposabb vizsgálódásra nincs se idő, se pénz.

Az ötletet a Henri Nannen Iskola (a Spiegel-csoport médiaiskolája) adta, amely 2017-ben 17 végzős diákját vitte el egy német faluba, Werpeloh-ba, hogy két hétig azt az életet éljék, mint a falusiak, és közben gyűjtsenek minél több történetet arról, hogy mit jelent ma falun élni. A tapasztalataikból született az Egy német falu című médiaprojekt.

A Goethe Intézettel közösen ezt a projektet szerettük volna egy magyar falura adaptálni. Egy olyan kisközséget kerestünk, ami távolabb esik a megyeközponttól és a fővárostól, egy olyan régióban, amely számos kihívással küzd. Ezen belül olyan településre szerettünk volna ellátogatni, ami nem nagy, de nem is apró, nem gazdag, de nem is kirívóan szegény.

A kutatáshoz a kistelepüléseket jól ismerő szociológus segítségét kértük: egy 17-es szűkített listáról választottuk ki Szentlászlót, amely Szigetvár és Kaposvár között, „a 67-es út mellett”, a Dél-Zselicben fekszik. Nagyon hálásak vagyunk a falubelieknek, akik nyitottan és támogatóan tűrték, hogy a fiatal riporterek mindenhova bekukucskáljanak és mindenféléről faggassák őket.

A falut a nyár legvégén, jóval a koronavírus harmadik hulláma után ismertük meg, de a közösségi élet még akkor sem tért még igazán magához. Azt viszont így is éreztük, hogy nagyon sok erő szunnyad a faluban: a régi és az új, az idősebb és a fiatalabb értelmiségi-vállalkozói középosztály aktivizmusán és egymásra találásán is múlik, hogyan folytatódik Szentlászló története.

Nagyon köszönjük a Goethe Intézetnek, hogy felkarolta a projektet.
Külön köszönet illeti még:
Horzsa Gergely szociológust, a Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársát, aki segített kiválasztani Szentlászlót, és az utazás előtt egy workshopon mesélt is róla a résztvevőknek
Andreas Wolfert, a Henri Nannen Iskola korábbi vezetőjét, aki tanácsokkal segítette a résztvevőket, hogyan lehetnek sikeresek a terepen
Barakonyi Szabolcsot, a Telex fotóriporterét, aki az elutazás előtt a résztvevőknek tartott egy gyorstalpalót arról, hogy mi kell a jó riportfotóhoz
Bárdi Bálint videóújságírót, aki támogatott minket a videók elkészítésében
Földes András újságíró-riportert, aki a helyszínen és olvasószerkesztőként is nélkülözhetetlen segítségünkre volt
és Bíró Gyuláné Marika nénit, akit bármikor zavarhattunk a kérdéseinkkel, és mindenkit felhajtott nekünk Szentlászlón, akivel szerettünk volna beszélni.