„Cigánymesék” animációsfilmek Mesélnek, ha van kinek

Doja, a cigánytündér
Doja, a cigánytündér | © Kecskemétfilm Stúdió

Anyai önfeláldozás, világi gondolkodás, etnikai elvágyódás. Komoly témákat feszeget a pár éve, 2014-ben indult Cigánymesék című animációsfilm-sorozat, amely a roma nép hovatartozását, szociális helyzetét, történeti gyökereit igyekszik a mesék átvitt, szimbolikus eszközeivel széles körben kommunikálni. A Kecskemétfilm Stúdióban gyártott és egyelőre három résznél járó sorozat nem előzmény nélküli a magyar animáció történetében, mégis hiánypótló.

A magyar animációs filmkincs tele van nép- és műmese-feldolgozásokkal (gondoljunk olyan címekre, mint a Kiskakas gyémánt félkrajcárja, a Két bors ökröcske vagy az 1977–2011 között gyártott Magyar népmesék című sorozat). Amiben a Magyar népmesék annak idején újat hozott, az a tudományos, néprajzi gyűjtésen alapuló megközelítés, a zenei autentikusság (a magyar népzenei hagyományokra építő Kaláka világzenei együttes hangszerelte a sorozat valamennyi epizódját), illetve a sajátos, a népi díszítőművészetet adaptáló ornamentális animációsfilm-nyelv. Ehhez a hármas pillérhez jött hozzá „titkos összetevőként” a filmalkotók szerzői stílusa, például a sorozatban kezdetektől dolgozó Horváth Máriáé.

A cigány tematika is megjelent már a magyar animációban korábban is, noha csak marginálisan, és a szórakoztató elem helyett ezen munkákban sokkal erősebb a szociológiai ihletés. Macskássy Katalin hetvenes években készített dokumentumanimációja, a „Nekem az élet teccik nagyon” (1976) egy időben készült olyan paradigmatikus dokumentumfilmekkel, mint a romák létkörülményeit feltáró Fekete vonat (1970) vagy a Cséplő Gyuri (1978). A mindössze tízperces filmben egy csapat nehéz sorsú komlói roma gyerek vallott nehéz családi körülményeiről, szüleihez fűződő viszonyáról, a romák és a magyarok közti anyagi, mentalitásbeli különbségekről, jövőképükről és vágyaikról. A mellbevágó hatású film készítési módszerének sajátossága, hogy a film stábtagjai, így az írók-narrátorok és a rajzolók maguk a film főszereplői. A gyerekek által festett, rajzolt képek alatt halljuk a hol szürreális, hol megmosolyogtató, de legtöbbször szívfacsaró történeteiket.

A cigányasszony meg az ördög

A Cigánymesék a Macskássy Katalin-féle kooperatív filmkészítésre, valamint a Magyar népmesékben bejáratott formulára (néprajzi kutatómunka, hiteles zeneiség és autentikus animációs nyelv) épít. Az új sorozat rendezője, Horváth Mária és producere, Mikulás Ferenc egyfajta kulturális menedzser-koordinátorként gyűjtötték maguk köré a cigány kultúra jeles képviselőit, hogy hitelességet biztosítsanak a sorozatnak. A történetek Szécsi Magda mitologikus műmeséiből születtek. A sorozat látványvilága Orsós Teréz festményein alapul (akit egyébként annak idején a Macskássy Katalin-filmben is munkatársként jegyzett komlói rajztanár, Koltai Magdolna fedezett fel és biztatott a képzőművészeti pályára). A hangszerelés és fülbemászó főcímzene, benne a „Mesélek, ha van kinek” című mesekezdő versikével, a legautentikusabb cigányzenét játszó magyar zenekarnak titulált Parno Graszt érdeme.
 
Doja, a cigánytündér
 
A közös kiindulópontok és a hasonló előkészítési metódus ellenére lényeges különbség van a magyar és a cigány népmeséket bemutató két sorozat között. Találóan jegyzi meg a mindkét sorozatban rendezőként közreműködő Horváth Mária, hogy míg a magyar népmesékben a történetek végén mindig van megoldás, megnyugvás, addig a cigány népmesék érzelmesebbek, reálisabbak, ugyanakkor elvontabbak. Ez a fontos eltérés a két sorozat céljából ered. A Magyar népmesékben az alkotóknak nem egy nép hovatartozását kellett megfogalmazniuk. Történeteik általános, köznapi emberi magatartásmódokat lepleznek le a mesék szimbolikus fogalmazásmódjával. Velük szemben a Szécsi Magda műmeséiből kiinduló Cigánymesék epizódjai, az első három rész alapján, mítoszteremtő céllal születtek, amelyek egy népcsoport eredettörténetét, hovatartozását hivatottak bemutatni. Az éhező gyermekeit meggyfává változva tápláló anya, Zunida (A cigányasszony meg az ördög), a cigányságnak saját országot adó Doja (Doja, a cigánytündér), vagy a saját halandó, földi menyasszonyával megbékélő Káló (Káló, a cigánylegény) történetei nem csattanós végű tanmesék, hanem a családjukért, tágabb környezetükért harcoló, tenni igyekvő hősök mítoszai. Ebből kettő, A cigányasszony meg az ördög, valamint a Doja, a cigánytündér című epizódok a cigányság szétszóratására, vándorló életmódjára adnak mitikus magyarázatot. A Káló, a cigánylegény című epizód pedig az etnikai hovatartozásával, a körülményeivel megbékélő, abban biztonságot találó ember felnövés-története.
 
Káló, a cigánylegény
 
A Cigánymesék fontos eszköz lehet a kisebbségi cigány társadalom számára saját identitása erősítésében, a többségi magyarok számára pedig az előítéletek leküzdésében. A sorozatban a cigányság saját, évezredes múltra visszatekintő kultúrája, eredettörténete kel életre – a tradicionális szájhagyomány útján való közlés helyett immár a 3D-s animációs technikának köszönhetően a legkorszerűbb vizuális köntösben. A többségi társadalom számára pedig kivételes lehetőség a ciklus, hogy a cigány kultúráról alkotott szűklátókörű, legfeljebb a zenére korlátozódó ismeretei bővüljenek. Az animációs film mint hordozó felület ebben az esetben biztosíték rá, hogy az ismerkedés a saját, vagy épp a velünk élő másik ember kultúrájával már a lehető legkorábban, gyerekkorban elkezdődjék.
 
A mesék készen vannak, az interneten bárki számára széles körben elérhetőek – csak legyen, ki megnézze őket.